Hírvilág

Filozófia a mentális egészségért

2012. SZEPTEMBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szókratész ókori bölcselő elégedett lehetne: a dél-olaszországi Puglia tartományban fekvő Corigliano d'Otranto település polgármestere úgy határozott, hogy a filozófiát az emberek mindennapi életének részévé teszi, egyéni konzultációkat szervez velük és külön parkot szentel a tudományok atyjának. A sajátos gyakorlat kezdeményezője maga is filozófus, aki azzal a céllal vezeti be az 5800 lelket számláló középkori városkában a gondolkodás mestereinek tanulmányozását, hogy az embereknek lehetővé tegye a mindennapi gondoktól való elszakadást és azt, hogy a lét alapkérdésein is eltöprengjenek. Hogy a magas filozófiát közelebb hozza a polgárokhoz, a városháza plakátokat nyomtatott ilyesfajta kérdésekkel: "Miért születtél?", "Mi a félelem?". Így próbálja felkelteni az emberek figyelmét és kedvét arra, hogy személyesen is találkozzanak egy filozófussal. A június 29-én kezdődött sorozat egyórás előadásai, amelyeken Graziella Lupóval találkozhatnak a helybéliek 15 euró ellenében, kezdettől fogva telt házat vonzottak. "Az érdeklődők főleg az emberi kapcsolatokról tesznek fel kérdéseket. Ezek lehetnek érzelmi jellegűek, például a szülő-gyermek viszonyban, barátiak a fiatalok csoportjaiban, vagy éppen szerelmiek a párok esetében" - mondta el az apró termetű, szemüveges Lupo asszony. A városháza vitákat és filozófiai műhelyeket szervezett iskolákban és középületekben. A település központjában még filozófiai sétapályát is kijelöltek: az útvonalon elhelyezett karosszék bölcseleti szöveget kezd mondani, ha ráülnek, egy sötétbe boruló kert pedig gondolkodásra ösztönzi az oda belépőket. "Úgy gondolom, hogy ha az emberek ezen az útvonalon elgondolkodnak a hallottakon, az igazi himnusz lehet az élethez" - mondta egy apáca a helyszínen. Lelkesen fogadta az ötletet Angelo Anchora, a polgármesteri hivatal közelében lévő bár tulajdonosa is. "Arra a kérdésre, hogy miért születtem, először azt feleltem, hogy élni. Aztán rájöttem: hozzátehetem azt, hogy dolgozni, sőt főleg dolgozni" - mondta. "Hála ennek a kezdeményezésnek az ember egy kicsit derűlátóbbá válik… Hogy is mondjam? Filozofikusabban él" - fejtette ki egy férfi, aki maga is feliratot helyezett el a bár falára a következő szöveggel: "Gondolkodni szuper!" Ám a filozófia betörése a hétköznapokba nem mindenkit tesz boldoggá, egyes pszichológusok szerint nem veszélytelen az emberek tudatalattijában kutakodni ezen a módon. A polgármester visszautasítja a vádat, a módszer, hangsúlyozza, "kizárólag a tudatosság szintjére kíván hatni". "Nem vájkálunk a múltban, csak azt elemezzük, ki vagy" - szögezték le. Marianna Burlando, egy közkórház pszichológusa a polgármesternek adott igazat. "A pszichológia sokban adósa a filozófiának, amely minden humanista tudomány szülője: párbeszédre van szükség közöttük" . NZS 2012. szeptember 17., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Idegtudományok

A cannabidiol hatása a Lennox–Gastaut szindrómával járó epilepsziás rohamokra

A CBD-kezelésben részesülők szignifikánsan nagyobb száma érte el az astatikus rohamfrekvencia 25, 50 és 75%-os csökkenését, továbbá a CBD-kezelés szignifikánsan csökkentette az összrohamszámot és a nem astatikus rohamfrekvenciát is, ami arra utal, hogy a szernek széles spektrumú rohamcsökkentő hatása van.

Gondolat

Az önmagunkkal való foglalkozás mint gyógyítás – Interjú Kis Judit képzőművésszel

„Mentális egészséggyakorlatok. A művészet közösségi helyzetekbe terelése.” Saját munkáiról szólva fogalmaz így Kis Judit képzőművész, akinek az önreflexióra építő művei önmagunkkal és másokkal egyaránt interakcióra hívnak. Kis Judit 2020-ban kapta meg az ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, akkor, amikor a Covid-járvány globális szinten ébresztett rá mindannyiunk kiszolgáltatottságára, gyengeségeinkre és erősségeinkre. A rangos képzőművészeti díj nemzetközi zsűrije szerint Kis Judit munkái arra a lehetőségre hívják fel a figyelmet, hogy „úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre”. A fiatal képzőművésszel sebezhetőségről, egyéni és közösségi gyógyulásról beszélgettünk.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről