Hírvilág

Valdoxan, mint az Év Gyógyszere 2015

2016. MÁJUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Május 17-én a Vigadóban ünnepélyes keretek között, a pszichiátriai es a farmakológiai szakmai közélet kiválóságai, valamint a szaksajtó jelenlétében átadták az Év Gyógyszere díjat. A díj hosszú évek óta valószínűleg a legrangosabb szakmai elismerés hazánkban, melyet gyógyszer kaphat, hiszen a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) értékeli a fejlesztést és a gyakorlati tapasztalatokat is a készítménnyel. A díjat Prof. Dr Sperlágh Beáta, a Társaság elnöke adta át.

Az eseményen méltató beszédet mondott Borvendég János professzor és Bánki M. Csaba professzor. A Servier Hungária Kft. vezérigazgatója Dr. Jan Frederic Kesselhut a bizalomról es annak fontosságáról beszélt, mind az orvos-beteg kapcsolat – a terápiába vetett hit –, mind a gyártó és felhasználók közötti kapcsolat tekintetében. A bizalom pedig több, mint hit, vagy remény, az a tudományos bizonyítékokon és a saját tapasztalatokon alapul.



Az Év Gyógyszere díjat az MFT szigorú kritériumok alapján ítéli oda. A kritériumok címszavakban és a teljesség igénye nélkül a következő követelményeket jelentik: jobb terápiás hatás, kevesebb mellékhatás, hiánypótló, új hatásmechanizmus, áttörő felfedezés, kedvezőbb farmakokinetika, kevesebb interakció.

A depresszió terhe és az antidepresszív szerek előtt álló kihívások

A depresszió ma az egyik legelterjedtebb “népbetegség”, epizódokban zajlik, visszaesésre hajlamos és sok esetben krónikussá válik. A depresszió az egyik legsúlyosabb betegségterhet jelenti, hasonlóképpen, mint a diabetes mellitus, a kardiovaszkuláris betegségek, vagy a krónikus mozgásszervi elváltozások.

A legtöbb ezidáig forgalmazott antidepresszív szer alapvetően hasonló mechanizmussal, a szerotonin, noradrenalin és/vagy dopamin (monoaminok) visszavételének gátlásával, vagy azok receptorain keresztül hat. Hatásosságuk és mellékhatás-spektrumuk egyaránt általában inkább hasonló, mint eltérő. Leggyakoribb tartós mellékhatások a testsúlynövekedés és a szexuális diszfunkció, és gyakran észlelhetők ún. maradványtünetek a kezelés mellett.


Hogyan felel meg a Valdoxan az Év gyógyszere kritériumoknak?

A terápiás válaszok és a remissziók arányával mérve ma a Valdoxan az egyik leghatásosabb antidepresszívum. Hatásossága súlyos depresszióban is ugyanúgy érvényesül, széles tüneti spektrumot fed le (affektív-kognitív-szomatikus dimenziók), és hosszútávon kivédi a relapszusokat.

Megkülönböztető, hiánypótló tulajdonságai közül kiemelendő az anhedónia hosszú távú csökkentése és az emocionális fogékonyság megőrzése. Az anhedónia a depresszió egyik fő tünete, melyre a Valdoxan az összehasonlító szerekhez képest erőteljesebben hat. A remissziót a korábbi antidepresszív szerek mellett az esetek jelentős részében az anhedónia fennmaradása miatt nem sikerül elérni, ami növeli a visszaesés, illetve a pszichiátriai és szomatikus társbetegségek kockázatát. Kimutatták, hogy a teljes körű funkcióképesség visszanyerése leginkább az anhedónia javulásával korrelál.

A Valdoxan hatásmechanizmusát tekintve új osztályt képvisel, mert elsőként veszi célba a monoamin rendszerek mellett a melatoninvezérelt cirkadián rendszert is. Szerotonin 2c receptor antagonista és melatonin receptor agonista hatása szinergisztikus, közvetett dopaminerg/noradrenerg hatással és glutamát modulációval. Kivételesen rövid felezési ideje miatt nem nem a monoaminok szintjének tartós befolyásolása útján hat, hanem ún. impulzus-hatás jön létre.

