Gondolat

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont

BUDA Béla

2011. AUGUSZTUS 15.



Az alábbi írás a JAMA. 2010;303(1) számában megjelent és az eLitMed-en részletesen ismertetett "Antidepressant Drug Effects and Depression Severity" tanulmányhoz kapcsolódó szakértői vélemény:

A pszichiátriai gyógyszerek hatékonysága igen bonyolult témakör, hiszen a hatékonyság fogalma is többrétű, a mérőeszközök maguk is bizonytalanok, és a kórképek, tüneti állapotok, biológiai és pszichoszociális változatai igen sokfélék, és sokféle variációt mutathatnak az alkalmazások is. Igazában tehát az illetékes a hozzászólásra, aki az ilyen kutatásokban járatos, és ezek szakirodalmát folyamatosan követi.

Nem lévén ilyen szakember, annyit lenne korrekt mondanom, hogy a metaanalízisek is sok módszertani gonddal küzdenek, egy részét ezeknek a JAMA tanulmány is említi, meg kell várni a további kutatási fejleményeket.

De nem tudok ennyire objektív maradni. Az elmúlt közel ötven évben, amióta a pályán működöm, megéltem az antidepresszánsok történetét. Ez páratlan sikertörténetként jelentkezett az utóbbi negyedszázadban a modern média teljes részvételével. Nemcsak a gyógyeredmények mutatkoztak igen nagynak, a mellékhatások csekélynek (az egyre újabb készítmények megjelenésével párhuzamosan mind csekélyebbnek és leküzdhetőnek), hanem az antidepresszánsokból valamiféle elixír lett, valamiféle „szóma”, a „Prozac-korszak” embere a szerek révén a „jobbnál is jobban” (better than well) érezheti magát. A depresszió meghatározása kitágult, egyfajta „kisgömböc” lett, amely minden kórképet lassanként magába foglalt. Emiatt azután az epidemiológiai felmérések egyre sötétebb képet festettek a depresszió gyakoriságáról és társadalmi költségeiről. A nagyfokú hatékonyság valóságos dogma lett, és a mainstream szakirodalom, de különösen a konferenciák előadói és a továbbképzések ezt igen agresszív marketing formájában adták elő. A gyakorló pszichiáterek kénytelen voltak e szereket használni, motiválták is őket erre, és csak bizalmas körben mondták kételyeiket, sikertelenségeiket e szerekkel. Mindenkinek feltűnhetett az óriási gazdasági érdekeltség, és a szer mögött álló szakmai vezetők involváltsága. Senki sem merte mondani, hogy a „király meztelen”. A nyilvánvalóan eltúlzott hatékonysággal szemben megjelentek kritikai közlemények, de ezek kiszorultak a főáramból, és aki kételyt vetett fel, az a szakma perifériájára került, mint tudatlan, felkészületlen, rosszabb esetben mint antipszichiáter vagy szcientológus. Minden tudományos kritikában az áll a fókuszban, hogy az antidepresszánsok nem fejtenek ki nagyobb terápiás effektust, mint az aktív placebók (megfelelő kontrollcsoportokban alkalmazva).

Nos, ehhez lenne két megjegyzésem.

1. A pszichiátria érthetően azonosult a pszichofarmakológiai fejleményeivel, hiszen ez adta tudományos státusát és szilárd helyét a medicinában, az agy betegségeit kórismézve és gyógyítva. De a céges érdekeknek alárendelődve saját tudományos fejlődését is gátolta, elhanyagolta a kommunikációt a társadalommal, és meggyengítette saját szakmai szervezeteit is. Mindez a magyar viszonyokon különösen világosan mutatható ki. Most már mind kevesebben látják a szakemberek közül a király új ruháját, viszont mind többen éreznek csalódottságot a tudományhoz nem illő ideológiai jellegű indoktrinációk és manipulációk miatt, amelyek a szakmai gyakorlatot voltak hivatottak meghatározni. A JAMA cikk is sürgeti, hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy egyedül a biológiai pszichiátria tudományos, ennek nézetei megkérdőjelezhetetlenek. Szabad szakmai viták kellenek, és felül kell vizsgálni azokat a privilégiumokat, amelyek eddig az „igaz hit” képviselőit megillették.

