hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Indiánok és a szerencsejáték-biznisz



| |
 


A találkozás Ronnie Lupe-pal, a fehér-hegyi apacs törzs elnökével olyan, mint egy igazi törzsfőnöki audiencia. A 82 éves férfi életbölcsességet sugároz, lassan, kimérten beszél, és nem hagyja, hogy a szavába vágjanak. A füle hosszú, akár a buddhaszobroké. Apacs zászlókkal, jelvényekkel körülvéve foglal helyet, és ott van mellette a törzsi pecsét is, amelyet elmondása szerint egy gyógyító emberrel együtt tervezett valamikor rég. Az irodájából egy, az apacsok számára szent irányba lehet látni, keresztül az Arizona eldugott részén lévő rezervátumon, amely körülbelül akkora, mint Delaware állam, de csak mintegy 12 ezer ember lakja.


Vikiupban, gallyakból és fűből készített hagyományos apacs házban született. Az ősei és a fehér emberek véres harcáról szóló történeteken felnőtt Lupe 1964-ben került be először a törzsi kormányba. Pályafutása során több, az indián törzsek számára történelmi jelentőségű változást megért, amelyek mindegyike szilárdította és növelte a szuverenitásukat.

"Amikor először megválasztottak, nem kaptam se pénzügyi beszámolót, se leveleket, mert minden oda ment" - mondta a The New York Timesnak, miközben az utca másik oldalán lévő épületre mutatott, ahol a törzsekkel fenntartott kapcsolatokat kezelő szövetségi hivatal, az Indián Ügyek Irodája (BIA) helyi kirendeltsége működik.

"Az évek során aztán elvettem a hatalmukat... - tette hozzá, és középső ujját feltartva odamutatott a BIA-nak. - Nem tartozom számadással, szuverén nemzet vagyok."

Vörös gettók

Az, hogy a szuverenitás egyáltalán téma, meglepő kellene, hogy legyen. Az amerikai alkotmány három szuverén államalkotó egységet sorol fel: a szövetségi kormányt, az államokat és a törzseket. A szerződések, amelyeket az Egyesült Államok a törzsekkel a XVIII. és a XIX. században aláírt, szintén szuverén felekről szólnak. A törzseknek nem lehet hadseregük és önálló valutájuk, de saját útlevelet bocsáthatnak ki, ahogy azt az irokézek meg is tették (ami miatt lacrosse csapatuk 2010-ben nem vehetett részt egy nemzetközi versenyen, mert Nagy-Britannia nem volt hajlandó elismerni a dokumentumot). Az irokézek, a sziúk, az ojibvák (más néven: csippevák) 1941-ben külön-külön üzentek hadat Németországnak.

"A szuverenitás azonban legalább három darabból áll" - magyarázza Manley Begay, a Harvardi Projekt az Amerikai Indián Gazdaság Fejlesztéséért nevű kutatócsoporttól.
Tájékoztatása szerint van először is az úgynevezett születéstől fogva adott szuverenitás. A navahók például úgy tartják, hogy szuverenitásukat ajándékba kapták az égiektől. Van azonban jogi és de facto szuverenitás is, és az amerikai történelem nagy részében a szövetségi kormány egyiket sem ismerte el. A szerződéseket pusztán eszköznek tekintette ahhoz, hogy a törzsektől földet vegyen el: az indiánokkal szemben 1851 előtt folytatott politikájának igazi célja az volt, hogy elűzze őket területeikről. 1851 után, amikor az első modern indián rezervátumok létrejöttek, a cél már az volt, hogy ezeken az egyik indián szerző által "vörös gettóknak" nevezett helyeken tartsák őket.


Elvben mindez megváltozott 1934-ben, amikor a törvényhozás elfogadta az Indián New Dealnek is nevezett új szabályozást. Ez bizonyos mértékű önigazgatást biztosított az indián törzseknek, és arra sarkallta őket, hogy alkossanak az amerikaihoz hasonló törzsi alkotmányokat, tartsanak választásokat, és legyenek bíróságaik. A gyakorlatban azonban a szövetségi felügyelet továbbra is fennmaradt: lényegében a BIA hozott meg minden olyan döntést, amely gazdasági következményekkel járt.

Ezek az emlékek még mindig kihozzák a sodrából Lupe-ot. Végül is a szuverenitás a föld fölötti rendelkezést jelenti - állítja. Szerinte a fehér ember számára a föld csak birtok, apacsul viszont a földet jelölő szó az értelmet is jelenti.

Golyóstollakkal vonulnak harcba

Az apacsok földje ráadásul kivételes vidék: a Salt-folyó kanyonja ugyanolyan gyönyörű, mint a Grand Canyon, és ráadásul nem árasztják el a turisták. Fölötte pedig erdőségek nyúlnak a végtelenbe.

