Németországban él a nemzet, ahol a második világháború következményeként a kapitalista világból egy népi-demokratikus kreatúra vált ki. A szocialista időszakban a keleti fél gazdaságilag-politikailag erősen leszakadt, a blokk többi országához hasonlóan. Az NDK-n belül különösen elmaradott övezet Judith Schlansky Darwinregény című művének színtere – Elő-Pomeránia. Itt él a főhősnő Inge Lohmark biológia-testnevelés szakos tanár. Róla és kapcsolatairól szól a történet. Az írónő realista művet írt, ábrázolásmódja kísérlet is. Eredetiségét az adja, hogy a cselekmény egészét természetrajzi metaforák sorozata övezi, biológiai analógiák és példabeszédek szövedékében bontakozik ki a regény társadalmi tartalma. Medúzák, csigák, darvak, denevér, hörcsög sőt kampós péniszű kandúr adják a példázatokat érzékletes leírással. Az író választása természetesen mély szaktudományi tájékozottságot követelt, mivel a regény nem fikciós, tudományos világa tárgyilagos. A megvalósítás sikeresnek bizonyult: a regény elnyerte a legszebb német könyvnek járó díjat, és Német könyvdíjra is jelölték. Elő-Pomeránia gazdasági élete a nemzeti újraegyesítés után már valósággal elsorvad, lassacskán kihal minden, az emberek menekülésre kényszerülnek. A Charles Darwin Gimnáziumot is a bezárás fenyegeti. Már a diákok utolsó csemegéző helye a sarki pék is bezárt. Inge Lohmark emberi kapcsolatai ezt a világot és előzményeit szimbolizálják. Tanítványait illetően cseppet sem bizakodó. A feljegyzéseiben szereplő jelzők: önző, gátlástalan felsőtestméret, bárgyú arckifejezés, rozettás tengerimalac, mérsékelten zavarodott, észrevétlen mint a gyom, farkaskölyök, hangafű, állandó vigyor, még a barlangi gőte is szebb nála, fölösleges mint egy vénlány, fárasztó, ártalmatlan.

Inge lánya Amerikába ment, vele kapcsolatban a vágyakozás gyötri, férje inkább sajáttenyésztésű struccainak (köztük kilenc harisnyakötős példánynak) él, mintsem a házasságnak. A tanárnő kollégáit vagy reménytelen tudásbeli leszakadással, vaskalapossággal és mindenkori opportunizmussal, vagy túlméretezett liberalizmussal jellemzi. Inge Lohmark tanári szemléletének alapmotívuma a darwinista tanok elmélyítése, a ragadozó-áldozat viszony sulykolása. Ez következetesen szociáldarwinista szemlélethez vezethet a szaktárgyon kívüli pedagógiában is. A tanárnő vallja, hogy a természettudományokat nem kell újrafogalmazni, mert abban nem véleményekről és gondolatokról van szó, tehát kiállják a politikai széljárás változásait. A természettudomány nem változik – ez az igazi diktatúra. A szocialista világot és a térség későbbi arculatát ellentmondásosan ábrázolja a szerző Lohmark látásmódján keresztül. Mert hol van már az iskolatej? Hová tűntek a tabletták az óvodákból? (Talán ma már drogoknak értelmeznék ezeket). Hol van az idő, amikor pedagógusnapon a tanárok mindkét keze rogyadozott a virágoktól? Állatkísérletek? Legfeljebb döglött példányokon. És, mint a kolléga mondja: régebben legalább a Stasi volt érdeklődő. Mindezekkel szemben viszont ott volt a kötelezően átvett akarnoki politika Micsurintól, Liszenkotól, vagy a szocialista tehén példája. Nem volt ott darwini kiválogatódás és fejlődés sem, csak kolhozbiológia. A nemesítést az iskolák gyakorlatában is szerették - egy idióta és egy stréber tanuló egymás mellé ültetésével. Az okos fejek viszont nem nőttek rá a buta testekre. A gondolatgazdag műben tanulságos téziseket találunk. A forradalmak természetéről például: „ A prérifarkasok és a borzok néha együtt mennek mókusvadászatra, később olykor a prérifarkas a borzokat is felfalja.” A környezeti pusztulással kapcsolatban a felelősség körét kiszélesíti az élővilágra: „Az erkölcsnek a biológiában éppen olyan keresnivalója van, mint a politikában, mivel minden élő organizmus tönkreteszi a környezetét.” Lakonikusan határozza meg a pavlovi kutya kísérleteknek az emberi sorsra vonatkozó vetületét: „Az életben nincsenek csilingelő csengettyűk” A cselekmény utolsó nagy egységében sok mélyenszántó, de borús gondolat után madáchi fordulat következik: Inge Lohmark áhítattal tekint a bűvös 3,7 milliárd évre, a földi élet kialakulására, az élővilág átvonulására és fejlődésére ezen az időtengeren át egészen az ember megjelenéséig. Bár a fajok nagy része kihal, az ember önmaga biológiai sorsában hordozza az évmilliárdok súlyát. A regény gondolati világát egy előremutató zsiráf-allegória zárja. A zsiráfok, amelyeknek hosszabb a nyakuk, elérik a magas fák tetején levő leveleket, nagyobb a túlélési esélyük, és szaporodásuknak is nagyobb az esélye. Más állatok is követi a példájukat, abban a reményben, hogy utódaiknak valamikor hosszabb lesz a nyakuk. Ha nem küzdesz, a nyakad rövid marad. Az allegóriát szükségtelen társadalmi nyelvre lefordítani. Összegezve: tudomásul vehető, hogy miként Rubik-kockával nem lehet genetikai modelleket készíteni, a társadalomlélektani törvényeket – mert Schalansky ábrázolásmódja végül is egyetemes jellegű – szintén nem lehet lényegi vonásaik alapján biológiai alapon szemléltetni. Jó költészet (és rejtve tárgyilagos ismeretterjesztés) viszont lehetséges – mint ezt a mű bizonyítja. A regény kerete a tudományos művekre jellemző: az élőfejekben a lap tetején, baloldalon tudományos kategóriákat látunk (természeti környezet, átörökítési folyamatok, fejlődéstan), a jobb oldalon egyedi fogalmak vezetik a cselekményt. Az illusztrációk szemléletesek, ami a természetben szép, az a rajzokon is az, hasonló a helyzet azzal, ami csúnya. A rendszertani ábrázolások szemléletesek, a képi világ helyenként epikusan beszédes. Nádori Lívia impressziószerűen felvillanó mondatok fordítását oldotta meg sikerrel, munkáját rengeteg technikus-terminus nehezítette. Judith Schalansky: Darwinregény, ISBN 978 963 279 272 9, 222 oldal, A/5, 2500 HUF, Fordította: Nádori Lídia Sas Gábor eLitMed.hu 2014. szeptember 15.