Kormányzati ciklusokon átívelő, konszenzuson alapuló egészségpolitikára lenne szükség, amelynek kialakításában a választásokra országos listát állítani tudó pártok képviselői szerepet is vállalnának. Ám mint azt Pusztai Erzsébet egykori népjóléti államtitkár (MDF) megfogalmazta: jó lett volna megtudni, hogy a potenciális kormányzó párt számít-e a LAM-Klub szakmai estjén résztvevők véleményére. Néhány héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt második felvonásban szólaltatta meg a Lege Artis Medicinae-t kiadó Literatura Medica Kiadó azon pártok képviselőit, amelyek képesek voltak országos listát állítani. Pontosabban csak szeretett volna mindenkit megszólaltatni, az ígéretek ellenére ugyanis sem a Seres Mária nevéhez köthető Civil Mozgalom, sem pedig a Fidesz-KDNP nem képviseltette magát. Pedig az egészségügyben a rendszerváltozás óta eltelt időt értékelő, február végén megkezdett beszélgetés március 25-én már a jövőre vonatkozó konkrét elképzelésekkel folytatódott a LAM-Klubban. Mint az az elsősorban konkrét kérdésekre adott, kikényszerítetten rövid, velős válaszokból kiderült, Kökény Mihály egykori miniszter (MSZP) ma 50 százaléknál kevesebbre értékeli a jelenlegi ellátórendszer hatékonyságát. A mindenben fenntartható fejlődést és ökológiai szempontokat igénylő, Lehet Más a Politika (LMP) elnevezésű szervezet képviselője, Hegedűs Gyula ezt az arányt körülbelül 50 százalékra tette, a Jobbikot képviselő Gyenes Gézát azonban tapssal jutalmazta a közönség, amikor az egykori kamarai főtitkár a jelenlegi körülmények között 85-90 százalékosra értékelte az ágazat teljesítményét. Pusztai Erzsébet szerint nincs értelme ilyesfajta értékelésnek, mert az egészségügy egyes területei nem egyformán teljesítenek, ráadásul a hatékonyságban az emberi tényezőnek is jelentős szerepe van. A Jobbik tudatosan tervezett egészségpolitikai céloknak megfelelően alakítaná át az egészségügyi rendszert. Az LMP elsősorban a tartalékokat tárná fel, amelyhez jól működő, „egybiztosítós rendszert” alakítana ki. Pusztai Erzsébet és Kökény Mihály sok ponton avatkoznának a rendszer működésébe, a betegutak tisztázásán át a szolgáltatások megszervezéséig. Kökény Mihály nem szeretne több biztosítót, az MDF egykori államtitkára viszont igen, „de nem úgy”, ahogyan azt Molnár Lajos minisztersége idején gondolták. Ellátásszervező biztosításban gondolkodik, amelynek szolgáltatásvásárlói szerepe is növekedne. A tulajdonlásról is megoszlottak a vélemények: míg az LMP és a Jobbik alapvetően állami tulajdonban tartaná a kórházakat – Gyenes Géza főként a működtetésbe adást nem tartja szerencsésnek, különösen a HospInvest csődje után –, Kökény Mihály nem híve az állami kézbe adásnak, s inkább a működési formák sokszínűségét látná szívesen. Szeretné, ha a tőkebevonás nem volna szitokszó, és kevésbé lenne átpolitizált ez a kérdés. Pusztai Erzsébet hagyná, hogy a rendszer megfelelő szabályozók mentén maga változzon és engedné a magántulajdon bővülését. Különösen a saját tőkebefektetésnek örülne; mint utalt rá, elvben legalábbis, 1990-től szektorsemleges a finanszírozás. A pártok általában stratégiai fontosságúnak gondolják az alapellátást, amelynek módosítani szükséges mind a finanszírozásán, mind a kompetenciáin, Pusztai és Kökény azonban azt is hangoztatták, hogy eljárt az idő praxistörvény felett. Változtatások szükségesek a szak- és a kórházi ellátás területén is. Pusztai Erzsébet – mint közölte – nemcsak fejlesztené, hanem funkcionálisan privatizálná is ezt a területet. S hogy mit tartanak ma a szakértők az egészségüggyel kapcsolatban a legnagyobb hazugságnak? Hegedűs Gyula nem szereti, ha azt mondják, az egészségügy kizárólag pénz kérdése. Pusztai Erzsébet azt kifogásolja, hogy még mindig hallani olyasmit, hogy nem üzlet az egészségügy. S hogy fokozzuk az