Art Moments
2012. AUGUSZTUS 15.
2012. AUGUSZTUS 15.
Szöveg nagyítása:
A Virágkarnevált kísérő karneváli hét programjaihoz időzítve veszi kezdetét kedden az Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál, amelyet idén hat városban, a sorban harmadikként Debrecenben rendeznek meg. Kukla Krisztián, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város kulturális életében kiemelkedő időszak az augusztus, amely egyben turisztikailag is az év legfontosabb periódusa. Ezt a kulturális kínálatot bővítik a több helyszínes, a Modem külső és belső tereit is megtöltő kiállítás-sorozattal. Az augusztus 14. és szeptember 5. között tartandó Art Moments a Modem mellett a vele egy épületben található Kölcsey Központban és a szomszédos Baltazár téren várja a kortárs képzőművészeti, filmes, fotó- és médiaművészeti események iránt érdeklődőket. A fesztiválon fiatal, pályakezdő művészek produkcióinak adnak helyet, valamint a nehezebben befogadható kortárs irányzatokat értelmezhető, szerethető formában tárják a közönség elé - emelte ki Erdélyi Szabolcs, a társrendező Hybridart Management vezetője. Felidézte, hogy a fesztivál Budapesten 2010-ben mintegy száz galériát és más kiállítóhelyet felölelve indult, az esemény keretében mintegy ötven művész több száz alkotását mutathatták be. Idén a fővárost Veszprém követte, majd Debrecen után Balatonfüred, Pécs és Tokaj is házigazdája lesz az Art Momentsnek. Zsikla Mónika művészettörténész, több kiállítás kurátora elmondta: a Sejt című tárlatra több száz fiatal művész munkáiból válogatták ki a végül bemutatandó anyagot. A művészek sejtfalakat formázó, biomorf installációkon keresztül mutatkozhatnak be, képeiket pedig a helyszínen meg is lehet vásárolni. Külön kiállítást rendeznek a multikulturalizmus eszméjét 1991 óta népszerűsítő Colors magazin címlapjaiból, amelyek valóságos grafikusi, tipográfusi és dizájntörténeti forradalmat vittek véghez. A Mona Lisa képében II. című tárlat a művészettörténet különböző korszakait kortárs reflexiókkal - videó- és fotótechnikával - fordítja le napjaink nyelvére, és keres válaszokat társadalmi, politikai és művészeti problémákra. A fesztivál három hete alatt a tárlatokat koncertek, vetítések és szabadtéri programok is színesítik. MTI 2012. augusztus 13., hétfő
Gondolat
Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.
A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.
Gondolat
A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.
Gondolat
VIII. Henrik betegségei
Gondolat
Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.
Klinikum
Az anosognosia egy olyan neurológiai tünet, melyben az érintett beteg nincs tudatában a saját neurológiai vagy pszichiátriai problémáinak. Az anosognosia egyaránt érintheti a nyelvi funkciókat, az ítélőképességet, az érzelmeket, az emlékezőképességet, az egzekutív és a motoros funkciókat is.
Art&Health címen adott ki egy 3500 tanulmányt, kutatások és analízisek sorát összesítő metaanalízist a WHO, amely ezek alapján tudományos bizonyítékok alapján mutatja be a művészet gyógyító erejét nagyszámú betegség esetében. Terápiás hatása mellett közösségteremtő és emberközpontúbb gyógyító világot teremt.
C80 – A rák esztétikája? címmel kiállítás nyílt a SOTE Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében. A kiállításon a daganatos megbetegedések által inspirált képzőművészeti alkotásokat tekinthetnek meg a látogatók május 31-ig.
A latin bika szó után elnevezett taurin természetes aminosav, ami étrendkiegészítőként hatékony a vérnyomás-szabályozáson kívül a szívelégtelenség kezelésében, a neuroprotekcióban és szenolitikumként is.
A krónikus vesebetegség világszerte mintegy 800 millió beteget érint, az emberek nagyjából 10%-át. Rendkívül gyakran fordul elő a cukorbetegeknél: 3 diabeteses felnőttből 1 krónikus veseelégtelenségben is szenved. A magas vérnyomás (a cukorbetegség után) a krónikus vesebetegség második leggyakoribb kiváltó oka: a magas vérnyomással rendelkező betegek 20%-ának van krónikus vesebetegsége.
A Magyar Stroke Társaság XVII. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIV. Konferenciája Absztraktfüzet 2
A hypertonia epidemiológiája, klasszifikációja, a rizikóbecslés jelentősége
1.
2.
3.
4.
5.
Egészségpolitika
Hadiállapotként kezeli és így is reagál a kormány az egészségügy „rendezésére”1.
Mesterséges intelligencia
A legújabb, MI által asszisztált robotsebészet megérkezett Magyarországra2.
Orvoslás és társadalom
Különleges nap halmozottan sérült gyermekeket nevelő szülők számára a Bükki Nemzeti Parkban3.
4.
5.
Ideggyógyászati Szemle
[Visszatérő, egyidejű központi idegrendszeri demyelinisatio perifériás demyelinisatióval/nodopathiával – egy szeronegatív beteg esete]
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás