Gondolat

Van traktora? Szokott aggódni? – Boldogságmérés Bhutánban

FILMKRITIKA eLitMed

2024. MÁJUS 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második közös dokumentumfilmje a bhutáni bruttó nemzeti boldogság-mutató mögött rejlő emberi sorsokat mutatja be két lelkes, feladatukat lelkiismeretesen végző kérdezőbiztos munkáján keresztül. 

Középiskolás voltam, amikor egy este becsöngetett hozzánk egy fiatal nő népszámlálási kérdőívekkel, és anyámnak úgy rémlik, hogy én ezt rendkívül izgalmasnak találtam, mert már akkor tudtam, hogy érettségi után szociológiát szeretnék tanulni. Valószínűleg tényleg így volt (szereztem is később egy diplomát, meg minden), viszont nem ezért emlékszem annyira tisztán erre a helyzetre. Sokkal inkább azért, mert a népszámlálási biztos feltett egy meglehetősen egyszerű kérdést, amire anyám olyan meglepő dolgot válaszolt, hogy utána még napokig faggattam az így felszínre került családi történet részleteiről. Egyetlen számadatból végül kibomlott egy meghatározó életesemény.

Miközben Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai A monostor gyermekei (2017) című dokumentumfilmet forgatták Bhutánban, a főszereplő családot a bruttó nemzeti boldogság felmérésével megbízott kérdezőbiztosok keresték fel, és a filmesek rögtön meglátták ebben a témában is a fantáziát. A dél-ázsiai országban az 1970-es évektől mérik saját kérdőívvel – mintegy a GDP-helyezésük ellenpontozásaként – a lakosság boldogságát, amely az eredményeik szerint rendkívül magas; sőt, egyre magasabb. A külföldiként mindezt érdekesnek találó Zurbó, és a bhutáni iskolában boldogság-pillérekből alaposan kiképzett Bhattarai így aztán elhatározták, hogy második közös dokumentumfilmjükben az említett Gross National Happiness-mutató mögött rejlő emberi sorsokat fogják bemutatni, mégpedig két, negyven körüli férfi, Amber Gurung és Guna Raj Kuikel kérdezőbiztosi munkáján keresztül. Az ő kiválasztásukkal indult tehát a projekt, amelynek végeredménye a 2024 májusában mozikba került A boldogság ügynöke.

A kérdezőbiztosok, Amber és Guna Raj ugyan nem szociológusok, és nem is érdekli őket különösebben a boldogság-mutató számítási mechanizmusa, mégis lelkesen vágnak bele a vállalt feladatba a történet elején. Jókat beszélgetnek a kis narancssárga kocsiban a magánéletükről, miközben felhőkbe burkolózó hegyek mellett suhannak el, és tisztelettudóan, de alaposan kérdezik ki alanyaikat arról, mijük van (pl. tehén, traktor, hűtő, tévé), hogyan élnek (pl. mennyit alszanak, imádkoznak, dolgoznak), és milyen gyakorisággal éreznek például aggodalmat, dühöt, magányt.

A film kezdeti szakasza kifejezetten pörgős és szórakoztató – a készítők illedelmesen, de kellő humorral világítanak rá, hogy néha kissé hasraütés-szerűen kerülnek rá a kitöltendő papírokra a számok. Van olyan megkérdezett, akinek meglehetősen nehezére esik elvonatkoztatni a pillanatnyi lelkiállapotától („Megellett a tehenem, és ezért most nagyon boldog vagyok!”), míg mások egyáltalán nem tudnak tízfokú skálában gondolkodni, és ilyenkor a kérdezőbiztosok próbálják értékekké alakítani a válaszaikat („Írjunk akkor egy hetest erre?”). A lekérdezést tovább bonyolítja, hogy Amberéknek angolról kell fordítaniuk a száznál is több kérdést, és előfordul, hogy egy adott érzésre nincs is megfelelő kifejezés a dzongkha nyelvben. A két férfi azonban végtelenül türelmes, érdeklődő, nyoma sincs bennük az ítélkezésnek vagy az előítéleteknek. A nagyvárosi táncosnőtől is egyenként végig kérdezik a haszonállat-tartásra vonatkozó kérdéseket, és szemük se rebben, amikor egy három nőt is feleségül vett férfi azt ecseteli, hogy az ő nagylelkűsége miatt náluk mindenki nagyon boldogan él – miközben a mellette ülő nejek érzékelhetően mást gondolnak erről. A boldogság ügynöke hagy minket egy kicsit mosolyogni, mielőtt rátérne az igazán kemény témákra.

Ahogy a film halad, a készítők kijelölik, kik azok, akiknek a története jobban foglalkoztatja őket, és akikkel ezért a kérdőívezésen túl is folytatják a beszélgetést. Főhőssé például Amber válik, aki szerepe szerint „a boldogság ügynöke” (tehát hinnie kell benne, hogy a lakosok visszajelzéseit a kormány komolyan fogja venni), ehhez képest határozottan szenved attól, hogy az állampolgársági kérelmét folyamatosan ignorálják, nem kaphat útlevelet, ami miatt a párkeresésben is rosszabb esélyekkel indul. De a kérdezőbiztos mindennapjain kívül jobban megismerhetjük a már említett, beteg anyjával élő transz táncosnőt is (nincs kakasa, nincs disznója, nincs szamara), aki nőiesen szép testről álmodik; a tinédzser lányt, aki borzasztóan aggódik alkoholista anyja miatt; és az öregurat, aki elhunyt feleségét gyászolja. Az út szélén kétkezi munkások mesélik a kérdezőbiztosoknak, hogy nem tudnak megélni a fizetésükből, hiába dolgoznak egész nap. Az állampolgárság nepáli bevándorlóként nekik sem elérhető.

