A karantén szót először az itáliai Velencében használták 1127-ben a leprára utalva, majd széles körben terjedt el a pestis járványok időszakában. Angliában a karantén szakszerű alkalmazására a pestisjárványok ellen került sor az 1400-as évek elejétől. A karantén, másszóval vesztegzár a potenciálisan fertőzött emberek elkülönítésére utal, azt a célt szolgálva, hogy mások egészségét ne veszélyeztessék. Fontos megkülönböztetni az izolációtól, amely a már diagnosztizált fertőző betegek távoltartását jelenti. Egész városokra kiterjesztett karantén rendeltek el a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) 2003-as kitörése idején Kína és Kanada egyes területein, továbbá egyes nyugat-afrikai országokban teljes falvakat helyeztek vesztegzár alá a 2014-es Ebola járvány idején. Legutóbb a CoVID-19 járvány kitörése után Vuhan városának teljes lakosságát helyezték karantén alá, és az érintett államok Kínából hazatérő polgáraikat kérték arra, önkéntes vállalással maradjanak saját otthonaikban, vagy az erre a célra kijelölt állami intézményekben. Az eddigi tapasztalatok szerint vesztegzár idején a következő szempontokat kell figyelembe venni: a hatékony és gyors tájékoztatás elemi jelentőségű, hogy az emberek a helyzetet megértéssel fogadják. Tartalékokkal gondoskodni kell a lakosság személyi szükségleteiről és az egészségügyi ellátásról is. A karantén időtartama ne legyen hosszabb a feltétlenül szükségesnél, ugyanis a legtöbb kedvezőtlen jelenség a szabadság hiányából adódik, de az önkéntes karantén hatásait a lakosság jobban tűri, ezért lényeges, hogy a hatóságok elsősorban ezt alkalmazzák. A Lancet meta-analízisének készítői 3166 közleményt néztek át, és ezekből részletesen 24-et dolgoztak fel. Karantén során előforduló stresszorok közül első helyen az időtartamot említik. Egy nagy elemszámmal dolgozó kevert (de elsősorban kvalitatív) módszertanú vizsgálat tíz napnál hosszabb ideig tartó időszak esetén szignifikánsan magasabb poszttraumás stressz tüneteket mutatott ki, mint azokban az esetekben, amelyeknél kevesebb, mint tíz napig kellett karanténba vonulni. A saját és mások egészségéért való aggódás szintén jelentős stresszor volt. Kilenc kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a karanténban részesülők jelentős egészségszorongással küzdenek a szabadon mozgó társaikkal ellentétben. Csak egyetlen egy kutatás vizsgálta a súlyosan szorongókat, és azt találta, hogy a tünetek különösen a karanténban élő várandós nők és kisgyermekes anyák körében jelentkeztek. A szokásos rutin elvesztése, valamint a másokkal való társadalmi és fizikai kapcsolat hiánya gyakran okozott unalmat és frusztrációt. Az élelmezési vagy egészségügyi ellátás hiányán túl a megfelelő információ is alapvető szükséglet a karanténban élők számára. Az egyértelmű kommunikációs stratégiák hiánya, különös tekintettel a kockázati szintekre, valamint a legrosszabbtól való félelemre, tartós mentális egészségkárosodáshoz vezetett egy SARS idején készített kanadai vizsgálat során. Kontrollvesztett helyzetek és krízisek abban az esetben okozhatnak nagyobb eséllyel poszttraumás tüneteket, ha az egyént az események előtt már kezelték pszichiátriai betegséggel, ezért ilyen esetükben különös figyelem javallott. Fontos prediszponáló tényező még a munkakör is: a karanténban élő egészségügyi dolgozók lényegesen nagyobb haragról, bosszúságról, félelemről, frusztrációról, bűntudatról, tehetetlenségről, elszigeteltségről számoltak be, mint a lakosság többi része, valamint ők azok, akiknek nagyobb eséllyel kellett megbélyegzést szenvedniük. Az elzártan töltött időszak után jellemzőbb volt rájuk az elkerülő minták használata, ezenkívül jelentős jövedelemkiesésről is beszámoltak. A Lancet tanulmány eredményei azt hangsúlyozzák, hogy a Covid-19 az eddig ismert világjárványokhoz képest egyedi helyzetet teremtett. A 21. századra jellemző folyamatos tájékozódási éberség hasznos és adaptív tulajdonság az információs társadalom korában, de a hiteltelen források terjedését is elkerülhetetlenül felgyorsítja. Így a világjárvány súlyosságával kapcsolatos átláthatóság és egyenes kommunikáció a közösségi média korában különösen elengedhetetlen a politika, az egészségügy és az illetékes hatóságok részéről. A legnagyobb probléma jelenleg a kilátástalanság, nem tudjuk ugyanis, hogy a járvány meddig és milyen intenzitással fog még elhúzódni. A legjobb módszer a prevenció a mentális egészségkárosodás tüneteinek elkerülésére. Az elzárkózás idején kialakuló pszichés hatásokról sokat tanulhatunk a múltbeli járványok történetéből, de az új korszak más szintű tájékozódási igényt, stresszkezelési mechanizmusokat követel. A medicina határterületein kezdeményezett magatartástudományi kutatások és azok eredményei jelentősen hozzájárulhatnak a pszichés hátrányok sikeres megelőzéshez, a megküzdéshez és a rehabilitációhoz. Eredeti közlemény Brooks, Samantha K., et al. The psychological impact of quarantine and how to reduce it: rapid review of the evidence. The Lancet (2020). Szemlézte Bóna Enikő eLitMed.hu 2020.március 30.