hirdetés

 VISSZA

Klinikai Onkológia - 2015;2(4)


A gastrointestinalis lymphoma korszerű kezelése


Paksi Melinda, Istenes Ildikó, Körösmezey Gábor, Demeter Judit
| |
 
Az extranodalis lymphomák leggyakoribb megjelenési helye a gastrointestinalis rendszer. Az esetek döntő többségében non-Hodgkin lymphomáról van szó. A nodalis lymphomák általában másodlagosan érintik a gyomor-bél rendszert, az elsődleges gastrointestinalis lokalizáció meglehetősen ritka. A leggyakoribb szövettani megjelenési formák a diffúz nagy B-sejtes lymphoma és a MALT típusú extranodalis marginális zóna lymphoma. Bár a gastrointestinalis rendszer bármely szakaszát érinthetik, mégis a leggyakoribb a gyomor érintettsége. A kezelést és a prognózist alapvetően a lymphoma szövettani típusa, a betegség stádiuma, a beteg kora és általános állapota határozza meg. A gyomorlymphomák esetén az egyik legfontosabb kockázati tényező a Helicobacter pylori-fertőzés, melynek jelenléte vagy hiánya alapvetően befolyásolja a kezelés eredményességét, pozitivitás esetén az antibiotikus kezelés önmagában is teljes gyógyulást eredményezhet. A legtöbb esetben azonban a választandó kezelés immunterápia és/vagy kombinált kemoterápia, mely az adott lymphomatípusnak megfelelő nemzetközileg elfogadott protokollok alapján történik. Kisebb szerep jut a radioterápiának, a sebészi kezelés pedig szinte csak szövődményes esetekben, vérzés, elzáródás, perforáció kapcsán jön szóba.

Kulcsszavak

gyomor-bél rendszer, lymphoma, immun-kemoterápia

Kapcsolódó anyagok

Újdonságok a hodgkin-lymphoma ellátásában

Mediastinalis tumorok és kezelésük

Follicularis lymphoma - Útban a személyre szabott és célzott kezelés felé

A gastrointestinalis lymphoma korszerű kezelése

Gyógyszermetabolizmus-gének polimorfizmusának vizsgálata diffúz nagy B-sejtes lymphomás betegeinknél

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A metasztatikus emlőrák korszerű kezelése

A szűrővizsgálatoknak és a korszerűbb technikáknak köszönhetően az emlőrákok nagyobb hányada ma már korai stádiumban kerül felismerésre. A betegek mintegy 5%-ánál azonban a betegség jelentkezésekor már áttét igazolható. Hazánkban ez az arány sajnos rosszabb. A korai stádiumú, emlőrákok esetében pedig a betegség ~30%-ban kiújul, legtöbbször metasztatikus formában. A metasztatikus emlőrák ritka esetek kivételével nem gyógyítható. A szisztémás terápiás lehetőségek folyamatos fejlődésének köszönhetően a legtöbb altípus esetében egyre gyakrabban lehet elérni hosszú távú túlélést. A kezelés elsődleges célja a túlélés növelése és a tünetek csökkentése révén az életminőség javítása. Ebben a referátumban a metasztatikus emlőrák különböző altípusainak szisztémás kezelési lehetőségeit foglaljuk össze, hangsúlyozva, hogy minden egyes beteg esetében egyénre szabott terápia meghatározása szükséges.

Tovább


Docetaxel legyen-e a metasztatikus áttétes hormonszenzitív prosztatarákos betegek standard kezelése? Érvek és ellenérvek

