Hírvilág

A 3D-nyomtatás orvosi felhasználásáról tanácskoznak Pécsen

2017. OKTÓBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A háromdimenziós nyomtatással előállított protézisek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témaköreit is felöleli a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában csütörtökön kezdődő interdiszciplinális konferencia.

A felsőoktatási intézmény MTI-nek eljuttatott tájékoztatója szerint a kétnapos tanácskozáson a 3D-nyomtatás orvosbiológiai felhasználását járják körül a 15 országból érkező előadók.

A konferencián mások mellett részt vesz a 3D-nyomtatás területén számos díjjal kitüntetett Amy Karle, valamint Philipp Brantner, a Bázelben működő nemzetközi hírű 3D Labor radiológusa.

Három szekcióban összesen 39 előadást tartanak 15 témáról, amelyek három workshoppal is kiegészülnek - tájékoztatott az egyetem.

A PTE közölte: a III. Nemzetközi Interdiszciplináris 3D Konferencia rendezvényein több, a technológiát az alapoktól bemutató előadás is tartanak. A programokon ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött a részvétel.

A tanácskozás két bioprinting-szekciója is foglalkozik a 3D-nyomtatásnak az orvosi biológiában betöltött szerepével. Szó lesz továbbá a 3D-technológiával előállított protézisekről, a rehabilitációs robotikáról, a személyre szabott medicina lehetőségeiről és a szövetnyomtatásról - áll az írásos összegzésben.

Utóbbiról azt írták: a technológia már ma is képes bőr- és csontszövet előállítására, amely segítségével új lehetőségek nyílnak meg a súlyos égési sérülésekkel küzdők és balesetet szenvedők kezelése terén. A remények szerint a belátható jövőben teljes emberi szervek - köztük szív és máj - előállítására is mód nyílik - fűzték hozzá.

A közlemény a PTE 3D-programjáról felidézte, hogy a 2015-ben megalakult, négy kar oktatóit és hallgatóit tömörítő kutatócsoport 1,8 milliárd forint pályázati támogatást nyert el céljai megvalósítására.

A PTE arra is felhívta a figyelmet, hogy egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upokat, kutatási projekteket, megvalósítás előtt álló ötleteket is vár az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health-program a pécsi konferencia ideje alatt a helyszínen.

Forrás: MTI, PTE
MTI 2017. október 5., csütörtök 5:20

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.