A cári Oroszországban, Kletszk városában (ma Belarusz Köztársaság) látta meg a napvilágot egy szegény zsidó család hatodik gyermekeként. 1908-ban a család a növekvő antiszemitizmus miatt kivándorolt az Egyesült Államokba. 1916-ban végezte el a Brooklyn Boys High Schoolt, és a New York City College-ban folytatta tanulmányait. Az első világháború végén néhány hónapra katonának is besorozták.

Leszerelése után a Cornell University Medical College-ban tanult tovább. Itt szerezte első immunológiai tapasztalatait: vércsoportja kicsapta egyik társának 0-s vércsoportú vérét, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a 0-s vércsoportba tartozók mégsem univerzális donorok. 1923-ban már értekezést is közölt ebben a tárgyban. A diploma megszerzése után hároméves állami ösztöndíjat kapott allergiával kapcsolatos kutatásokra. A hiperérzékeny betegekben akkoriban felfedezett Prausnitz–Küstner-reakcióval foglalkozott, amiért 1925-ben Master of Arts fokozatot kapott.

Még ugyanebben az évben a Rockefeller Intézetbe került, Karl Landsteiner laboratóriumába. Az osztrák biológust, orvost az emberi vércsoportok felfedezése (1901) miatt kapta szárnyára a világhír. Kísérleteik során emberből és főemlősökből származó vért injekcióztak nyulakba. Felfedezték az M-, N- és P-antigéneket, melyeket ma az MNS-nek és P-nek nevezett vércsoportrendszerhez sorolunk. Észrevették, hogy az M antigén előfordul csimpánzokban, de gibbonfélékben nem.

1929-re Landsteiner és Levine 22-féle vörösvértest-fenotípust tudott elkülöníteni az anti-A, -A1, -B, -M, -N, -P, és a később Mourant által azonosított anti-Lea antitestre adott reakciója alapján. Emberi vért injekcióztak csimpánzokba és nyulakba, három csimpánz egyikének vére kicsapódott, de a nyulaké nem. Így vonták le a következtetést, hogy a nyulak nem állítanak elő antigént az emberi vérrel szemben.

1932-ben elhagyta a Rockefeller Intézetet, és Landsteinernek megígérte, hogy felhagy a vércsoportok vizsgálatával. A Wisconsin Egyetemen bakteriofágokkal foglalkozott, a szalmonella baktériumnemzetség antitest-tulajdonságait vizsgálta. 1935-től szerológiával (a vérszérum és más testnedvek tudományos vizsgálata) foglalkozott a Beth Israel Kórházban. Több tudományos tanulmányt közölt a vérdonor megfelelő kiválasztásáról. Legfontosabb munkássága az újszülöttek hemolitikus betegségére (a vörös vérsejtek a szokásosnál gyorsabban pusztulnak el) irányult.

1937-ben Dr. Rufus Stetson egy asszony vérmintáját küldte el neki. Az asszony második terhessége halvaszüléssel végződött. Vérzés miatt a férjétől 500 ml vért kapott, és bár a vércsoportjuk az AB0-rendszer szerint megfelelő volt, a véradás súlyos következményekkel járt. A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy vére nemcsak a férje, hanem a legtöbb donor vérét kicsapja. Levine azt tapasztalta, hogy az asszony vére kicsapja a 0-ás vércsoportú donorok 80 százalékának vérét. Levine és Stetson végül arra következtetett egy 1939-ben közzétett tanulmányban, hogy a magzat az apától örökölte az összeférhetetlenséget.
A Landsteinerrel együtt végzett kísérletben emberi vért injektáltak nyúlba, ami nem váltott ki antitest-termelődést. 1940-ben Landsteiner és Alexander Wiener egy tanulmányban azt írta, hogy ha rhesusmajom vérét injektálják nyúlba, akkor van kicsapódás. Ez az anti-Rh-nak nevezett antitest reagált az emberek 85 százalékának vérével. Amikor Levine és Wiener összehasonlította a nyúlvér és az 1937-es anya vérszérumának reakcióját, teljes azonosságot talált. Ebből Levine arra következtetett, hogy az anti-Rh okozza az újszülöttek hemolitikus betegségét, amikor az anya Rh−, az apa Rh+ vércsoportú.

1944-ben az Ortho Research Foundation laboratóriumot állított fel az emberi vér tanulmányozására. Levine folytatta az Rh-vércsoport és más vércsoportokhoz tartozó antigének tanulmányozását. 1965-ben ment nyugdíjba. Az általa létrehozott kutatóintézetet átnevezték Philip Levine Laboratories-ra. Emeritus (nyugalmazott) egyetemi tanárként 1985-ig tartott előadásokat. Élete utolsó két évét szanatóriumban töltötte súlyos szív- és érrendszeri betegséggel küszködve. 1987. október 18-án halt meg.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

 

Az orvosok kötelezettségei, a betegek jogai a dualizmus korában hatályos egészségügyi jogszabályok alapján

Az egészségügyi szolgáltatások, különösen a fekvőbeteg-ellátás rendszere, látványos fejlődésen ment keresztül a dualizmuskori Magyarországon. Ennek jogi alapját az 1876. évi XIV. tvc. teremtette meg. Napjainkban már megkérdőjelezhetetlen a betegek mint egészségügyi szolgáltatás fogyasztók jogi helyzetének törvény általi rögzítése.

Tovább

Pszichoneuroimmunológia és a megtestesült elme

A kortárs tudatkutatás egyik jelentős filozófiai törekvése egy olyan magyarázati keretrendszer létrehozása, mely sikeresen képes megbirkózni a test-tudat viszony filozófiai problémájával. Descartes gyakran mint a dualizmus atyja jelenik meg a modern elmefilozófiában.

Tovább

Purpurás beteg hirtelen halála - post mortem felismert polyangiitisszel járó eosinophil granulomatosis

A rendszerbetegségek diagnosztikai nehézsége olykor abban áll, hogy a részeket nem tudjuk egésszé összetenni. Szegényesen dokumentált anamnézisű, 49 éves, asthmás nőbetegünk vasculitis bőrtüneteivel, diffúz ízületi panaszokkal került kórházi felvételre kivizsgálás céljából.

Tovább

Sikeresen alkalmazott fulvesztrantkezelés emlőtumoros betegünknél

Betegünk (születési év: 1966) 2007 nyarának végén három hónapja fennálló panasszal kereste fel onkológiai szakrendelésünket: bal emlőbimbójának váladékozását észlelte.

Tovább