A TAX-327 vizsgálat eredményei nyomán kérdések merültek fel azt illetően, hogy a prosztatarákos férfi aknál standard hormonkezelés esetén a betegség tüneti progressziója előtt alkalmazott kemoterápiás kezelés javíthatja-e a beteg túlélésének időtartamát és minőségét. A GETUG-AFU-15 és a CHAARTED vizsgálat is a hormonkezelésben korábban nem részesült, áttétes prosztatarákos fér- fi aknál docetaxellel együtt vagy anélkül alkalmazott androgéndeprivációs terápia (ADT) hatásosságát és tolerálhatóságát értékelte. Mindkét vizsgálatban részt vettek de novo áttétes betegségben szenvedő (kb. 75%), illetve lokalizált betegség kezelését követően kialakult áttéteket mutató betegek is. Rövid ADT kezelés mindkét vizsgálatban megengedett volt a beválasztás előtt. A két vizsgálat között a fő különbség a nagy volumenű áttétekkel jellemezhető betegek száma (GETUG-AFU-15: 52%; CHAARTED: 65%) és a docetaxel ciklusainak száma (GETUG-AFU-15: legfeljebb kilenc ciklus: CHAARTED: hat ciklus) volt. Mindkét vizsgálatban arról számoltak be, hogy docetaxel + ADT alkalmazása esetén az önmagában alkalmazott ADT-hez viszonyítva nőtt a progressziómentes túlélés. A GETUG-AFU-15 nem talált szignifi káns különbséget az elsődleges végpontban, az össztúlélésben (OS) [relatív hazárd (HR) 0,9 (95%-os konfi dencia-intervallum (KI): 0,7-1,2); p=0,44] az ADT + docetaxel és az önmagában adott ADT között. A CHAARTED vizsgálatban teljesült az OS elsődleges végpontja [HR 0,61 (95% KI: 0,47-0,80); p=0,0003], és egy alcsoportonkénti elemzés szerint a legnagyobb javulás a nagy volumenű betegséggel jellemezhető betegeknél volt megfi gyelhető [HR 0,60 (95% KI: 0,45-0,81); p=0,0006]. Cikkünk a GETUG-AFU-15 és a CHAARTED vizsgálat eredményeit vitatja meg, és felteszi a kérdést, hogy meg kell-e változtatni a korábban hormonkezelésben nem részesült, áttétes prosztatarákos betegek esetében alkalmazott gyakorlatot egy pozitív vizsgálat eredményei alapján.

Tovább


Az EGFR receptorcsalád jelentősége az onkológiai gyakorlatban

A normális hámsejtek kommunikációja a külső környezettel többek között tirozinkinázaktivitású sejtfelszíni receptorokon keresztül történik. Az EGFR fehérjecsalád négy jelentős homológiát mutató tagja (EGFR1, EGFR2/HER2, EGFR3/HER3, EGFR4/HER4) a sejtaktivitás szempontjából az egyik legfontosabb ilyen közvetítő receptor. Jelentőségük a hámeredetű daganatok kialakulásában és progreszsziójában, valamint ezen keresztül a daganatellenes terápiában is kimagasló. A receptor expressziójában és aktivitásában bekövetkező változás a tumorsejtek környezetéből érkező stimulus hatását, illetve a jelátvitel intenzitását döntően befolyásolja. Mindezek mellett a receptorok mutációi a tirozinkináz-gátló kezelés hatékonyságát is meghatározzák. Összefoglalónkban a receptorcsalád egyes tagjainak szerepe, valamint klinikailag is fontos genetikai és biológiai eltérései kerülnek áttekintésre.

Tovább


A húgyhólyagrák nem sebészi kezelése

Jelen ismereteink szerint a húgyhólyagrákos betegek kezelésében a műtéti beavatkozás elengedhetetlen, de az egyes nem sebészi módszerek ennek nagyon fontos segítői. A felszínes (nem izom-invazív) daganatot intravezikális citosztatikus vagy BCG-kezeléssel, besugárzással láthatjuk el, a simaizom réteget már infi ltráló (≥pT2a) tumor neoadjuváns, adjuváns kemoterápiát, besugárzást, radiokemoterápiát igényel. Távoli áttétekkel járó (vagy lokálisan előrehaladott, kiújult) betegség kezelése első-, másodvonalbeli kemoterápia, palliatív sugárkezelés, intervenciós beavatkozások, izotópkezelések és tüneti szerek alkalmazásából áll. Az egyes terápiás modalitásokat bemutatva jelezzük azoknak az aktuális ESMO és NCCN ajánlásokban való szerepeltetését is.

Tovább