Idegtudományok

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Alvás Világnapja, melyet hat éve indítottak az Amerikai Egyesült Államokból, ma már számos országban az alváskultúra kiemelkedő eseménye. A World Association of Sleep Medicine, az alvástudomány és alvásgyógyítás legrangosabb nemzetközi szervezete a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteket jelölte meg arra az alkalomra, hogy felhívják a figyelmet a pihentető alvás fontosságára.

Ezen a napon a világ számos országában kormányzatok, egészségügyi intézmények, civil szervezetek, orvosok és gyógyítók, a nyomtatott és az elektronikus sajtó munkatársai szentelik figyelmüket az alvás szerepére életünkben.

Az ismeretek bővülésével számos új ága jelent, jelenik meg az orvoslásnak. Ilyen az alvásmedicina is, mely az alvászavarok, az alvás-ébrenléti ciklus megváltozásainak vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó diszciplína. Hazánkban rövid múltra (10-15 év) tekint vissza, s jelenleg néhány alváslaboratórium köré szerveződve művelik.

A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság eddigi rendezvényei során mindig is az alvásmedicina ismeretanyagával és eredményeivel foglalkozott. Kereste a „klasszikus” szakmákkal a kapcsolódási pontokat, rávilágítva az egyes alvászavarok és a kardiológia, a hipertonológia és a pszichiátriai zavarok összefüggéseire. Kiemelt figyelmet fordítottunk a stroke és az alvás kapcsolatára és munkaalkalmassági következményekre.

A munkahelyi balesetek hátterében gyakran az alvásdepriváció és az alvásfragmentáció áll. A cirkadián ritmus igen erősen hat a munkavégzésre és a teljesítményre. Az alvásmedicina eredményeinek mindennapi gyakorlati alkalmazása mellett szükséges az alvásfragmentálódással járó kórképek szűrése és kezelése.

Az Alvás világnapján is kiemelt jelentőségűnek tartjuk az orvosi munkát alapjaiban meghatározó és segítő technikai asszisztensek képzését. Reméljük, hogy a rendszeressé váló technikusi, asszisztensi képzés rendszeressé tételével emelni tudjuk kollegáink munkájának minőségét a jövőben is.


Dr. Szakács Zoltán
A Magyar Alvástársaság Elnöke

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Nők és a lisztérzékenység

Május 16-a immár 16. éve a Coeliakia Nemzetközi Napja. Az Európai Coeliakia Egyesületek Szövetségének kezdeményezésére létrejött lisztérzékenységi világnapon ezúttal a nők szerepére hívják fel a figyelmet. E betegségben kétszer annyi nőt diagnosztizáltak, mint férfit, és jellemzően a hölgyek azok, akik figyelnek a családtagok élethosszig tartó diétájára, de a betegszervezeti tagok túlnyomó többsége is nő.

Hírvilág

Ritka Betegségek Világnapja - 2019

Az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett Ritka Betegségek Világnapja központi rendezvényének hagyományos időpontja minden év februárjának utolsó hétvégéje, így ez évben február 24. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) már a világnapi koncepció kidolgozásától kezdve részt vett annak létrehozásában, és a kezdetek óta minden évben megrendezi a világnapot. Az idei esemény központi nemzetközi témája a „Hídépítés az egészségügy és a szociális ellátások között”.

Hírvilág

Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja

Minden év szeptember 15-e a Limfóma Világnapja. Ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga ismét biciklis felvonulással kívánja felhívni a figyelmet a betegségre, annak tüneteire és a korai diagnosztizálásra.

Hírvilág

Ritka Betegségek Világnapja a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségével (RIROSZ) együtt első alkalommal rendezi meg Szegeden a Ritka Betegségek Világnapja országos rendezvényét. A február 24-i program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét, terveit. Idén az egészségügy és a szociális ellátások közötti hídépítés, valamint a ritka betegségek kutatása, az új diagnosztikai és terápiás eljárásokat megalapozó fejlesztések kerülnek a fókuszba.

Hírvilág

Képzettebb beteg = sikeresebb terápia

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nemzetközi Hipertónia Liga kezdeményezésére minden év május 17-én tartja a magas vérnyomás világnapját. A Magyar Hypertonia Társaság ennek apropóján az idei évben a magas vérnyomás hosszú távú veszélyeit helyezi előtérbe, hangsúlyozva a megfelelő és rendszeres gyógyszeres kezelés mellett az életmódbeli szokások jelentőségét is. A világnap alkalmából bemutattak két friss hazai felmérést is, amik azt igazolják, hogy érdemes a betegek életmódváltását külön eszközökkel ösztönözni és támogatni.