Ma már szinte mindenki egyetért avval, hogy táplálkozás és egészségi állapot jelentős mértékben összefügg egymással. A táplálék gyógyszer és méreg is lehet. Táplálkozási iskolák sokasága foglalkozik az élelmiszerek egészségre gyakorolt áldásos vagy épp ellenkezőleg, romboló hatásával. Az sem új keletű vélekedés, hogy a visszafogott fogyasztás, a kímélő speciális étrend, a diéta bizonyos esetekben jelentős fordulatot hozhat a kóros állapotokban. A testi-lelki jóllét elérése vágyott céllá vált a fogyasztói társadalmakban, melynek elérésére szinte semmitől nem riadnak vissza a szereplők. Mindenféle szélsőség, irányzat föllelhető e téren. Ám nincs új a Nap alatt, számos módszer ősrégi hagyományokra vezethető vissza. Igaz ugyan, hogy eredeti céljukat nem a test karbantartása, tehát nem materialista megfontolások jelentették; a lelkileg nyitott állapotot, szellemi fogékonyságot és kellő közvetítői állapotot, a lélek megtisztulását kívánták előidézni e személyes áldozathozatal révén. Ez a módszer, mely ilyen módon hatást gyakorol a szellemre s a testre: a böjt, az étel-ital rövid idejű megvonása, korlátozása. Kultúrák hosszú sora alkalmazta a testi-szellemi összhang megtalálása érdekében, és a jelentősebb nyugati vallások szokásrendjében s mindmáig föllelhető. Nagyböjt Húsvétot megelőzően a római katolikus egyházban megkezdődik a Nagyböjt mágikus negyven napja. Ez alatt az időszak alatt a hívőknek bár ma már nem kötelező, de ajánlatos lemondaniuk a fűszeres, húsos fogásokról. A böjtöt tartók között egyre többen vallják, hogy ezáltal lehetőség nyílik testük és lelkük megtisztítására, úrrá lehetnek belső konfliktusaikon, összhangot teremthetnek életükben, együtt a kibontakozó természettel. Pál apostol egyik levele szerint a hívő ember egyik jellegzetes vonása, hogy nemcsak bővelkedni tud, hanem helyt áll szűkölködés idején is. A szűkölködés, vagyis a test különböző szükségleteinek megvonása mint vallási elem, megtalálható a különböző ősi társadalmakban is. A törzsi kultúrákban a szokásrend az élet nagy fordulatait, a megszületés, felnőtté válás, házasság eseményét különböző rítusokkal tette mélyen megélhető élménnyé, megteremtve így a szükséges lelki fejlődéshez, változásokhoz az érzelmi alapot. A házasságkötés nagy ünnepe előtt fontos volt, hogy a menyasszony kellőképpen befogadó, megtisztult lelkiállapotba kerüljön, a világ minden táján szokás volt tehát, hogy bizonyos ideig koplalt. Ugyancsak világszerte elterjedt szokás volt a halottak elbúcsúztatását, siratását követő böjt. A vallási okokból történő lemondás az ételről az ókori egyiptomi és perzsa kultuszokban nem volt mindenki számára általánosan előírt követelmény. Ezt csupán a szellemi elitnek és a papságnak kellett követnie, s a szertartás sikere múlott az isteneknek való áldozatbemutatás előtti megtisztulási folyamaton. Az arra kiválasztott személyek a különböző vallási tisztségeket is csak hosszas koplalás után tölthették be. Az ókori Egyiptomban ételmegvonással készült fel magas, isteni hivatalának elfoglalására az új fáraó. Az étel megvonásának jótékony hatását ismerték már a spártai katonák is, akik az ép test fenntartásának egyik eszközét látták benne. Ezzel szemben bizonyos filozófiai iskolák, például a sztoikusok számára nem a testi, hanem a szellemi megtisztulás és kiegyensúlyozottság útját jelenthette a böjt. A zsidó kultúrában is jelentős szerepet játszott, és mélyen összekapcsolódott a bűnbánat, a gyász és a vezeklés szimbólumával. Mózes negyven napig volt a Sinaj hegyén, ahol böjtölt a Tízparancsolat