Mindezek tükrében vajon valóban annyira boldog ország-e a Bhutáni Királyság, mint azt a király állítja a tévében? Hitelesebb-e a Bhután által kigondolt, saját társadalmi viszonyaikhoz illesztett, kormányzatuk által kiszámolt boldogság-statisztika, mint mondjuk az ENSZ World Happiness Reportjának eredményei (az észak-európai országokkal a dobogón)? Nyilván nem – sugallja a film –, hiszen az embereknek Dél-Ázsiában is hasonló, vagy még nagyobb nehézségeik vannak, mint máshol. Bhutánban is vannak rákbetegek, abuzív családokban élők, alkoholisták, diszkriminált kisebbségek és mélyszegénységben élők. És itt is érzékelik az emberek az egyenlőtlenségeket, az igazságtalanságokat és a kilátástalanságot. Ha arra is vannak trenírozva a propaganda által, hogy jó bhutániként egy kicsit máshogyan keretezzék, értékeljék a nehéz helyzeteket, alapvetően az ő boldogságérzetük sem működhet teljesen másképp, mint a többi emberi lényé. A boldogság jön és megy, a boldogság relatív, és a boldogság amúgy is nehezebben mérhető, mint a feltételezett építőkövei.

Ennek ellenére mégis figyelemreméltó a bruttó nemzeti boldogság koncepciója, és nagy hiba lenne egyszerűen leírni, vagy elviccelni a lényegét. Az az elgondolás, hogy a lakosság jóllétének fontos pillérei a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a kultúra megőrzése és a felelős kormányzás, minden országnak fogódzót adhatna a prioritásai kijelöléséhez.

És ha nem is irigykedünk feltétlenül a bhutániak mindennapjaira, azért sok minden van ebben a kultúrában, ami szimpatikus, és valóban szerepe lehet a boldogabb élet kialakításában. A filmből úgy tűnik, kifejezetten hangsúlyos érték Bhutánban a tiszteletteljes és békés kommunikáció, a szülőkről való szeretetteljes gondoskodás, az összhang a természettel. A hit – a filmben például a „karmatudatosság” – szintén növelheti a bhutániak boldogságérzetét. A kérdés már csak az, mindez mennyit fog változni a következő években.

Ugyan A boldogság ügynöke nem ad túl sok kapaszkodót az országban zajló gazdasági, politikai és társadalmi folyamatok értelmezéséhez, mégis jól látszik, hogy az ország vezetése egyelőre még próbálja lassítani a változásokat, amelyek a globalizációval járnak. Bár a fiatalok már itt is egész nap szelfiznek az okostelefonjaikkal, és a film egyik mellékszereplője Ausztráliába vágyik, azért Amber és Guna Raj még tradicionális öltözetben végzik a munkájukat, és az autóban bhutáni dallamokat hallgatnak arról, hogy milyen jó a Mennydörgő Sárkány Birodalmában élni. A dokumentumfilmes páros előző közös filmje, A monostor gyermekei is azzal foglalkozott, vajon meddig tartható fenn ez a kényes egyensúly a régi és az új kulturális hatások között, mennyire fognak más utakat választani a mai bhutáni fiatalok, mint a szüleik. Ez a filmes csapat tulajdonképpen Bhután „kinyílását” örökíti meg, miközben a kontextus fejtegetése helyett inkább embereket, csodás tájakat (és elégedetten flangáló teheneket) villant fel egymás után.

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai második bhutáni filmje ugyanannyira befejezetlen, mint az első. Nem céljuk, hogy addig kövessék a szereplőiket, amíg egyértelműen lezárhatják a történetüket, és a film végén feliratokat sem kapunk arról, hogy a forgatás óta hogyan alakult az életük. Nagy kár, viszont teljesen érthető. Minden hiányérzetünket enyhíti azonban Amber Gurung utolsó megjelenése a vásznon. Nem tudom, hogy amit csinál, az a „nyugati” vagy a „keleti” kultúra része-e inkább, de az biztos, hogy jó nézni.

Szerző: Lőrincz Dalma

 

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Egészségpolitika

Van, ahová hajnali 3-kor érkeztek a revizorok

KUN J Viktória

A blokkolóórák után most már személyesen ellenőrök is figyelik, ki tartózkodik a kórházakban. Ki dolgozik, ki fekszik a kórházi ágyakon, és hogyan használják például a diagnosztikai képalkotókat. Bármely nap és a nap bármely órájában érkezhet a mobil egység. Figyelnek, ellenőrzik, leleplezik, „lógnak”-e az egészségügyben dolgozók.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma