Hírvilág

A szex még infarktus után is jót tesz a szívnek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szex még infarktus után is jót tesz a szívnek "Igen csekély az esélye annak, hogy akár a korábban szívinfarktuson átesett emberek meghaljanak szexuális aktus közben.” – mondta el sajtónyilatkozatában a kutatás vezetője, Stacy Lindau a Chicagoi Egyetemről. Sok ember ok nélkül fogja vissza magát szívinfarktus átvészelése után, jelentették a kutatók az Amerikai Szív Szövetség fórumán. A férfiak harmada, a nőknek pedig 60 %-a tartózkodott a testi szerelemtől az infarktust követő évben. A filmekben az észbontó szex gyakran lélegzetelállító is egyben. A való életben azonban nem kell tartani az életveszélyes kockázatoktól. A legtöbb orvos biztonságosnak tartja a nemi életet, amint a beteg már bírja a visszafogott testedzést. A szex voltaképp ugyanilyen mérsékelt fizikai aktivitásnak számít - állítja dr. John Spertus, a kansasi Missouri Egyetem vezető kutatója. Az edzésről azonban nem olyan kellemetlen beszélni, mint a szexről. Az emberek különösen bátortalanok ebben a kérdésben, ha az orvos nem hozakodik elő vele. Ennek eredményeként a szexuális aktivitás – a minőségi életvezetés fontos eleme – általában csökken az infarktust követő évben. A tanulmányban résztvevő 1 760 akut szívinfarktuson átesett betegnek csak kevesebb mint fele kapott információt a szexuális együttléttel kapcsolatban. Különösen a nők esetében maradt el a tanácsadás arra vonatkozóan, hogy élhetnek-e nemi életet, illetve, hogy mikortól. A kommunikáció hiánya a hálószobába is belopózik. A férfiak 1,3-szer, a nők 1,4-szer több alkalommal számoltak be a szexuális együttlétek elmaradásáról abban az esetben, ha ezzel kapcsolatban nem kaptak tanácsot orvosuktól. Dr. Spertus elmondta a LiveScience-nek, hogy az orvosoknak, betegeknek és szeretteiknek proaktív kérdéseket kell feltenniük a nemi élettel kapcsolatban. "A cél az, hogy a beteg teljesen egészséges legyen.” – mondta a szakértő. “Nem csak az újabb infarktus kockázatát kell minimalizálni, de az életminőséget is maximalizálni kell.” Forrás: Medipress Kapcsolódó link: University of Chicago Medical Center - Stacy Lindau

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.