1811. június 28-án született Erdélyben, a Kovászna megyei Nagyajtán (ma Románia). A kolozsvári egyetemen tanult teológiát, majd jogot. 1835-ben választották meg kolozsvári unitárius lelkésznek, de még ebben az évben külföldre küldték, hogy hittudományi tanulmányokat folytasson. 1837-ig a berlini egyetemen tanult, ahol bölcsészettudományt is hallgatott, Johann Gottfried Herder és a Grimm testvérek művei már akkor a népköltészetre irányították figyelmét. Hazatérése után 1840-ben pappá szentelték. 1861-ben püspökké választották, emellett Kolozsváron unitárius kollégiumi tanárként dolgozott. Szintén 1861-ben többedmagával megalapította az unitárius teológiai és egyháztörténeti Keresztény Magvető című teológiai folyóiratot, amely még napjainkban is megjelenik. Emellett cikkei jelentek meg a Vasárnapi Újságban, az Erdélyi Híradóban és a Kolozsvári Közlönyben. 1840-től kezdett foglalkozni székely népköltészeti művek gyűjtésével, a Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben választotta levelező tagjává, 1863-ban lett a Kisfaludy Társaság tagja. 1863-ban jelent meg Vadrózsák című kötete, amely székelyföldi balladákat, dalokat, találós kérdéseket, népmeséket, valamint a székely nyelvjárásokról összeállított tájszótárt és egy tanulmányt tartalmaz. Főleg népballadákat gyűjtött elsősorban Székelyföldön, hiszen az ottani unitárius papokat, tanítókat vonhatta be a munkába. A legtöbb klasszikus népballadát ő adta ki legelőször, a magyar néprajztudomány első jelentős - a balladák eredetére vonatkozó - vitáját is ő indította el (Arany János kifejezésével: Vadrózsa-pör), ezzel felvetette az összehasonlító folklórtudomány művelésének szükségességét. További fontos munkája a Magyar Népköltési Gyűjtemény, Székely Népköltési Gyűjtemény, mindkettőt halála után adták ki. Halála miatt a Vadrózsák című népköltészeti gyűjtésének további kötetei sem jelentek meg. Hagyatéka Budapestre került a Kisfaludi Társaság gondnoksága alá, a Magyar Tudományos Akadémián őrizték. A gyűjtemény csodával határos módon menekült meg pusztulástól, ismeretlen okból az akadémia pincéjében befalazták, és csak az épület 1949. évi renoválásakor került elő. 2013-ban - 150 évvel az első kötet megjelenése után - adta ki a második kötetet a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság Az erdélyi néphagyományok alcímmel. A meséket és mondákat tartalmazó harmadik kötet megjelentését is tervezik. Forrás: MTI