A kormány kivérezteti az MTA-t ellenzéki képviselők egy csoportja szerint
2019. FEBRUÁR 05.
2019. FEBRUÁR 05.
Szöveg nagyítása:
Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul - jelentette ki közös sajtótájékoztatón ellenzéki képviselők egy csoportja hétfőn Budapesten. Az ellenzéki képviselők közös kezdeményezéssel próbálták összehívni az Országgyűlés Kulturális bizottságát az MTA helyzetének megvitatására, azonban a bizottság kormánypárti többsége elzárkózott ettől - mondta el Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője. A politikus hozzátette, hogy Orbán Viktor láthatóan az MTA kivéreztetésével, az akadémiai kutatóhelyek tönkretételével bízta meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. A képviselő szerint az MTA éppen elveszíti függetlenségét és nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre. A sajtótájékoztatón Ander Balázs (Jobbik) kiemelte: az MTA-val szembeni kormányzati politika jól mutatja a Fidesz értelmiség- és tudományellenességét. Az állami szférában 2010 óta a kutatásra és fejlesztésre költött források értéke kevesebb mint a felére csökkent - hangsúlyozta a politikus. Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint teljes függőséget és kiszolgáltatottságot jelent az MTA számára, hogy forrásainak több mint a felét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alá rendelték. A Fidesz minden olyan területen, ahol ki akarja terjeszteni az ellenőrzését vagy az ellenfeleit akarja ellehetetleníteni, a források megvonását alkalmazza, ezt történik most az MTA-val is - fűzte hozzá. Kunhalmi Ágnes kiemelte azt is: aggasztó, hogy a kormányzat a kutatásokat kizárólag közvetlen hasznosságuk alapján ítéli meg, háttérbe szorítva ezzel az alapkutatásokat az alkalmazott kutatásokkal szemben. Az MSZP szerint a két területet azonos arányban kell finanszírozni. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Palkovics László megszegte a miniszteri esküjét és törvényt is sértett, amikor érdemi egyeztetés nélkül elvonta az MTA forrásainak többségét. Forrás: MTI MTI 2019. február 4., hétfő 14:13
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobilegység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.
„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az eLitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.
Idegtudományok
Az agyak közötti szinkronitás szintje – ami minél erősebb, annál nagyobb élvezettel jár – szociális állatoknál, így az embernél is, előre jelzi a kapcsolat minőségét, állítja a gyorsan növekvő új kutatási terület, a kollektív idegtudomány.
A magányosság 1,4-szeresre növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, míg számos gyógyszer szedése csökkenti, még több gyógyszer pedig növeli incidenciáját.
Egészségpolitika
Interjú Sinkó Eszterrel, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egészségügyi közgazdászával. Meglátása szerint az egészségügy jelenleg „betegelhárító üzemmódban” dolgozik, zajlik az összeomlása.
Hormonháztartást zavaró anyagok - az EP elítéli a Bizottság késlekedését
Beszámolt a miniszter
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás