Gondolat

Erzsi a börtönben Spilák Zsuzsanna fotókiállítása

SÁNDOR Zsolt

2011. AUGUSZTUS 15.

Spilák Zsuzsanna képei 2006 novemberétől 2007 szeptemberéig követik végig egy gyermekét a börtönben világra hozó roma nő mindennapjait.


Az installáció a kiállítótér adottságait merész ötlettel használja ki: az előteret a képektől egy a börtönkerítésről készült hosszú panorámafotó választja el, így a látogatónak jelképesen be kell lépnie a falakon túli világba. Ez persze zavarba ejtő gesztus a számára, hisz benne él a büntetés és a cigánysors köré fonódó megannyi előítélet.
Ahogy pedig az lenni szokott, ha az ember akarva-akaratlan feladja kívülálló pozícióját, rájön, az ismeretlen, a gyanúval, az idegenséggel terhes világ ugyanolyan emberi, a maga apró örömeivel és nagy boldogságaival, fájdalmaival.

Az egyik kulcselem: az intimitás, a közelség. A fotós révén a néző nem leselkedik, hanem karnyújtásnyi közelségből élheti át a látottakat.

Paradox módon kulcselem a szabadság is. A koncepció része volt, hogy a szabadságtól megfosztott világban az alkotó önmagát is korlátozta szabadságában: kompozíciós eszköztárát minimálisra redukálta, beérte a nézőpont és a pillanat megválasztásával. Mindez a puritánság azonban megmutatta, a szűkös keretek képesek biztosítani a teljességet - létezésben és alkotásban egyaránt.



Spilák Zsuzsanna fotókiállítása a Gödör Klub Terasz Galériájában november 8-ig tekinthető meg.
(Az alkotó rendszeresen publikál a LAM-ban.)

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Fenntarthatóság

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Agykutatás

Pszilocibin-kiváltotta élmények hatása

A referált tanulmány szerzői a John Hopkins Egyetem kutatói, akik számos más intézettel együttműködésben folytatnak kutatásokat a pszilocibin hatásáról egészséges önkéntesek részvételével. A pszilocibin (a hallucinogén gombák hatóanyaga)hosszú távú pozitív élményeket okozó hatásáról régóta ismerünk anekdotikus beszámolókat, a tudományos vizsgálatok száma azonban elenyésző.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.