Világszerte az egyik legismertebb magyar poéta. Máig nem lehet felmérni, hol a helye a mai tudat térképén ennek a szellemi tájnak, az idő múlásával egyre rejtélyesebbek versei – írja róla Tillmann J.A. esztéta. Költészete az emberi szenvedés apoteózisa, valamiféle kozmikus magány süt végsőkig lecsupaszított soraiból. Önmagával küzdő személy volt Pilinszky, akinek szenvedélyei és emberi kapcsolatai tragikus szélsőségekbe sodorná, ha nem küzdene folyamatosan ellenük. Élete végsőkig lefosztott jelenetei visszatükröződnek verseiben. Pilinszky az esztéta szavaival „maradéktalanul kivette részét a korabeli magyar mélyvilágból: a szorongatottságából, megalázottságából, szétesettségéből, és magányából, aki képes volt „a Szellem hallomására és szavainak megszólaltatására”. Pilinszky kívülálló volt. Azt írja, hogy a cselekvő kereszténység kilépés az időből, ilyen értelemben elidegenedés a világtól, a modern világ időbe ágyazott problematikájától. Költészetére jellemző, hogy először inkább a konkrétumok. Majd egyre inkább a konkrétumok univerzalizálása. Minél több, annál tömörebb, annál légiesebb... Tudható róla, mert számos visszaemlékezésében megemlítette, hogy olyan nagynénik nevelték, akikkel a kommunikáció elemi szintjét gyakorolhatta, a szavak nélküli világ beláthatatlan tájain volt otthon, Pilinszky, a mélypont ünneplője. „Gyermekkorom és életem másik nagy és perdöntő emberi élménye anyám szegény nővére (Bébi) volt… Én az ő nyelvét beszélem, valójában az ő félig artikulált dadogása az én anyanyelvem, költészetem forrása.” Külső-belső kínjaiból született igazi művészete. 1945 februárjában, a németországi faluban Harbachban tanúja volt a koncentrációs táborok felszabadításának. Ezt a közösségvállalást élete végéig költészetének alapjaivá tette., az egyetemes közös teherviselés szószólója, vallási meggyőződésének is a váza. 1946–1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, a Vigília és a Válasz soportosulásaihoz fűzték még bensőséges szakmai, emberi, irodalmi kapcsolatok. Az Új Ember nevű katolikus hetilap belső munkatársa volt, s e lap hasábjain jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. Második feleségével, Ingrid Ficheux-vel 1978-ban ismerkedett meg Párizsban akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Szívinfarktus következtében hunyt el hatvanéves korában. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Szenvedélyes embersége és szikár közösségvállalása minden emberi szenvedéssel, mindenki szívét elérte. Nagy Zsuzsanna, eLitMed.hu