Hírvilág

Fliegauf Bence elnyerte az Ezüst Medvét

2012. FEBRUÁR 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Berlinale - Fliegauf: "büszke magyar vagyok" A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni. Az olyan estéken viszont, amikor magyar film nyeri el a világ egyik legrangosabb filmszemléjén a zsűri nagydíját, mégis "lehet büszke magyarnak lenni" - fogalmazott. Filmje erősen dokumentarista jellegű - vetették fel újságírók. Ezzel kapcsolatban a művész úgy vélte, a romagyilkosságok hatására született film inkább televízióba való, mert a televízió feladata a társadalmi problémák felmutatása. Szerinte hiányoznak a televízióból a társadalmi kérdéseket feszegető filmek, holott éppen ez lenne a feladata ennek a médiumnak. A Csak a szél alkotói kértek is támogatást a magyar tévétársaságoktól. A "csatornák nem adtak semmit, most meg interjúkat akarnak" - mondta Fliegauf. Hozzátette: "ez a teremtmény" - az Ezüst Medve - remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy legközelebb jobban sikerüljön az együttműködés, mert az olyan alkotások, mint a Csak a szél, nagyon fontos társadalmi problémákról gondolkodtatják el a nézőt. A film a zsűri nagydíja mellett elnyerte az úgynevezett film békedíjat és az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet díját is. Ez utóbbival kapcsolatban Fliegauf Bence elmondta: nagy megtiszteltetés számára az AI elismerése, hiszen a segítő szakmában a romákkal évtizedek óta foglalkozó szakemberek erőfeszítései "sokkal fontosabbak, mint a puszta beszéd a rasszizmusról és az idegengyűlöletről". A romák között dolgozó szociális munkások és egyéb szakértők a film elkészítéséhez is nagyban hozzájárultak - emelte ki Fliegauf. Hozzátette: az alkotás talán hozzájárulhat a "küldetésük finanszírozásához", ahhoz, hogy továbbra is gyakorolhassák hivatásukat. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Idegtudományok

A krónikus neurológiai Covid-tünetek hátterében álló mechanizmus

Bár a hosszú Covidnak nevezett krónikus tünetegyüttes diszexekutív szindrómával vagy ködös agyműködéssel járhat, az eddigi vizsgálatok nem találtak a tünetek hátterében encephalitist. Amerikai patológusok most megfejtették a mechanizmust, ami legalábbis részben magyarázhatja a neurológiai tüneteket.