Gondolat

Vígegyetem újratöltve

2012. SZEPTEMBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A közönség megismerheti egy előadás születésének körülményeit. Az első beszélgetésre, kapcsolódva az új előadáshoz, a Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című produkcióhoz, szombat délután várják a közönséget. A Vígegyetem programsorozat azért született, hogy a közönséget színházi gondolkodásra neveljék, a nézőknek alkalmuk legyen betekinteni a művészi munkafolyamatba, lehetőségük legyen beszélgetni az alkotókkal, a meghívott szakértőkkel és közösen feldolgozni, elemezni az előadásokat. A Vígegyetem programjait arra az alapvető kíváncsiságra és tudásszomjra építik, amely minden nézőben benne van, az előadások létrehozóinak pedig azért fontos ez a találkozás, mert a nézői vélemények, kérdések, problémafelvetések alapján leszűrt tapasztalataikat beépítik későbbi munkájukba. Az évad során az új bemutatókhoz és a repertoár előadásaihoz kapcsolódva is tartanak beszélgetéseket. Szombaton 14.30 órakor Esterházy Péter Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című művének színpadi változatáról a Vígszínház háziszínpadán beszélgetnek az alkotók: a főszereplő Majsai-Nyilas Tünde, Sopsits Árpád rendező és Falussy Lilla dramaturg. A darab bemutatóját október 6-án tartják. Az előadás ismertetője szerint Esterházy Péter a Csokonai Lili - Tizenhét hattyúk című írásában egy fiatal lány bőrébe bújik, aki árvasága miatt kényszerpályára kerül. Csokonai Lili magányos, de tele van szerelemmel és fojtogató szexuális vággyal. Liliből hiányzik a saját sorsának irányításához szükséges erő, ezért könnyen válik egy beteljesületlen szerelem áldozatává, a nála jóval idősebb, nős Kéri Márton oldalán. Szenvedélyes kapcsolatuk kezdettől fogva halálra van ítélve. Egy végzetes fordulatot követően Csokonai Lili fájdalmas lelki átalakuláson megy keresztül, alkotóvá érik és megírja saját történetét. Esterházy Péter drámaírói munkássága szorosan összefonódik a Vígszínházzal, hiszen első színpadi művét, a Búcsúszimfóniát a háziszínpadon mutatták be 1996-ban Zsótér Sándor rendezésében. További vígszínházi bemutatói között van az Egy nő Igó Éva főszereplésével, valamint a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok Szikora János rendezésében. Az új bemutató követi azt a vígszínházi hagyományt, amely szerint több jelentős szépirodalmi művet mutattak be monodráma változatban az elmúlt évek során. Ezek közül a két legutóbbi Camus A pestis és Szepes Mária A Vörös Oroszlán című regényének színpadi adaptációja. Esterházy prózai művének színpadi változatát első alkalommal láthatja a magyar közönség. NZS 2012. szeptember 28., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Markánsan a fenntartásról

Államosítás: vége, vagy újratöltve?

Gondolat

Vígegyetem és Tizenhét hattyúk

A Vígszínházban folytatódik a Vígegyetem programsorozat.

Hírvilág

A lovakat lelövik, ugye?

Vígegyetem és maratoni tánc a Vígszínházban

Hírvilág

Kilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat

Az Erzsébet-program keretében kilencezer gyerek nyaralhat az idén a zánkai centrumban