VISSZA

Klinikai Onkológia - 2016;3(3)


A méhtestrák korszerű kezelése


Sipos Norbert
| |
 
A méhtestrák a leggyakoribb nőgyógyászati rosszindulatú daganat a fejlett országokban. A legutóbbi években is tetten érhető incidencianövekedés hátterében többek között a civilizációs betegségként jelentkező elhízás áll. Etiológiájuk alapján a méhtestrákok heterogén csoportot alkotnak, ezért nem meglepő, hogy a hatékony terápiának is egyre inkább személyre szabottnak kell lennie. A méhtestrák elsődleges kezelése műtéti. A javasolt műtéti eljárás a teljes méh és a függelékek eltávolítása. A legfrissebb nemzetközi ajánlások, leszámítva az I/A. stádiumú, jól vagy közepesen differenciált, endometrioid típusú, 2 centiméternél nem nagyobb daganatokat, a kismedencei és paraaorticus lymphadenectomia elvégzését támogatják. Az adjuváns kezelés módját illetően, különösen az előrehaladt stádiumú esetekben, még mindig nem született teljes konszenzus. A posztoperatív sugárkezelés, kemoterápia, illetve a két modalitás különböző típusú kombinációjának hatékonyságát számos, jelenleg is folyó tanulmány vizsgálja. A kiújult méhtestrák nagyon rossz prognózisú, ebben az esetben szisztémás kezelés, leginkább kemoterápia jön szóba. A célzott gyógyszeres kezeléssel (angiogenezis-gátlás, mTOR-gátlás, hormonterápia) kapcsolatos vizsgálatok az utóbbi években biztató eredményeket szolgáltattak. A méhtestrákok 80%-a korai stádiumban felismerhető, eredményesen kezelhető betegség. Azonban az esetek kisebb hányadában a rossz kórjóslatú, recidív daganat terápiája komoly kihívást jelent a klinikus számára. Összefoglaló közleményünkben az utóbbi évek fontos eredményeit vesszük sorra, melyek a rossz prognózisú méhtestrákok kezelésében is áttörést hozhatnak a közeljövőben.

Kulcsszavak

méhtestrák, terápia, adjuváns kezelés, kiújult daganat

Kapcsolódó anyagok

Terápiás adherencia rivaroxaban és apixaban mellett nonvalvularis pitvarfibrillációban szenvedő betegek körében: általános betegpopuláció és a korábban antikoagulánssal kezelt betegek alcsoportjainak elemzé

Az állatasszisztált terápiák az időskori dementia kezelésében

Nyolc kérdés és válasz az időskori szorongásról a háziorvosi gyakorlatban

Biológiai ritmusok korfüggő változásai, avagy az időskor kronobiológiája

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Az elhízás és a daganatok

Az elhízás (obesitas) szerepe a daganatok kialakulásában régóta ismert. Napjainkban szinte robbanásszerűen terjed, elsősorban a jobb gazdasági körülmények között élőknél, de a fiatalok között is. Az elhízás növekedésével fokozódik a daganatok előfordulásának rizikója szinte minden daganattípusnál. Az elhízott betegeknél fellépő daganatok prognózisa rossz, ezért a korai felismerés, beleértve a szűrővizsgálatokat is, ebben a populációban különösen fontos. Ennek ellenére, éppen az érintettek részvétele a szűrésben, elsősorban a nőknél, igen alacsony. A diagnosztikában és a terápiában az elhízás miatt egyedi szempontokat is figyelembe kell venni, amelyek hátterében főleg a zsír tömege, elhelyezkedése, összetétele és az ezzel öszszefüggő farmakokinetikai változások jelentkeznek. A problémákat fokozzák az elhízással gyakran társuló, önmagukban is súlyos betegségek. Ez az összefoglaló az elhízás és a daganatok sokrétű kapcsolatát mutatja be, főleg a mindennapi onkológia szemüvegén át.

Tovább


Az ultramélyen elhelyezkedő végbélrák sebészi kezelése

A rectumsebészet technikai fejlődésével párhuzamosan a kemo- és sugárterápia együttes alkalmazásával az interdiszciplináris tumorkezelés nagymértékben javította a sebészi eredményeket, és ezzel egyidejűleg a betegek életkilátásait és életminőségét. Az igen mélyen, 2-3 centiméter távolságban a linea dentata vonalától elhelyezkedő malignus tumorok kezelése a rectumsebészet egyik legnehezebb területe. A laparoszkópos sebészi technika megjelenése előtt a kismedence mélyén a hagyományos sebészi technikával szinte lehetetlen volt a tumoros végbél megmentése. A sebészeti technika fejlődése során azonban az ultramély reszekció is kivitelezhetővé vált, mely a linea dentata vonaláig terjedő tumorok radikális eltávolítását is lehetővé tette. A laparoszkópos sebészi technika robbanásszerű előretörése és az onkológiai kezelések együttes hatása eredményeként a mély rectumtumorok sebészi interdiszciplináris terápiája széles körben elterjedt. Az ultramélyen, a linea dentatától 0,5-1,0 centiméter távolságban elhelyezkedő tumorok esetében, a neoadjuváns kezelést követően lehetségessé vált a végbél záróizmának megtartása. Ez az új technika lehetővé tette, hogy a beteg székletkontinenciaképessége megtartható maradjon. A neoadjuváns onkológiai kezelés tovább javította a betegek kilátásait, melynek eredményei már mérhetők.

Tovább


Biomarker - ma és holnap

A biomarkerek (onkológiában tumormarkerek) olyan mérhető jelzőanyagok, amelyek meghatározott csoportok pontos, reprodukálható és objektív elkülönítésére alkalmasak. A biomarkereket a legkülönbözőbb célokra használják, pl. túlélés becslése (prognosztikai markerek), terápiás válasz előre jelzése (prediktív markerek), betegség kimenetelének követése (monitorozó markerek), tumortípus azonosítása (diagnosztikai markerek). Az onkológiában a biomarkerek legfontosabb feladata az, hogy adott betegnél jelezze a várható terápiás választ, a legkedvezőbb toxicitással (azaz segítsen kiválasztani adott tumorral szembeni legoptimálisabb kezelést). A biomarkerek alkalmazásának legnagyobb problémája a tumorok heterogenitása, a tumorsejtek geno- és fenotípusának állandó változása, ami magyarázza a részleges szenzitivitást és specificitást. A jelenleginél nagyobb gondot kell fordítani a standardizálásra és a validálásra. Valószínű, hogy nemsokára előnybe kerülnek a biomarker-panelek, és a markerekre alapozott, szelektált betegeken végzett klinikai vizsgálatok.

Tovább