100 éves az Egis
2013. FEBRUÁR 21.
2013. FEBRUÁR 21.
Szöveg nagyítása:
Alapításának 100. évfordulóján Magyarországon egyedülálló tudományos és technológiai központot avatott budapesti székhelyén az Egis Gyógyszergyár Nyrt., a régió egyik vezető gyógyszergyártó cége.
Hodász István vezérigazgató elmondása szerint az Egis Tudományos és Technológiai Központot (ETTK) az Egis azzal a céllal hozta létre, hogy 21. századi környezetben, világszínvonalú interaktív eszközök segítségével mutassa be orvosok és gyógyszerészek számára a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés, valamint a hatóanyag- és késztermékgyártás gyakorlatát, bővítve mindezekről szerzett eddigi tudásukat, ismereteiket. Az ETTK híd az Egis múltja, jelene és jövője között, melyben a magyar piac egyik vezető gyógyszergyártója nagyméretű érintőképernyőkön, 3D-s vetítőteremben, valamint életnagyságú gyártóberendezéseken keresztül mutatja be tevékenységének fő területeit és történetének elmúlt száz évét. Az Egis Tudományos és Technológiai Központ földszintjén az Egis történetével, kiterjedt világpiaci jelenlétével ismerkedhetnek meg a látogatók. Ugyancsak a földszinten alakították ki a 3D-s vetítőtermet, amelyben a gyógyszer útja tekinthető meg a kutatás-fejlesztéstől kezdve a gyártáson át az expediálásig. Az épület mindhárom szintjét átfogja a hatóanyaggyártás folyamatát bemutató életnagyságú gépsor. Az első emeleten a késztermékgyártás és a csomagolás körülményeibe nyerhetnek bepillantást a látogatók az épületben kiállított valódi, az Egisben egykor, illetve ma is használt berendezésekkel azonos gépek révén, míg az érintőképernyőkön virtuális gyárlátogatást tehetnek az Egis budapesti és körmendi késztermékgyártó üzemeiben. A második emelet középpontjában a kutatás és a fejlesztés áll; interaktív alkalmazások szemléltetik a gyógyszerkutatás és a biotechnológia történetét, mutatják be az Egis gyógyszerfejlesztői tevékenységének sokoldalúságát, összetettségét. Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. jogelődjét éppen száz évvel ezelőtt, 1913. február 19-én jegyezték be Budapesten a cégjegyzékbe Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Rt. néven. Az Egis egy kihívásokkal és sikerekkel teli évszázadot követően mára Közép-Kelet-Európa meghatározó gyógyszergyárainak egyikévé fejlődött. Magyarország egyik legnagyobb múltú gyógyszergyárának történetét három nagy korszak határozta meg: a Dr. Wander, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár (EGYT) és az Egis időszaka. A Dr. Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Rt. megalapítása egy magyar gyógyszerész, Balla Sándor nevéhez fűződik, aki 1913-ban a svájci Dr. Albert Wanderrel közösen hozta létre a vegyes tulajdonú részvénytársaságot, hogy megvalósítsa nagy álmát: a gyógyszergyártást Magyarországon. 1932-ben létrehozták a vállalat saját gyógyszerkutató laboratóriumát is.
A Wander 1915 körül
A korszakban kifejlesztett számos gyógyszer közül a legsikeresebb az 1937-ben forgalomba hozott, fertőzéses betegségek, többek között a tüdőgyulladás kezelésére szolgáló szulfonamid-készítmény, a Ronin volt. Az 1950-es államosítás során öt kisebb magyar céget csatoltak a vállalathoz és Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár Nemzeti Vállalat néven működött tovább. Örkény Istvánt 1958 és 1963 között, az 1956-os tevékenysége miatt az EGyT-hez száműzték. Tanult vegyészként és íróként gyógyszerismertetőket fogalmazott, ő írta a gyár alapításának 50. évfordulóján elhangzott ünnepi beszédet is. Ezt az időszakot az író a soha nem tapasztalt írói szabadság korszakaként idézte fel a későbbiekben, hiszen reménye sem volt rá, hogy írásai megjelennek, ezért bármit papírra vethetett. Sok egyperces novellája őrzi egykori EGyT-s munkatársai emlékét. Talán egy kevéssé lelkesítő nap termése lehet ez a novella:
Bevégzetlen ragozás Sokszor csak úgy magam elé nézek Sokszor csak úgy magad elé nézel Sokszor csak úgy maga elé néz Sokszor csak úgy magunk elé nézünk - - -
Örkény István
Az EGYT-ben folyó kutatás érdeme több eredeti készítmény kifejlesztése is. Közülük az egyik legjelentősebb az értágító, simaizom görcsoldó benciklán hatóanyagú gyógyszer, amelyet 1966-ban hoztak forgalomba a magyar piacon, majd a világ számos országában. Az originális termék feltalálóit 1985-ben Állami Díjjal jutalmazták. További sikeres originális EGYT-készítmény a központi idegrendszerre ható tofizopam, amely 1974-ben került a magyar piacra és hamarosan exportja is megkezdődött. A két készítmény összesített forgalma ma is meghaladja az 5 milliárd forintot.