Lupe, akárcsak elődei, a halászati, vadászati, fakivágási és egyéb területhasználati jogokért küzd. Az egyetlen különbség, hogy "mi most golyóstollakkal vonulunk harcba, nem íjakkal és nyilakkal".

A de facto szuverenitás felé a legnagyobb lépés 1975-ben, az indián önrendelkezési jogról szóló törvény elfogadásával történt. Ezzel a szabályozással megkezdődött a közigazgatás átadása a BIA-tól a törzsi kormányoknak. Begay a vasfüggöny lehullásához és az apartheid széteséséhez hasonlítja jelentőségében a törvényt, amely az utóbbi száz év legnagyobb gazdasági változását, a törzsek szerencsejáték-üzletbe való bekapcsolódását is lehetővé tette.
A sort a floridai szeminol indiánok, és egy kis dél-kaliforniai törzs, a cabazoni missziós indiánok nyitották meg.

A szeminolok egy bingótermet akartak működtetni, amit egy szövetségi fellebbviteli bíróság 1981-ben engedélyezett is. A cabazoni indiánok nagyjából ugyanakkor póker- és bingótermet nyitottak a rezervátumukban, bár azt tiltották Kalifornia állam törvényei. A rendőrség razziát tartott a rezervátumban, az ügyből jogi eset lett, amely eljutott a legfelsőbb bíróságig. A bíróság 1987-ben úgy rendelkezett, hogy a törzseknek - lévén szuverének - nem lehet megtiltani, hogy kaszinót üzemeltessenek. Egy évvel később a kongresszus olyan törvényt fogadott el, amely egyértelműen kimondja, hogy az indiánok foglalkozhatnak szerencsejátékkal mindaddig, amíg az abból származó jövedelmet "törzsi gazdaságfejlesztésre" használják.

Nem sokkal később a törzsek országszerte kaszinóépítésbe fogtak. Ronnie Lupe apacsai 1993-ban nyitották meg a magukét. A Hon-Dah (apacsul azt jelenti, hogy Isten hozta) az amerikai kaszinók zöméhez hasonlóan fölöttébb nyomasztó hely, ahol tréningruhás emberek sűrű cigarettafüstben rángatják a nyerőautomaták karját vagy csapkodják gombjaikat.


Elveszítették identitásukat

Alan Meister közgazdász becslése szerint 2010-ben az indián kaszinók jövedelme 28,7 milliárd dollár volt, vagyis a kaszinókból származó teljes amerikai jövedelem 44 százaléka. A törzseknek csaknem a fele - 565-ból 239 - érdekelt az üzletben. Néhányhoz, köztük a cabazoniakhoz, valósággal ömlik a pénz, míg mások alig keresnek valamit. Minden az elhelyezkedésen múlik. A városközeli rezervátumok kaszinóiban sok a vendég (Cabazon Palm Springs közelében van), míg a lakatlan helyen lévőkben - és ezek közé tartozik a többség, benne a Hon-Dah is - kevés.

"A jövedelmező kaszinóval rendelkező törzsek számára a szerencsejáték vált a legfontosabb tevékenységgé a XIX. századi prémkereskedelem óta - húzta alá David Wilkins, aki lumbee indián, és az amerikai-indián tanulmányok professzora a Minnesotai Egyetemen. - Ha a belőle szerzett pénzt okosan használják fel - iskolaépítésre, az egészségügyi ellátás javítására -, akkor valóban segíthet a törzsi nemzetépítésben."

A kaszinók azonban problémákat is szülnek. Egyes törzsek bűnnek tekintik a szerencsejátékot. A hopik például ezért utasítják el, és ezért szavaztak ellene többször is törzsi referendumon a navahók, mielőtt a belőle szerezhető pénz miatt kelletlenül elfogadták. Más esetekben a szerencsejátékból származó jövedelem az egyéni önállóság csökkenéséhez vezet, mivel egyes törzsi tagok passzívan várnak részesedésükre.

A játéktermek indirekt módon ráirányították a figyelmet a törzsi szuverenitás egyes bizarr, néha visszataszító vonására. Az egyik legnagyobb problémát mindig is annak megállapítása jelenti, hogy ki tagja egy törzsnek. A legtöbb törzs vérségi alapon dönt, vagyis aki a törzs tagjának vallja magát, annak bizonyítania kell, hogy negyed, nyolcad vagy esetleg tizenhatod részig a törzs vére folyik az ereiben.


A kaszinók felszínre hozták ennek a törvénynek a fonákját. Csak Kaliforniában több mint 2500 indiánt zártak ki a törzséből, mert politikai ellenségeik vagy kapzsi hivatalnokok hirtelen felfedezték, hogy vérvonalukkal nincs rendben minden. A döntés mögött meghúzódó valódi szándék általában az volt, hogy a szerencsejátékból származó pénzeket kevesebb ember között kelljen szétosztani. A kiközösítettek elveszítették törzsi lakóhelyüket, iskolájukat, jóléti ellátásukat és néha pénzbeli járandóságukat is, az identitásról és a közösségi hovatartozásról nem is beszélve.

"Makacsul tovább létezünk"

Ennél is nagyobb kérdés, vajon a szuverenitás általában, és a szerencsejáték különösen javított-e a törzsek helyzetén.

Sajnos a fejlődés egyenetlen és lassú. A 2010-es népességösszeírás szerint az amerikai indiánok 28 százaléka szegény, míg a teljes amerikai népességnek csak a 15 százaléka. Az átlagos családi jövedelem 35 062 dollárt tett ki, míg az ország egészére számított mutató 50 046 dollár volt. Az indiánok átlagosan kevésbé iskolázottak és kisebb részük rendelkezik egészségbiztosítással.

A 2,9 millió indián zöme városokban él, kiváltképpen a magas jövedelműek, következésképp a 334 rezervátumban (nem mindegyik törzsnek van saját rezervátuma) a szegénység nagyobb, mint az átlagadatok alapján bárki gondolná.

A munkanélküliség elképesztően nagy. Lupe a fehér-hegyi apacsok körében 80 százalékosra teszi. Az alkoholizmus és kábítószer-fogyasztás általánosan elterjedt, akárcsak az elhízás és a cukorbetegség. Az erőszakos bűncselekmények aránya a rezervátumokban kétszerese az országos átlagnak az igazságügyi minisztérium szerint. Az indián nőknek négyszer nagyobb az esélyük arra, hogy megerőszakolják őket, és tízszer akkora, hogy gyilkosság áldozataivá válnak, mint fehér amerikai társnőiknek.

Ezzel együtt néhány törzs kétségtelenül haladást ért el 1975 óta. Ez legjobban az azóta létrehozott kormányzati intézményeken mérhető le. Begay a hidegháború után a kelet-európai országok által befutott pályához hasonlítja az indiánokét: egyesek a jó kormányzásnak köszönhetően prosperáltak, mások nem. Általánosságban szólva a nebraskai vinnebagók, a mississippi csoktók és a délnyugati navahók jól boldogulnak, a dél-dakotai oglala sziúk viszont nem.

Ha a kormányzásról van szó, az amerikai indiánok nagy valószínűséggel még mindig a negatív hírekben szerepelnek. A Yosemite Nemzeti Park közelében élő csukcsanszik az idén az idő javarészét azzal töltötték, hogy azon veszekedtek: ki ellenőrizze a törzsi tanácsot.

Az egyik oldalhoz tartozók betörték a kormányzati épület ablakait, hogy bejussanak, a másik oldal tagjai pedig elvágták az áramellátást biztosító vezetékeket, és medveriasztó sprayjel fújták tele az épületet. (A törzs mellesleg nyereséges kaszinót üzemeltet, és a vitát éppen az robbantotta ki, hogy kit alkalmazzanak ott, és kit ne.)
A kép tehát vegyes. Lupe apacsainak van kaszinójuk, gerendaházaik, kellemes hegyi üdülőjük, és gyönyörű természeti környezetben élnek - mégis szegények. Önállóbbak, mint Geronimo ideje óta bármikor, de az apacs kultúra továbbra is veszélyben van. Az idősebbeknek csak valamivel a több mint a fele beszél apacs nyelven, a fiataloknak kevesebb, mint a 10 százaléka.

Az európaiak érkezésekor beszélt sok száz indián nyelvből csak mintegy 150 maradt meg, és közülük hármat beszél életképes, hosszabb távon is fennmaradásra alkalmas közösség - a dakotát, a denét és az ojibvát. Az amerikai fő áramlatba történő beolvadás - még ha meg is szűnt szövetségi politika lenni - valós veszély. És mégis, mint az ojibvá David Treuer írta: "Makacsul tovább létezünk".

MTI



Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Halhatatlan lipcsei tudós

August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász 225 éve, 1790. november 17-én született.

Tovább


A túlélő árnyéka

El Kazovszkij (1948-2008) a késő 20. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt.

Tovább


Híresek és hírhedtek fotósa

Helmut Newton német-ausztrál fotóművész, a divat- és reklámfotózás forradalmasítója 95 éve, 1920. október 31-én született.

Tovább


Sebészinas a Parnasszuson

John Keats az angol romantikus költészet kiemelkedő alakja 220 éve, 1795. október 31-én született.

Tovább


Indiánok és a szerencsejáték-biznisz