Vannak a természettudósok között különös alakok szép számmal. Olyan is akad, akit nem lehet besorolni egyik vagy másik tudományágba, olyan sokrétű és szerteágazó az érdeklődése. Egy személyt bízvást nevezhetünk polihisztornak: Rómer Flóris múzeumalapító, tanár, író, pap, a régészet specialistája, s a tudományok generalistája volt egy személyben. Talán az sem köztudott, hogy nem értelmiségi családból származott, apja Rómer Ferenc cipészként dolgozott. Mindazonáltal nagy gondot fordított a család a gyerekek neveltetésére, s jó módban éltek. Édesanyja, Vetsera Mária rokona volt Vetsera Bernátnak, a mayerlingi drámából ismert Vetsera Mária nagyapjának. Pozsonyban látta meg a napvilágot német anyanyelvű családban. Középiskoláit szülővárosán kívül több városban végezte: Tatára és Trencsénbe azért küldték a szülei, hogy a szlovák és a magyar nyelvet is elsajátítsa. Bölcsészeti tanulmányait Győrben, a teológiát Pannonhalmán végezte. 1830-ban lett Benedek-rendi szerzetes, pappá 1838-ban szentelték, majd Tihanyban szolgált segédlelkészként. 1839-től a győri gimnáziumban magyart és latint, később természetrajzot és fizikát is tanított. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-ben a pozsonyi királyi akadémia, az ország legrangosabb főiskolájának fizika- és természetrajztanára lett. Első tudományos közleményei Pozsonyban jelentek meg, egy ideig József főherceg nevelője volt. Az 1848-49. évi szabadságharcban kapitányi rangot kapott. „Nem birok ellenállni a vágynak, hogy táborba vonuljak. Örökké a gyávaság vádját emelném magam ellen, ha elmulasztanám az alkalmat, mely most nyílik, hogy erőteljes karom szolgálatát a hazának fölajánljam…” - írta öccsének. Hazafias érzelmei miatt nevét magyarosította (eredeti neve Rammer vagy Rommer), és tanítványait példájának követésére, harcra buzdította. Mindezekért a szabadságharc leverése után nyolcévi börtönbüntetésre ítélték, s miután 1854-ben közkegyelemmel szabadult, rendje vezeklésül Bakonybélbe küldte tanítani. Csak három év múlva térhetett vissza a győri rendházba, ahol a helyi közlönyben közreadta elképzeléseit a természetrajzi gyűjtemény fejlesztéséről. 1859-ben jelent meg nevezetes Bakony-monográfiája, amelyet egy év múlva önálló kötetben is kiadtak (2010-ben, a könyv megjelenésének 150. évfordulóján hagyta el a nyomdát a reprint kiadás). Még ebben az évben a győri bencés gimnázium régiségtárából létrehozott múzeum őre lett. 1860-ban a papi szeminárium egyházi-archeológiai tanszékének vezetőjeként megindította az ország első történelmi szakfolyóiratát, a Ráth Károllyal együtt szerkesztett Győri Történeti és Régészeti Füzeteket. 1860 októberében a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, székfoglalójának címe: Magyarország földirati és terményi állapotáról a középkorban. 1861-ben kivált a bencés rendből, először az MTA kézirattárnoka, majd 1862-től gimnáziumi igazgató lett Pesten. A Magyar Tudományos Akadémia 1871-ben vette fel tagjai sorába. Évekig szerkesztette az Archaeológiai Közleményeket és az Archaeológiai Értesítőt. 1867-ben Párizsban az ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadást, ekkor kapcsolódott be a magyar régészet a nemzetközi tudomány vérkeringésébe. 1868-ban az archeológia tanárává nevezték ki az egyetemen, őskori, ókori és középkori régészetet és művészettörténetet is oktatott, diákjaival megismertette az európai régészet legújabb eredményeit. Az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg Budapesten a magyar régészképzés. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójává nevezték ki. 1874-ben felmentették szerzetesi kötelékéből, áldozópap, majd jánosi apát lett. 1877-ben Nagyváradon kanonokká nevezték ki. Itt újabb múzeumot alapított, létrehozta a püspöki palota húszezer kötetes könyvtárát, amelyben haláláig dolgozott. Az ő érdeme, hogy 1876-ban Budapesten tartották az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát. A Magyar Történelmi Társulat alapító tagja és a műemlékvédelem kezdeményezőinek egyike volt. Tudományos munkássága 30 önálló kötetben és mintegy 450 közleményben ölt testet. Többkötetes, kiadatlan, saját rajzaival illusztrált naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem becses forrása. A magyar régiségtudomány alapítója 1889. március 18-án halt meg Nagyváradon.