Naponta hat megmenthető honfitársunkat veszítjük el. Ők önkezükkel vetnek véget életüknek. A rendszerváltás óta az öngyilkosságok száma éveken keresztül tendenciózusan csökkent, ám az utóbbi néhány esztendőben ez az ütem megtört. Vannak szakemberek, akik szerint az elhúzódó világgazdasági válság miatt kialakuló reménytelenség sok magyarban kelti azt a téves illúziót, hogy az egyetlen kiút az öngyilkosság. Talán ez is az oka, hogy 2010-ben már egy százalékkal nőtt azoknak a száma, akik saját életüket oltották ki.

Az öngyilkosságok számának növekedését minden eszközzel meg kellene állítani, ám hazánkban ez a kérdéskör tabutéma, sem társadalmi, sem politikai téren nincsen semmiféle párbeszéd. A négy évvel ezelőtt létrehozott Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány ezt szorgalmazná, ezért prevenciós és segítő programokat dolgoznak ki, s a kormányzat figyelmét is igyekeznek felhívni a problémára. Oriold Károly, az Alapítvány alapító tagja azt mondja, az utóbbiban eddig nem voltak túl sikeresek.

– Pályázati kiírások vannak, az illetékes tárca azonban érdemi válaszra sem méltat bennünket. Úgy tűnik, hogy az öngyilkosság megelőzése nem prioritás, a pályázatok értékelésénél az nem szempont, hogy egy olyan társadalmi kérdéssel foglalkozunk, amivel kevesen. Például mi 30 pontot kaptunk egy pályázat elbírálásánál a 35-ből, de az, aki döntött, nem tudja, vagy nem veszi számításba azt, hogy a naponta átlagban hat öngyilkosból négy megmenthető lenne.

– Pályázatunkban összefogtunk a mentőkkel, a rendőrséggel, büntetés-végrehajtással, s azóta is napi kapcsolatban vagyunk, hiszen ezek a szervek látják, tudják, hogy fontos lenne a megelőzés, nagyfokú nyitottságot tapasztaltunk a részükről. Most induló kampányunkban is nagy segítségünkre vannak, szórólapjainkat ők juttatják el az érintettekhez. Többször is megkerestük az illetékes tárcát levélben, de még csak választ sem kaptunk a felvetéseinkre.

Nemrégiben Olaszországban és Skóciában járt Oriold Károly, hogy ott szerezzen tapasztalatokat az öngyilkosok családtagjait segítő programokról, amelynek hazai elindítását egy tavalyi konferencián jelentette be.

– Sokkal előrébb tartanak ezekben az országokban. Az 5,5 millió lakosú Skóciában naponta 2 befejezett öngyilkosság történik, ám ott 2002 óta működik kormányprogram a megelőzésre. Ennek nálunk is reális célnak kellene lennie. A magyar kormánynak semmiféle politikája nincs az öngyilkossággal kapcsolatban. Ha a jelenlegi, nagyon rossz gazdasági környezetben továbbra sem foglalkozunk a kérdéssel, még horrorisztikusabb adatokkal kell szembesülnünk, pedig lenne mód a megelőzésre.

– Ezzel szemben ma a politika szinte arra bíztat az egymillió alkoholista országában, hogy igyunk még több pálinkát, s valamiféle nemzeti kultuszt látszik építeni az italozás köré – mondja Oriold Károly, s hozzáteszi, hogy közben tudjuk, az alkoholizmus az öngyilkosság egyik rizikófaktora. – Csoda, hogy csak ennyi öngyilkosság történik.

Pedig a kormány feladata az lenne, hogy elinduljon valamiféle társadalmi párbeszéd a kilábalás lehetőségeiről, beszélni kellene arról, hogy hogyan is állunk mi, magyarok az önpusztítás kérdéséhez, hiszen az átlagos gondolkodásban az érződik, hogy Magyarországon ez az egyetlen perspektíva.

– Úgy tűnik, hogy a gyógyszeres kezelésektől, az antidepresszánsok elterjedésétől ma már nem várhatunk többet, csupán ezekkel a módszerekkel nem csökkenthető az öngyilkosságok száma. Manapság a legnagyobb probléma, hogy még mindig tabutéma az öngyilkosság, az önpusztító magatartás. Mi éppen ennek megváltoztatásán dolgozunk a magunk eszközeivel, célunk elsősorban a társadalom mentálhigiénés kultúrájának fejlesztése, a pszichológia és pszichiátria társadalmi támogatottságának növelése.

Az öngyilkosságra készülők tettük elkövetését megelőző két hétben valamilyen egészségügyi panasszal felkeresik háziorvosukat – bizonyítják a felmérések. Ennek ellenére mégsem kapnak segítséget, az orvos sokszor elsiklik a valós probléma felett, aminek azonban az időhiány és a rendelők túlzsúfoltsága mellett más okai is lehetnek.

– Az öngyilkosság nem csak orvosi, hanem össztársadalmi probléma, így a megelőzésben mindenkinek szerepe lehet – mondja az Alapítvány alapítója. – Az öngyilkosok 60-70 százaléka mielőtt megkísérli az öngyilkosságot, valóban felkeresi a háziorvosát. Itt megfogható lenne a probléma, megelőzhető az önpusztítás, de sajnos az orvosok körében is erősen érvényesül a tabusítás, amelynek hátterében ősi ösztönök húzódnak meg. Mindenki tudja, hogy az öngyilkosságnak nem szabadna megtörténnie, ezért fent kell tartani „a meg nem történtté tevés” illúzióját. Segítséget kérni és adni egyaránt nehéz.

A Lélekben Otthon Alapítvány tavaly indította el az „Öngyilkosság-megelőző civil mozgalom” című projektjét. A prevenciós program részeként készült el a “Van kinek elmondani!” című kiadványuk az öngyilkosságot elkövetők hozzátartozói számára. Ezt a kis ismertetőt a mentősök és a rendőrség terjesztik – utóbbiakkal ugyanis a halálesetet követően kötelező felvenni a kapcsolatot.

– Jelenleg a programban ötven önkéntes vesz részt, képzésük folyamatban van. Elméleti és gyakorlati oktatásukban terapeuták, klinikai szakpszichológusok vesznek részt. A leendő munkatársak többsége egyetemista és nyugdíjas, kevesebb a középkorú, van közöttük gyerekorvos, pszichológus, pedagógus is. A három hónapos a képzést követően, maximum 2-3 alkalommal találkoznak majd a hozzátartozóval, hogy támogassák a kóros gyászmunkában, segítsenek természetes irányba terelni ezeket az érzelmi folyamatokat, s ha szükséges, szakemberhez irányítják az érintetteket.

Azonban Oriold Károly szerint a legfontosabb az lenne, hogy meginduljon az össztársadalmi párbeszéd arról, hogy az elfogadó attitűd rossz, el kell utasítani az öngyilkosságot, mint problémamegoldó módszert.

– Az elkövetkezendő öt évben reális cél lehetne akár 15 százalékkal csökkenteni az öngyilkosságok számát. Azonban sajnos a tavalyi, egy százalékos növekedésnél akár jobban is megugorhat az öngyilkosságok száma. A reménytelenség pusztító, de még rosszabb az, hogy a segítségkérésnek sincs kultúrája, pedig ennek módja tanítható. Ha a krízis és a gazdasági nehézségek nyomasztóak is, de ugyanakkor megjelenik a szolidaritás, az összetartás, akkor könnyebben viselhetőek a terhek.

eLitMed.hu
2011-11-21