hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Először életemben nem félek



| |
 

Hamvas Béla, a Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fiaként született 1897. március 23-án.
Hamvas Béla kultikus alakja a magyar irodalom különös értéke, hiszen talán nem is volt még egy olyan személy, akinek érdeklődése oly páratlanul sokszínű területeket ölelt volna fel, mint például a szent nyelvek, főként a szanszkrit, továbbá a klasszika-filológia, a művészettörténet, a keleti vallások és még sorolhatnánk.

Írásai afféle esszék, de műfaji besorolásuk nem könnyű, néha a filozófiára, máskor a kultúrtörténetre, továbbá a teológiai értekezésekre hajaznak. Mindazonáltal közös bennük az a vonás, melyet Hamvas gondolatvilágának fókusza ad, a hagyomány. Ez alatt ő ősi tudást ért, szellemi tradícióját az őskori emberiségnek.
Az ősi tradíciót heroikus munkával kutatta, és Hamvas a nagy szentkönyvek alapján kísérli meg rekonstruálni, összegezni, egybefoglalni az emberiség univerzális tudását.


Idézetek a szerzőtől:

A szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.

Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka.
Próbálj meg őszinte lenni pszichológia nélkül. Szeretni ÉN nélkül, Istent látni vallás nélkül. Csak úgy, ahogy tényleg van. Valahogyan szívből és örömmel.

Most találkozom vele, aki éppen úgy tudja, hogy jövök, mint én, hogy vár rám, vele, aki minden lépésének értelmét abban látja, hogy közelebb hozza hozzám, vele, aki minden idegen szemébe kutatva néz: hátha én vagyok, ha vonatba ül, azzal száll fel, hogy hátha várok rá bent, hall egy nevet, úgy érzi, hogy az enyém, hangot, s azt hiszi én vagyok, vele, végre találkozom ott a majorban, a fák alatt hever és vár, közben olvas, hogy az időt elüsse, mikor meglát, felkel és jön, kérdezés, szó nélkül jön, abban a pillanatban minden megoldódott. (...) Egészen nyugodt vagyok. Csepp szorongás sincs bennem. Először életemben nem félek.

Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti. Az ember életében sok ezer festményt, zeneművet, szobrot és tájat lát és hall, és van tíz-húsz-harminc, amely hosszú ideig kíséri, mint a barát vagy a kedves. Az ember életében csak egész kevés olyan gondolatot talál, amelytől sohasem válik meg. A sok ezer könyv mindennapi táplálék, amely azzal, hogy egy bizonyos ideig örömet nyújtott, feladatát elvégezte. Az a tíz-húsz-harminc kép, vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszú ideig kíséri, meghitt élettárs.

Sok-sok millió ember él ötven és hatvan és még több évig, és sohasem jut eszébe, hogy él, csak itt van, valamiképpen itt van, derengő, álomkóros állapotban.

Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.

Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.

A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazan élni.

Ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság. A test rabjának lenni.

Nem okos, aki nem bolond egy kicsit, és nem egészséges, aki egy picinykét nem beteg.

Akinek hazudok, az kevésbé gyűlöl engem, mint ahogy én kénytelen vagyok gyűlölni azt, akinek hazudtam.

A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet Isten.

Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik.

NZS
2015. 03. 23.

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Diabetológiai készítmény nyerte az Év Gyógyszere 2016 díjat

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Halhatatlan lipcsei tudós

August Ferdinand Möbius német matematikus és csillagász 225 éve, 1790. november 17-én született.

Tovább


A túlélő árnyéka

El Kazovszkij (1948-2008) a késő 20. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt.

Tovább


Híresek és hírhedtek fotósa

Helmut Newton német-ausztrál fotóművész, a divat- és reklámfotózás forradalmasítója 95 éve, 1920. október 31-én született.

Tovább


Sebészinas a Parnasszuson

John Keats az angol romantikus költészet kiemelkedő alakja 220 éve, 1795. október 31-én született.

Tovább


Először életemben nem félek