Krúdy Gyula egyik novellájában az ügynök betegségeket vásárol társaitól, mert annyira bízik saját vas-egészségében, s különben is, kíváncsi mások belvilágára, tudja, ahhoz, hogy megismerhessük a másikat, meg kell ismernünk betegségeit is, melyek legalább annyira jellemeznek egy-egy személyt, akárcsak a hajszíne vagy szavajárása. „Az ágens keresztbe vetett lábbal ült a dívány közepén, és olyan merengő hangon beszélt, mintha egyedül volna a szobában: – Igen, vettem betegségeket, mert kíváncsi voltam, hogyan kellene azokat gyógyítani, ha egyszer én is beléjük esnék. Vettem öreg emberektől göthösséget, fiatal emberektől mellfájást, korhelyektől szívtágulást, idegfájdalmat, keresztcsontfájást. Szóval minden olyan betegséget, amely fenyegetheti a magamfajta embert. A gyárban, az én kis világomban mindenkinek van valamely szenvedélye. A főpénztáros bélyeggyűjtő, lenyalja a bélyegeket. A cégvezető vasárnapi vadász, mindig hideg fogolypecsenyét hoz magával papirosban az uzsonnájára. A főkönyvelő kiszívott tajtékszipkákat hord a zsebében, pedig még egyetlen szivarra sem gyújtott életében. A praktikáns szerelmes leveleket gyűjt. Hát én se vonhattam ki magamat a gyűjtési szenvedély alól. Az emberek egészségét kezdtem gyűjtögetni, össze akartam szedni magamban a betegségek ellen való tudományokat, védekezéseket, gyógyításokat, hogy valóban olyan erős legyek, mint a mustármag. – Még mindig nem értem, hogy miért nem eszi meg Tiroli úr a paradicsomlevest? – kérdezte konokul a gazdasszony. – Azért nem tudok enni, mert a múlt héten nem volt pénzem, és egy ember a jól kifejlett gyomorhurutját kínálta megvételre. Olyan gyomorbeteg volt ez az ember, hogy a gyomra már semmiféle ételt nem vett be, legfeljebb a bort vagy pálinkát. Csoda volt, hogy még annyi erővel rendelkezett, hogy az utcán át tudott menni a pálinkásboltig. Pedig jó családból származott, és mindenféle finom ételnek az elkészítéséhez értett. Csak éppen megenni nem tudta őket. Leginkább kihányta az ételt, még ha nagy nehezen le is nyelte. Hát ennek az embernek a betegségét vettem meg a magam étvágyának az árán. Azt hittem, hogy nekem amúgy is akkora étvágyam van, hogy jut is, marad is belőle. Pénzem nem lévén, étvágyammal fizettem. – Mindig tudtam, hogy valami betegséget hoz a házhoz – kiáltott föl a gazdasszony. Az ügynök zavartalanul beszélt tovább. – Megfogadtattam a beteg emberrel, hogy három napig se bort, se pálinkát nem iszik, mert háromnapi koplalást kibír mindenki. Az ember koplalt, én pedig mindenféle pecsenyékről beszéltem neki. Elmondtam, hogy mit főzött Ibolya, elmondtam, hogy mi lesz vacsorára. Elmondtam, hogy mi az erő, a tudomány, a vér a mustármagban, miért kell naponta sok mustárt megenni. Az ember negyedik nap enni kezdett. Előbb csak két tojást. Aztán egy kis sódart. Majd főtt marhahúst. Végül nekivágott egy tányér lencsének is, és megette azt minden utálkozás nélkül.” Krúdy, hőséhez hasonló módon viszonyult a betegségekhez, 1926-27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról; a Liget-szanatóriumba került. Szervi szívbaj, nehézlégzés, beteg gyomor, máj, tüdő. Le kellett szoknia a lucullusi lakomákról-ivászatokról is. Számtalan krónikus megbetegedéssel küzdött, amikor 1929-ben heves szívbántalmakkal ismét bekerült a Liget-szanatóriumba, egy interjúban a következőket közölte: „Máj, gyomor, tüdő és szív követtek el szolgálati kihágásokat… a gyógyuláshoz akaraterő kell, az pedig van bennem 101 lóerőnyi!” Krúdy, a magyar irodalom büszkesége páratlan írói világot teremtett, s olyan életművet hagyott hátra, melyet máig nem tudott felmérni az irodalomtörténet. Még nem volt húsz éves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent, és 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg; még mindig bukkannak fel a különböző folyóiratok hasábjain lappangó művei. „Vastag, kerek tollszárral, hegyes tollal, diósgyőri árkusokra rótta apró gyöngybetűit. Még mindig napi 16 oldalt, Jókai teljesítményét szabta ki magának. Hosszú, gyötrelmes órákig tartó munkája közben csak néha állt meg. Ekkor karjait, ujjait tornásztatta, ropogtatta, s rágyújtott ki tudja hányadik Stambul-cigarettájára” – emlékezik lánya, Krúdy Zsuzsa. Élete utolsó szakaszában igen sokat szenvedett, az elszegényedett, alkoholizmussal küzdő írót kíméletlenül zaklatták hitelezői, lakbértartozása az egekbe rúgott, villanyát kikapcsolták. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdték felmondani a szolgálatot. 1933. május 12-én halt meg Budapesten, koporsóját népes társaság kísérte, bohémek, pályatársak, a pincérek, a műveiben felbukkanó figurák: nyírségi urak, zsokék, örömlányok, ám a hivatalos Magyarország nem képviseltette magát. 2012. július 12. NZS