egymásnak ellentmondást: Kökény Mihály azt tartja hazugságnak, ha az elmúlt húsz évről nem árnyaltan, csak pusztulást említve beszélnek, míg Gyenes Géza éppen azt, ha a húsz év nagyszerű eredményeit sorolják. Ugyancsak megoszlottak a vélemények az ágazat forrásigényét tekintve. Kökény Mihály utalt a LAM-Klub előző havi estjére, ahol Kaló Zoltán orvos-közgazdász, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője előadásában jelezte: az egészségügyi rendszer jelenlegi kapacitásainak működtetéséhez kevés a jelenlegi forrás, ezért vagy forrásbővítésre vagy racionalizálásra lesz szükség. A volt miniszter szerint mindkettőre. A szocialisták számításai szerint a gazdaság növekedésének arányában az elkövetkezendő négy évben a nemzeti össztermék arányában körülbelül 3-400 milliárd forint többlet juthat az egészségügyre. A jelenlegi forrás Gyenes Géza szerint kevés, de hogy mennyi kellene még, az attól függ, mire szánjuk. Ha csupán a kórházak villanyszámláit szeretnénk kifizetni, arra 20-30 milliárd is elég – közölte. Hegedűs Gyula megfogalmazása alapján túl gyorsan vontak ki a rendszerből 250 milliárdot, ezért vált alulfinanszírozottá, bár ahhoz, hogy felzárkózhassunk a visegrádi országokhoz, szerinte jó 500 milliárd kellene, míg Pusztai Erzsébet úgy tartja: ahhoz, hogy megítélhessük, valami sok-e vagy kevés, tudnunk kellene, mire is akarjuk költeni az adott összeget. Ha mindenkinek minden egészségügyi szolgáltatás jár, akkor „a Jóisten pénze sem lesz elég”. Az esten számos dolog mellett szóba került a betegektől kért copayment, a humánerőforrás-helyzet és a hálapénz kérdése is. Kökény Mihály emlékeztetett: a népszavazási döntés nyomán 2011-ig a betegektől kért hozzájárulás (újbóli) bevezetésére nincs lehetőség, de mint sok másban, ebben is új kiegyezésre volna szükség a pártok között. Az MDF mindenesetre étkezési hozzájárulást kérne a kórházakban, s mint azt Pusztai Erzsébet megfogalmazta: nem egy esetben nem feltétlenül a bérek, hanem a körülmények, a követhetetlen jogszabályváltozások és a hálapénz miatt mennek el a fiatal orvosok az országból. Az MDF programjának vezérfonala, hogy olyan szolgáltató ágazatként tekintenek az egészségügyre, amely ebben az évszázadban a gazdaság húzóágazata is lehet. Mindezt korábban már megfogalmazta a Repa Imre kórházigazgató, Szepesi András főszerkesztő, Rózsa András vezérigazgató és Rácz Jenő exminiszter nevéhez köthető Egészségügyi Baráti Társaság, amely Kató Gábor és munkatársai jóvoltából ezer oldalas kutatási anyagban igazolta, hogy az egészségügy nemcsak viszi a pénzt az államkasszából, hanem jelentős forrásokat hozzá is tesz. Legújabban pedig a Fidesz egészségügyi programjáról sajtótájékoztatón beszélő Pesti Imre szavai idézték kísértetiesen ezt a dokumentumot. Mivel a legtöbb egészségügyi szakértő úgy gondolja, hogy meg kellene állapodni az egészségügyet érintő stratégiai kérdésekben, egyre inkább jogosnak tűnik a kérdés: lehet, hogy tényleg e program mögé sorakoznak fel a legtöbben a pártok közül? A LAM-Klub utolsó hozzászólójaként Józan Péter demográfus kért szót, s vitatta Vitrai József és munkatársai előző LAM-Klubon ismertetett kutatási anyagát. Józan Péter adatai szerint Magyarországon 1993-ban tetőzött az epidemiológiai válság, amikor is évente mintegy 150 ezer embert veszítettünk el. Azóta, bár a társadalom öregedett, fokozatosan csökken a halálozás: 2008-ban 130 ezer halálesetet regisztráltak. Az elmúlt másfél évtized alatt öt évvel nőtt a születéskor várható élettartam, és először fordult elő, hogy a férfiak életkilátásai jobban nőttek, mint a nőké. A halálozási adatok javulása az esetek több mint felében a kardiovaszkuláris megbetegedések esetén alkalmazott orvosi intervencióra vezethető vissza – közölte a demográfus, azt kérve: ne kiáltsunk farkast ott, ahol nincsen. Köbli Anikó