Csomagolás a nyolcvanas években
Az exportpiaci nyitás indokolta a vállalat nevének megváltoztatását is EGYT-ről Egisre 1985-ben, ugyanis az EGYT név láttán a külföldi partnerek gyakran egyiptomi cégre asszociáltak. A könnyen kimondható, megjegyezhető név utalás Pallasz Athéné pajzsára, a védelmet jelképezi és az elmúlt közel három évtizedben a kiváló minőségű gyógyszerek szinonimájává vált. 1995-ben vált az Egis többségi tulajdonosává és stratégiai partnerévé Franciaország legnagyobb független gyógyszergyára, a Servier. Az alapítás óta ugyanazon a helyen álló kőbányai székhely mellett az évtizedek során további gyáregységekkel bővült a vállalat Budapesten és Körmenden. Az új évezredet nagyszabású megújulással köszöntötte az Egis, korszerűsödtek a hatóanyag- és a késztermékgyártó üzemei, a vállalat új piacok és hatástani területek felé nyitott, évről évre új termékekkel bővítette kínálatát, valamint növelte innovációs ráfordításait. A vállalatnak jelenleg három kutatás-fejlesztési központja működik három magyarországi telephelyén. A vállalat második évszázadának kezdetén új fejezet nyílik az Egis történetében, belép az orvostudomány egyik legmodernebb területének számító biotechnológiai gyógyszerek piacára. Európa első biohasonló monoklonális antitest gyógyszerét az Egis vezeti be a világ egyik vezető biotechnológiai cégével, a dél-koreai Celltrionnal kötött, nyolc termékre és 17 országra vonatkozó együttműködési megállapodása révén, tervei szerint 2013-ban.
Az Egis székhelye ma
A most megnyílt bemutató központ lenyűgöző technikai lehetőségekkel, gyógyszergyári „Csodák palotája”-ként várja a szakmai látogatókat. A csoportok az Egis honlapján jelentkezhetnek be. Kihagyhatatlan élmény! 2013. február 19. dr. Lipták Judit
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Egészségpolitika
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint a most megvalósult béremelés túl későn történt, éves kihatása kevés, az idei év így reálkereset-csökkenést hozott a szakdolgozóknak. Interjúnkban beszélt a bérfeszültségekről, víziókról, a következő két év várakozásairól is.
A tizenhárom éves Riley Anderson Fejhadiszállása radikálisan átalakul, és az örök optimista Derű irányító szerepét a legrosszabb lehetőségekkel kalkuláló Feszkó veszi át. Egy lendületes animációs film a kamaszkor érzelmi viharairól és a változásban lévő énképről – határozottan nem csak gyerekeknek.
A szívelégtelenség több embert érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham együttvéve. Világszerte legalább 64 millió, Magyarországon 250-300 ezer embert érint. Éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma. Bár gyógymód egyelőre nem létezik, vannak kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség előrehaladását.
A bőrrák elleni küzdelem bizonyítottan hatékony eszközeit és szakmai ajánlásait összefogó új, háromszintű prevenciós stratégiát javasol a Magyar Dermatológiai Társulat.
A vérnyomáscsökkentő rilmenidin antihypertensiv hatásának elemzése
Az idős, az obes és a stresszes hypertoniás betegek
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás