Idegtudományok

Nyáron a legtöbb az öngyilkosság

2012. JÚNIUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rendre nem járnak sikerrel a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány (LOKA) partnerséget kereső kezdeményezései az állami intézményekkel. Az Alapítvány 5 éves, az öngyilkosságot elkövetők hozzátartozóinak, környezetében élőknek segítésére irányuló pályázatot adott be 100 millió forintnyi uniós forrásra. A társadalmi felvilágosítást és megelőzést is célzó pályázatukat azzal az indokkal utasították el, hogy az öngyilkosok hozzátartozói nem áldozatok. Az egészségügyi államtitkárság megbízásából felállt egy, az öngyilkosságok megelőzéséért dolgozó team, Perczel Forintos Dóra, a Szakmai Kollégium Klinikai szakpszichológia és Klinikai Szakpszichológus Pszichoterapeuta Tagozat elnökének vezetésével. Ebben szerepet kapott a LOKA is, ám Oriold Károly, az alapítvány alapítója szerint a csoport inkább orvosi szempontból közelíti meg a prevenciót, holott hazánkban a társadalom hozzáállásán kellene nagyon sokat változtatni. Rendszerszinten nehéz megnyerni a megelőzéshez a háziorvosokat, mint kapuőröket, a társadalmi segítségnyújtás pedig éppen az orvoshoz való eljutást támogatná. Nemzetközi, így skót és svéd példák is arra utalnak, hogy azokban az országokban sikerült az öngyilkosságok számát jelentősen csökkenteni, ahol erős volt a társadalmi felvilágosítás. „Úgy tűnik, a magyar kormányzatnak és a döntéshozóknak egyáltalán nem fontosak azok a honfitársaink, akik öngyilkosságot követnek el. Az azonban érthetetlen, hogy ha ők nem foglalkoznak a problémával, akkor miért nem támogatják azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek szakmailag megalapozott és a gyakorlatban is megvalósítható programot tesznek az asztalra, és tenni akarnak az öngyilkosságok csökkentéséért.” – mondja az alapítvány képviselője. Az öngyilkosság „fertőz”, hiszen ha elharapódzik, akkor többek számára problémamegoldó eszközzé válik. A legtöbb öngyilkosság hazánkban 1983-ban történt, azóta évről évre csökken azok száma, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. Azonban Szász Áron, a LOKA képviselője arra figyelmeztet, hogy az időseknél érezhető növekedés indult a korábbi évekhez képest. Kevesebben követik el tettüket önakasztással vagy mérgezéssel, a fegyverrel elkövetett és a leugrásos öngyilkosságok száma ellenben nem változott. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók körében sem csökken az öngyilkosságok száma, aminek az oka valószínűleg az, hogy esetükben „kéznél van” az elkövetés eszköze. Hazánkban 100 ezer lakosra 24 öngyilkosság jut, a befejezett tettek száma Zala Megyében a legkevesebb, Csongrádban a legtöbb.

