Agykutatás

Agysérült gyermekeknél gyakoribb a roham

2011. AUGUSZTUS 15.


A megfigyelt gyermekek 1 hónapostól 16 évesig terjedő életkorúak voltak, s agysérülést szenvedtek például motorbalesetben, egyéb traumás esetben, elesés, tompa tárgy okozta ütés, vagy más esemény következtében. Megfigyelték epilepsziás rohamaikat, és cEEG-vel rögzítették a kisebb görcsös epizódokat a sérülést követő 7 napon át. A gyerekek több mint felénél (55,6 százalék) tapasztaltak EPTS-t. Ezekre a két év alatti gyerekek, és a nem baleseti sérüléssel küzdő gyerekek voltak a legfogékonyabbak.

Ez a roham azonban nem befolyásolta a kórházi tartózkodás idejét rövid távon, sem az intubáció szükségességének időtartamát. Nagyon magas százalékban jelentkezett epilepsziás státusz, hosszú és sérülésveszéllyel járó roham (a gyerekek 44,4 százalékánál). A rohamok lehetőségét jelző abnormális EEG aktivitás ötször gyakrabban fordult elő gyerekeknél, mint felnőtteknél.

"A cEEG nélkül nem kimutatható enyhe rohamok magas aránya, különösen a kisebb gyerekeknél és a nem baleseti eredetű sérüléseknél igen elgondolkodtató " - mondta el Daniel Arndt, a tanulmány fő szerzője. "A tanulmány rámutat a cEEG használatának előnyeire a gyermekkori közepesen súlyos és súlyos agysérüléseket követő időszakban.
További kutatások szükségesek, hogy igazolják az eredményeket, és hogy kiderüljön, az EPTS befolyásolja-e a későbbi gyógyulást, illetve, hogy ezek kezelése és megelőzése javít-e a sérülés kimenetelén.

A jelentést az Amerikai Epilepszia Társaság 64. éves ülésén terjesztették elő a kutatók.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: cikk címe



HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Agykutatás

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Agykutatás

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Agykutatás

Az agyi plaszticitás kulcsa

A felnőtt korban született neuronok jóval a neurogenezis hanyatlása után is hozzájárulnak az agy flexibilitásához, állapította meg a Journal of Neuroscience tanulmánya.

Agykutatás

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Agykutatás

Omega-3-zsírsavak a depresszió ellen

Az étrend-kiegészítőként forgalmazott omega-3-zsírsavak hatásosak a major depresszió kezelésében.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Hírvilág

Az orvoson múlik a legtöbb

Egyre több a fogászati implantáció, így a hibák száma is növekszik.