Hírvilág

Szeretem József Attilát

2011. NOVEMBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+

Versmaratonnal tiltakoznak pénteken 15 órától a Kossuth téri József Attila-szobor eltávolítása ellen: neves művészek, színészek, írók és egyszerű rajongók mondanak majd verseket éjjel-nappal a szobornál. A Szeretem József Attilát elnevezésű Facebook-csoport rendezvénye szombaton egész nap folytatódik, és éjfél előtt fejeződik be. Faragó Zsuzsa dramaturg, az esemény egyik szervezője elmondta: a 32. születésnapja után háromnegyed évvel elhunyt József Attila emlékére 32 óra 40 percig tartó versmaraton civil kezdeményezésben valósul meg, amelyre a megrendezéshez szükséges pénzt is utólag próbálják majd különböző módokon, például adományokból összegyűjteni. Mint mondta, az eseményre érkezőket forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel fogadják a hidegben. Mindenkit várnak, előzetes bejelentkezés nélkül bárki színpadra állhat, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon, eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon vagy akár meg is rajzoljon József Attilától. De az érdeklődőket csupán nézőként is szívesen látják a rendezvényen - tette hozzá a szervező. Tájékoztatása szerint az eseményt Jordán Tamás és Sebő Ferenc indítja, majd Vörös István író mondja el megnyitó beszédét. A fellépők között lesz Fodor Tamás, Vallai Péter, Kézdy György, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Xantus Barbara, Galkó Balázs, Pápai Erika, Bodor Pál, Parti Nagy Lajos, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Babarczy Eszter, Bródy János, Borlai Tibor, Dés László, Vágó István, Ráday Mihály és Czeizel Endre, valamint a coMMMunity.hu szerkesztői, a Dramaturg Céh tagjai, a Maladype Társulat, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Vörösmarty gimnázium diákjai és a Versmondók Egyesületének tagjai is. A rendezvényt Kulka János zárja. Az eseményt tiltakozásul szervezik azért, mert a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján József Attila szobrát is máshová kell áthelyezni. A versmaratont szervező csoport - amely kizárólag e célból született és nem kötődik sem pártokhoz, sem szervezetekhez - a "József Attilát szeretők feledhetetlen országos találkozójává" kívánja tenni a rendezvényt. A Kossuth tér rekonstrukciója - amelynek során Károlyi Mihály és Kossuth Lajos jelenlegi szobra is elkerülne a térről - tiltakozások sorát indította el. A Facebookon Szeretem József Attilát címmel aláírási akció indult, és élőláncot szerveztek a szobor köré. Felhívták a figyelmet egy korábban előkerült 1927-es fotóra is, amelyen József Attila a Kossuth Lajos téren, az Andrássy Gyula-szobor előtt áll. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Gondolat

Gyömrői Edit – pszichoanalízisen innen és túl

Hosszú életútja végigkísérte a 20. századot, pályáját rekordmennyiségű lakóhely-, nyelv-, név- és szakmaváltás kísérte.