Százezer főre jutó öngyilkosságok száma (2002-2010) - forrás: KSH


Hosszú tervezés és fantáziálások előzik meg az öngyilkosság elkövetését, a nők több kísérletet tesznek, de a befejezett öngyilkosságoknál a férfiak száma magasabb. A legtöbb öngyilkosság nyáron történik és nem télen vagy ősszel. Oriold Károly azt is elmondja, a legveszélyeztetettebbek azok, akiknél a családban már történt öngyilkosság, az ő esetükben 26- szor nagyobb az esélye annak, hogy ezt választják valamilyen probléma megoldásaként. A legtöbb férfi egyébként 45 és 65 éves kora között oltja ki saját életét. Leggyakrabban az idős emberek keresik fel a háziorvost a tettük elkövetése előtti egy hétben, aki azonban vagy nem veszi észre a vészjeleket, vagy nem tud segíteni páciensének. Segíteni és felismerni a jeleket, ez lenne a lényeg – mondja Szász Áron, hiszen azokban az országokban, ahol tendenciózus csökkenést sikerült elérni az öngyilkosságok számában, éppen azt erősítették, hogy a veszélyeztetett ember környezetében élők felismerjék a segélykérést. Az öngyilkosság okozta fájdalom és a „fertőzés” ellen küzdene a LOKA, többek között azzal, hogy önkénteseket képez a hátramaradó hozzátartozók segítésére, akik a tapasztalatok szerint nem azonnal, hanem fél- egy év elteltével kérnek segítséget a történtek feldolgozásához. A képzett szakemberek személyesen találkoznak a gyászoló családtaggal, hogy segítsék a sokszor érthetetlen, szégyennel övezett tragédia feldolgozását. A média számára elkészítettek egy, az öngyilkosságok kommunikációjáról szóló irányelvet, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság be is épített hasonló elnevezéssel kiadott anyagába. Az elutasított TÁMOP pályázat a civil szervezetek és az igazságügyi szakszolgálatok együttműködését célozta az áldozattá válás megelőzésében. „A pályázatban szereplő igazságügyi szolgálatok, rendőr-főkapitányságok, mentők, tűzoltók és börtönőrök mind egyetértettek abban, hogy az öngyilkosságot elkövetők vagy azzal próbálkozók, illetve azok családtagjai áldozatok, és fokozott veszélyben vannak. A fenti szervek nagy örömmel vették egy hálózat kialakítását, amelyben ők is megtanulhatják az olyan helyzetek kezelését, amivel naponta találkoznak.” A pályázat elutasítása ellen az alapítvány fellebbezett, mivel az általuk kidolgozott program a Magyar Pszichiátriai Társaság, az SE Magatartástudományi Intézete, és a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve támogatását is élvezi. A fiatalkori öngyilkosságok megelőzésére szervez konferenciát az alapítvány, Budapesten, októberben, ahová Japántól Angliáig érkeznek az öngyilkosság-megelőzés legnagyobb nemzetközi szaktekintélyei, olyan országokból, ahol természetes, hogy a kormány egészségprevenciós programja foglalkozik az öngyilkosság-megelőzéssel is. A szakmaközi konferencia az elméletek helyett a gyakorlati lehetőségekre és feladatokra koncentrál, ennek megfelelően nem csak pszichiáterek és pszichológusok, hanem háziorvosok, szociális munkások, tanárok, szülők is részt vesznek rajta. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-06-15

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Lukrécia öngyilkossága

NÉMETH István

Bizonyos esetekben az öngyilkosságot elkövető személy, mint a körülmények áldozata, egyfajta tragikus hőssé, erkölcsi példaképpé magasztosulhatott az utókor szemében, akinek a tette immár nem emberi gyengeségnek vagy megfutamodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a bátorság, az állhatatosság, a szilárd jellem meggyőző bizonyítékának minősült.

Gondolat

Az öngyilkosság és az emberi szabadság

Filó Mihály, AZ ELTE adjunktusa azt gondolja, hogy aligha van még egy emberi magatartás, amit annyi morális kétely övezne, mint az öngyilkosságot. 'Az öngyilkosság betegség, a legritkább esetben, nem az. Az öngyilkosság ugyanolyan kór, tuberkolózis és csak akkor harcolhatunk ellene eredményesen, ha ezt a tényt elismerjük' -- idézi egy neves bécsi pszichiáter szavait.

Gondolat

A hatályos BTK és az '50-es évek pszichiátriája

Vizi János pszichiáter, jogász arról beszél, hogy a hatályos BTK-nak a beszámítási képességről szóló rendelkezései, az ehhez kapcsolódó bírósági határozatok nagyjából az '50-es évek pszichiátriájának a színvonalát tükrözik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmabéliek által a diagnosztizálásban a leginkább közkedvelt DSM-IV az öngyilkosság 'betegséget' nem ismeri.

Hírvilág

Halmozottan hátrányos helyzetű munkahely

A citosztatikumok hatása a szakellátó személyzetre

Hírvilág

Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig

Az Első Európai Regionális Konferenciánkat, amely a Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Koragyermekkorig - Prevenció és Klinikai Gyakorlat címet viseli, 2019. máj. 8-11. között tartjuk Budapesten.