A Valdoxan kétségkívül a legjobban tolerálható antidepresszívum. Az eddigi szerekhez képest a legkevesebb gasztrointesztinális mellékhatással bír, nincs kardiális hatása, testsúlysemleges, és nem okoz szexuális diszfunkciót. Az alkalmazás során 1,4-2,5%-ban előforduló transzamináz-emelkedés kockázata előszűréssel és a terápia első fél évében történő időszakos monitorozásával teljes mértékben kivédhető. Továbbá, mivel hasonló reakciót számos más antidepresszívum, sőt, mindennapi gyógyszereink jelentős része – gondoljunk csak az elterjedt sztatinokra – okozhat, a farmakoterápia ilyen monitorozása, mint a helyes terápiás gyakorlat része sokkal szélesebb körben is indokolt volna, ahogy ez a németországi terápiás irányelvekben már meg is jelenik.

A Valdoxannal végzett kezelés sikerének fontosabb tényezői a tapasztalatok szerint:
• A pontos diagnózis. A terápiás kudarcok gyakran abból erednek, hogy a betegnél nem a depresszió a megoldandó probléma.
• Elvárások tisztázása. A Valdoxan a hatás karakterisztikáját illetően másként működik, mint a korábban megszokott szerek.
• A bevétel időpontja. A Valdoxan bevétele minden nap ugyanabban az időben történjen, a tervezett elalvást megelőzően másfél-két órával. Ez a hatásmechanizmusból és a rövid felezési időből eredő impulzushatás miatt fontos.
• Váltás Valdoxanra. Szerotoninszintet befolyásoló antidepresszívumról Valdoxanra áttéréskor az előző szert csakis lassan és fokozatosan szabad leépíteni, mivel a hirtelen elhagyást kísérő esetleges diszkontinuációs tüneteket állapotrosszabbodásnak, vagy a Valdoxan mellékhatásainak vélhetjük.

(x)

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Bejelentették a Richter Anna díj győzteseit

A Richter Anna Díj március 8-án megrendezett díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

Hírvilág

Nekem Szól! Egészségértés Díj: Szavazz Te is a legjobb projektekre!

Budapest, 2021. november 23. – Mától december 3. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A zsűri által előzetesen kiválasztott projektek közül a legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó 500 ezer forint pénzdíjban részesül. Az idei pályázat fókuszában az egészség élethosszon át tartó megőrzése és az erre való törekvés áll.

Hírvilág

Üzleti Etikus Cégek Fóruma

A cégek üzleti morálja alapvetően a vezető, vezetőség hitvallását, etikai elveit, emberi értékrendszerét tükrözi vissza. Van-e különbség a multinacionális és a családi kis-, középvállalkozások etikai értékrendje között? Lehet-e tudatosan beépíteni a tisztességes emberi értékrendeket a cégbe vagy ez csak a vezetők és az ott dolgozó emberek magukkal hozott magas emberi moralitásán múlik?

Hírvilág

Új generációs COPD-kezelések kutatása

A Boehringer Ingelheim bejelentette a Weill Cornell Medicine-nel való együttműködést, amelynek célja új kezelési típusok felfedezése a krónikus obstruktív tüdőbetegség (chronic obstructive pulmonary disease, COPD) terápiájában annak érdekében, hogy az új kezelési módok megállíthassák vagy visszafordíthassák a betegség progresszióját.

Hírvilág

ANTISTIGMA-díj 2015

Magyar Antistigma Kezdeményezés szakemberekből, civil szervezetekből és magánszemélyekből álló csoportja 2016. április 27-én ismét átadta az Antistigma-díjat. Az elismerést a tagok javaslatai alapján évente kaphatja meg előző évi teljesítményéért egy olyan, a médiában tevékenykedő alkotó, aki korrekten és meggyőző erővel lép fel a mentális problémával küzdők kirekesztése, diszkriminációja ellen.