Albrecht Dürer az egyik legnagyobb művészek egyike volt, egy személyben alkotó és elméleti szakember is, a német reneszánsz csillaga. Nürnbergben született, 1471. május 21-én. Festőként, grafikusként és könyvkiadóként műveinek esszenciáját oltárképei, vallásos témájú festményei mutatják, ám mindeközben számos önarcképet rézkarcot, portrét és könyvillusztrációt is készített. Magyar származását ő maga írta meg autobiográfája elején, az általa említett származási hely: „Eytas” község, valójában a törökök által elpusztított Ajtós nevű helység volt, mely Gyula mellett feküdt. Nem véletlenül nevezet magát alkalmasint Thürer-nek, azaz Ajtósinak. A késő gótika gyakorolt rá jelentős hatást, ennek nyomait láthatjuk Apokalipszis sorozatán is. Más műfajok terén is jelentős alkotó volt, a rézmetszés magasiskoláját nyújtotta: mesterségbeli tudásával képei szinte festői élményt nyújtanak árnyékolástechnikája révén. Több mint száz rézmetszetét ismerjük. Albrecht Dürer egyike azon kevés művészeknek, akik legalább annyira híresek rajzai és karcai, mint festményeik révén. Ismert metszetei, mint “A lovag és a halál“, “Melankólia“, “Szt. Jeromos szobájában”, “Az Apokalipszis négy lovasa” legalább annyi reprodukcióban forognak közkézen, mint akármelyik mester festményei. Dürer fölmenőihez hasonlóan az ötvösmesterséget tanulta ki apja irányítása mellett. Ahogy írja hitvallásban: az élők képmásának megörökítése ás Krisztus életének formába öntés lebegett szemei előtt. A kor szokásainak megfelelően az ifjú vándorútra kelt, hogy tapasztalatokat, pártfogókat leljen. 1490-ben indult vándorútra, Kollmar, Nürnberg, Bázel majd Velence az úti cél. Inaséveiben mestereket keresett magának, s neves könyvkiadók bízták meg különböző alkotások illusztrálásával. Első metszetei Szent János jelenései volt, páratlan szorgalommal és odaadással, természettanulmány alapján készített metszetek születtek keze alatt 1497-ben. Az idő múlásával a technikai tökéletesség mellett kibontakozik különleges emberi mélysége és problémaérzékenysége is műveiben. Ezzel együtt német területen szinte ő az egyetlen képzőművész, aki a művészeti ág szabályszerűségeit kutatja, s írásokkal jelentkezik e téren. elméleti és tudományos, művészetelméleti munkásságát itáliai utazása és humanista műveltségű patrícius barátja, Willibald Pirckheimer ösztönözte. Második itáliai látogatásakor már a kor nagyhatású művésze, akinek a reneszánsz formanyelv nyújtotta számtalan lehetőség a kisujjában van. Befolyásos pártfogóra lel Miksa császár személyében, és Luther munkássága is megérinti. Ám a ragyogó pályát betegség töri ketté. Ahogy Ralph H. Major: A végzet katonái c. könyvében olvasható: "Nyolc éven keresztül szenvedett a hidegrázástól és a láztól és semmi gyógymód nem segített. Arca csonttá soványodott, válla meghajolt, arcszíne szürke lett és úgy lefogyott, hogy hosszú haját, nagy büszkeségét, le kellett vágatnia. Művészi munkáját nem tudta folytatni. A halál után vágyódott, mint a szenvedéseitől való megváltás után. Halála hirtelenül következett be 1528-ban és Dürer megtért apáihoz. Malária volt halálának oka, de a betegség többet is elvett tőle életénél – elragadta tőle művészi álmainak beteljesülését. Alkotó korszakának csúcsán sújtotta a kór, s ha tovább élhetett és dolgozhatott volna, ez bizonyára nem maradt volna hatás nélkül a művészet történetére. Albrecht Dürer orvosai nem tudtak a betegség ellen semmit sem tenni – abban a korban egyik orvos sem. Száz évvel később az Újvilág ajándékozta meg a malária gyógyszerével a világot – sőt nem csupán gyógyszerével, hanem kigyógyításával is.” Halálakor Európa-szerte híres művész, és Willibald Pirckheimer helyezteti sírjára a táblát: „Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve.” NZS 2014. 05.21.