2. A király nem teljesen meztelen. Az antidepresszánsokat, mint a többi pszichofarmakont is, jól lehet használni a gyakorlatban. Megkockáztatom, ma nélkülözhetetlenek. A placebohatást (és különösen az aktív placebók hatását) nem szabad lebecsülni. A biológiai „rémuralom” egyik fő ártalma, hogy most a biológiai pszichiáterek mintegy szégyenkeznek, ha az antidepresszánsok „csak” ennyire hatékonyak.

Holott az ember nem csak agyból áll, és durva leegyszerűsítés, ha modern képalkotó eljárásokkal találunk aktív agyi képleteket, pályákat, amelyek egy-egy kórképpel vagy gyógyszerhatással összefüggnek, hiszen ma már tudhatnánk, hogy versírás, ima, matematikai feladatmegoldás vagy művészeti élmény is olyan képleteken és pályákon át halad és képezhető le. A szűk biologizálás a biológiát magát is megcsúfolja, hiszen pre-, peri- és posztnatális külső befolyások, a korai gyermekkor érzékenységei szakaszai és szükségletdeprivációi, a stresszek és traumák sokasága, a hibás vagy elégtelen szocializációs folyamatok is hatnak az agyra, akár megbetegítően, és nem valami immateriális „lelken” át, aminek feltételezését a vitapartnereknek évszázadok óta imputálnak”, hanem az agyi struktúrákon és működéseken át. Ezekről ma már sokat tudunk, de pl. a pszichofarmakológiai kutatásokba, a pszichiátriába vagy az „agy évtizedébe” ezek nem váltak integrálttá.

De ezen kívül létezik a bűnös pszichológia, a társadalomtudományok létezéséről nem is beszélve. A mai pszichiátria fennhatóságot igényel a pszichoterápiás és szocioterápiás gyógymódok felett, de hatékonyságukat lebecsüli a kémiai szerekéhez viszonyítva. Most kezdi csak elismerni, hogy bizonyos pszichoterápiás beavatkozások hasonlóan hatnak, mint a jó gyógyszerek. A placebohatás tiszta pszichológia, illetve a viselkedésszabályozó hatáselemek pszichoszociális kontingenciarendszere. Tudjuk, hogy az orvos hite a használt gyógymódban igen nagy jelentőségű (ezért kellene a kettős vak módszer, amit a pszichiátriában különösen nehezen megvalósítható), és ehhez kell a pszichiáter öntudata, hogy ő tudós, az ő kezében van a valódi segítség. A terápiás szuggesztiók ilyenkor maximálisan érvényesülhetnek. Kb. 100 olyan - u.n. nemspecifikus – pszichológiai hatáselemet ismerünk, amely a terápiában észrevétlenül jelen van. Mindezek kutatását a pszichiátria nem engedte kibontakozni.

A kutatás e területen még nehezebb, mint a biokémiailag definiált hatóanyagok terén. Ám nagyon valószínű, hogy bátran lehet vállalni az antidepresszáns kezelést is, ha nem annyira dogmatikus, ha teret enged a pszicho-és szocioterápiás hatásoknak is. Akkor lehetséges, hogy a placebohatás még nagyobb lesz, és ez nem katasztrófa, hanem fejlődés a pszichiátriában. A JAMA cikk ilyen kontextusba is állítható. Persze, akkor majd nem vehetünk minden panaszt depressziónak, és nem adhatunk rá sokéves antidepresszáns rezsimet, nem lesz 80%-os életprevalencia stb. De elképzelhető lesz valódi bio-pszicho-szociális szemléletű, holisztikus, „komprehenzív” pszichiátria, amelynek reális megelőzési és rehabilitációs perspektívái lesznek.

Buda Béla

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred