• A teljes cikk PDF-ben
  ( Letöltés: 86.6 kbyte )

Ana Fröbe, Antonio Juretić, Jasmina Marić Brozić, Željko Soldić, Mario Zovak

| |

Kulcsszavak

adjuváns kemoradioterápia, rectumtumor, neoadjuváns kemoradioterápia, sugárkezelés

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Extra tartalom:

• Hozzászólás
• Üzenet küldése szerzőnek

Mind a szervátültetés, mind az onkológia a közelmúltban olyan fejlődésen ment és megy jelenleg is keresztül, ami a transzplantáció korábban már megválaszolt, onkológiával kapcsolatos kérdéseit új megvilágításba helyezte, és szükségessé tette a válaszok revízióját. Így például, a „donor pool” bővítésének szándékával napjainkban valós kérdéssé vált, hogy mely esetekben végezhetünk szervátültetést daganatos anamnézisű donorból, úgy, hogy a tumor grafttal történő átvitelének és a recipiensben való manifesztációjának minimális legyen a kockázata. A másik, egyre gyakoribb kérdés, hogy szabad-e, és ha igen, hány év tumormentes túlélés után lehet olyan beteget transzplantálni, akinek rosszindulatú daganat szerepel a kórtörténetében. A modern immunszuppresszív kezelés eredményeként a szervtranszplantált betegek mind hosszabb ideig élnek. Az immunszupprimált állapot idejével arányosan növekszik azonban a rosszindulatú daganatok kialakulásának a kockázata, arányuk hosszú távon elérheti a 20-30%-ot is. A poszttranszplantációs „de novo” tumorok jelentőségét jelzi, hogy a transzplantált betegek vezető haláloki tényezőjévé váltak. A rosszindulatú daganatok tehát több szempontból is komoly problémát jelentenek. Megoldásuk alapfeltétele az onkológusok és a transzplantáció terén jártas szakemberek együttműködése, a megújult ismereteken alapuló közös gondolkodás és az egyénre szabott döntéshozatal.

A daganatellenes kezelés hatékonysága rendszerint korlátozott a gyógyszerekkel szembeni rezisztencia miatt. A szerzett rezisztencia egyik fontos oka az intratumoralis heterogenitás, ami a daganatsejtek fenotípusa közötti változatosságot jelenti egy tumoron belül. Ez a heterogenitás a genotípust érinti elsősorban. A daganatos őssejtek (cancer stem cell, CSC) a koncepció szerint képesek meghatározni a daganat progresszióját, a klinikai onkológia legnagyobb kihívásaként metasztázisok létrejöttét. Hogy ez kialakuljon, a tapasztalatok szerint hámeredetű daganatoknál az epithelialis karaktert mesenchymalisnak kell felváltania (epithelial-mesenchymal transition), ha nem is teljesen. A CSC fenotípusához tartozik, a normális szöveti őssejtekhez hasonlóan. a szerekkel szembeni rezisztencia, illetve a károsításokat követő regeneráció. Ezeknek a tulajdonságoknak a szabályozó mechanizmusa még alig ismert, de minden bizonnyal ebben genetikai és epigenetikai tényezők egyaránt szerepet játszanak. Ha ezeket terápiás célpontként megismerjük, talán a leghatékonyabb kezelési stratégia birtokába juthatunk.

A daganatos betegséghez köthető fáradékonyság az életminőséget befolyásoló, gyakran előforduló tényező, amely a betegek jelentős részét érinti. A gyakran aluldiagnosztizált, figyelmen kívül és kezeletlenül maradó fáradékonyság jelentős hatással van a betegre, annak családjára és annak környezetére is. Ebben az áttekintésben összefoglaljuk a daganatos betegséghez köthető fáradékonyság kiváltó tényezőit, szűrési módszereket, kivizsgálásának menetét, kezelési lehetőségeket, a nemzetközi irányelveket figyelembe véve. Szerencsére napjainkban ennek szűrése és megfelelő kezelése egyre nagyobb figyelmet kap és már több nemzetközi szakértői csoport is adott ki irányelveket a témában, mint például az ASCO és az NCCN. A fenti ajánlásokat és irányelveket követve igyekszünk segítséget nyújtani annak eldöntésében, hogy a fáradékonyság a betegség progresszióját/relapszusát jelző tünet vagy egy potenciálisan kezelhető mellékhatás-e. Azonban végeredményben talán mindezek közül az a legfontosabb kérdés, hogy miért ennyire aluldiagnosztizált a daganatos betegséghez köthető fáradékonyság.