lejegyzésekor. „Negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott” (2Móz. 34.28), amíg fel nem véste a kőtáblákra Isten törvényeit. A Jóm kippur a bűnbocsánat, az egyik legfontosabb ünnep a zsidó kultúrában, ilyenkor kötelező egész napos böjtöt tartani. A böjt olyan szigorú, hogy még a szájat sem szabad megnedvesíteni (kivéve, ha az orvos nem javasolja a böjtöt, mert akkor kifejezett előírás, hogy innia vagy ennie kell az illetőnek). Ez volt máskülönben az egyetlen nap, amikor alapos felkészülés után maga a főpap szolgált. Beköltözött a szentélybe, és alapos felkészülés és alvásmegvonás után járult csak Isten elé. Ilyenkor tárult fel a Szentek Szentje a főpap előtt, és csak ezen a napon mondhatta ki Isten nevét, hogy a nép bűneinek megbocsátásáért könyörögjön. A nép bűneit akkor egy kiválasztott bakra ruházzák át: „És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában.” (3Móz. 16. 21-22.) Mit nyerhetünk böjttel? Bibliai értelemben a böjt azt jelenti, hogy a tápláléktól szellemi célok elérése érdekében tartózkodni kell. A böjtölés tehát mindig az Istennel való kapcsolatteremtés természetes alkotóeleme volt. Jézus mielőtt színre lépett volna és magára vette volna az Isten által rábízott feladatot, negyven napig böjtölt a pusztában (Lk. 4. 1-2.). E szokást többször említi a Biblia, hozzátéve az intelmet, hogy böjtünk ne váljon a képmutatás áldozatává: „Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek. Bizony mondom néktek, elvették jutalmukat. Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt. 6.16-18) Jézus sorsa alapján rótta ki a keresztényekre 1091-ben II. Orbán pápa a húsvét előtti negyvennapos böjtöt, melynek lényege a bűnbánat és megtisztulás Jézus váltságának elfogadása által. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban az ima, a bűnbánat, a szegények megsegítése, a megtisztulás, az áldozatvállalás és lemondás áll. A negyven napos böjt a tizenegyedik századig igen komoly kihívást jelentett a hívek számára, hiszen késő délutánig nem ettek semmit, és nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. E szigorú előírásokat azonban mára jórészt enyhítette a római katolikus egyház, csupán önfegyelemre, mértékletességre, engesztelésre inti a híveket. Csak hamvazószerdára és nagypéntekre rendeltetett nem is olyan szigorú böjtöt, a felnőtt korú hívek csak háromszor ehetnek egy nap, és csak egyszer szabad jóllakniuk hús nélküli étrenden. A protestáns egyházakban egyéni vállalás kérdése a böjt, gyakran csupán szellemi értelemben fontos, ajánlatos tehát lemondani a fogyasztói világ kihívásairól, a negatív indulatokról, a média által közvetített szélsőségekről. Az iszlámban szintén isteni kinyilatkozáshoz kötik a böjt hónapját. Mohamed Ramadan hónapjában találkozott Gábriel arkangyallal, aki a Korán szúráit ebben az elmélyült időszakban kezdte diktálni neki. A Ramadan máig a vallásos elmélyülés időszaka a muszlim hitűek számára is. A hívőknek tartózkodniuk kell a testi szenvedélyektől: az ivástól, evéstől, nemi kapcsolattól, dohányzástól. Kerülniük kell a durva indulatokat, az irigységet, dühöt, erőszakot, pletykálkodást. Csak a gyengék és a harcosok kapnak felmentést ez alól. Mindez napkeltétől napnyugtáig tart, s így gyakran este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. E vallások mindmáig megőrizték tehát a testi-lelki visszavonulás eszközét, a szenvedélyekről és élvezetekről való lemondást mint a belső egyensúly megtalálásának egyik eszközét, mely révén talán jobban hallani belsőnk üzeneteit is. NZS 2013. 02. 28.