Egy új technikát fejlesztett ki az Uppsala University-n Svédországban a fehérjék vizsgálatára. Olyat, amely nem igényel speciális berendezéseket, speciális laboratóriumokat, vagy drága reagenseket. Az új technikát tovább lehetne fejleszteni az egészségügyi ellátásban használt készülékekben való felhasználásra, például diagnosztikai célokra. Az a lehetőség, hogy azonosítsák és lokalizálják a fehérjéket a szövetekben, elengedhetetlen a betegségek mechanizmusának megértéséhez,és a diagnosztikához. Manapság azonban rendszerint nagyon fejlett – így költséges és kevés helyen megtalálható - eszköz szükséges ahhoz, hogy tanulmányozhassák a fehérjéket és kölcsönhatásaikat. Ennek egyik példája az a mikroszkópos technika, amely elnyerte a tavalyi Nobel-díjat, a szuper felbontású fluoreszcens mikroszkóp. (A fénymikroszkópok felbontásának elméleti határát már 1873-ban megállapította egy Ernest Abbe nevű fizikus, aki rájött, hogy a fényelhajlás miatt nem vizsgálhatók olyan apró részletek, melyek összemérhetőek a látható fény hullámhosszának legfeljebb felével, vagyis nagyjából 0,2 mikrométeresnél kisebbek. W. E. Moerner úgy törte át az Abbe határt, hogy felfedezett egy olyan fehérjét, mely megfelelő hullámhosszú fénnyel rövid felvillanásra bírható, majd miután fénye elhalványult, csak egy másik hullámhosszú fénnyel hozható az eredeti állapotába - addig viszont hiába kap újabb impulzust, nem fog világítani. A Nobel díjas új mikroszkópos módszerhez szükség volt Eric Betzig zseniális ötletére is. Az amerikai kutató a sejt vizsgált részeihez némi génmódosítással hozzákötötte Moerner ki-be kapcsolható világító fehérjéjét. Ezután a sejtet igen gyenge fénnyel világította meg, így a kevés beérkező foton csak néhány fluoreszcens fehérjemolekulát villantott fel. A fény erősségét meg lehetett úgy választani, hogy a pillanatfelvételeken két felvillanó pont átlagosan jóval távolabb legyen egymástól az Abbe-féle 0,2 mikrométernél, így pontos képet kaptak elhelyezkedésükről. Mivel a fehérjék innentől “kikapcsolódtak”, nem kellett mást tenni, mint kombinálni a megvilágításokkal kapott pillanatfelvételeket, és megdöbbentő felbontásban előállt a kép.) Az ilyen eszközöket rendkívül drága megvásárolni, és gyakran speciális előképzettséget igényel a kezelésük. Ahhoz, hogy a fehérje detektálást diagnosztikai célokra használhassuk, például a klinikán, új, kevésbé bonyolult módszerek szükségesek. Az ilyen módszer hőmérsékletre érzéketlen kell, hogy legyen, és nem igényelhet különleges eszközöket, költséges reagenseket vagy speciálisan képzett személyzetet. A Nature Communications legfrissebb számában a kutatók bemutatnak egy olyan technikát, amelyet felhasználhatna például a kórházi személyzet, hogy felderítse a releváns fehérjéket. A technika az antitestek kötődésén alapul. Az antitestek kapcsolódnak a DNS-szálakhoz, amelyek csatolódnak egymáshoz, amennyiben elég közel vannak. Amikor ez történik, egy láncreakció indul be, amely során növekvő számú DNS-szál kapcsolódik egymáshoz. Minden egyes DNS-szálhoz egy fluoreszkáló anyag van kapcsolva, amely fényt bocsát ki, amikor azt fénnyel besugározzák egy bizonyos hullámhosszon. "Amikor a láncreakció már egy ideig működött, elég fluoreszcens molekula gyűlt össze ahhoz, hogy lehetővé tegye számunkra, hogy nagyon fényes pontokat lássunk a mikroszkópon, ami a minket érdeklő fehérje jelenlétét bizonyította. Minél több a fénylő pont, annál több a fehérje," mondja Ola Söderberg , aki kifejlesztette a technikát Masood Kamali-Mogaddamal-al és kutatócsoportjával együtt. A láncreakció nem tartalmaz semmilyen enzimet, ami sok esetben elősegítheti, hogy végbemehessen akár szobahőmérsékleten is. A mikroszkópok, amelyek szükségesek, hogy tanulmányozzuk a fényes pontokat, viszonylag egyszerűek, és általánosan hozzáférhetőek a kórházi és kutatási laboratóriumokban. "Mindez azt jelenti, hogy az új technikát fel lehet használni, mint egy robusztus és olcsó módszert a fehérjék lokalizálására a szövetekben. Reméljük, hogy hamarosan fel lehet használni mind a klinikai alkalmazásokra, mind kutatási célokra is," mondja Ola Söderberg. A technikát együttműködve fejlesztettek ki a kutatók Uppsalában, Skóciában és Ausztriában. Az eredményeket a Nature Communications online kiadásában publikálták. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu/