Klímaegyezmény: nagy a tét, és jó néhány ország kihátrál
2018. DECEMBER 06.
2018. DECEMBER 06.
Szöveg nagyítása:
Nagy a tétje az ENSZ - a lengyelországi Katowicében zajló - klímakonferenciájának, több mint 180 ország egyezkedik a párizsi egyezmény szabálykönyvének megalkotásáról, és a jelek szerint jó néhány ország kihátrál - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatornán kedden. Hozzátette: a kéthetes konferencián eldől, hogy a 2015-ös párizsi politikai megegyezésből születik-e végrehajtott megállapodás. Elmondta: a konferencia technikai nehézsége, hogy a megegyezés részletszabályait, finanszírozását, a vállalások teljesíthetőségét, illetve teljesítettségét egységes keretbe kell fésülni. Emellett egy sokkal nagyobb, politikai jellegű problémával is meg kell küzdeni, az országok rossz irányba haladnak, növekszik a károsanyag-kibocsátás, és míg a párizsi megállapodás egyik fő célkitűzése az, hogy a globális felmelegedést 2100-ig 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodást megelőző szinthez képest, addig jelenleg növekvő pályán van ez az érték - fűzte hozzá. Ha a globális felmelegedés 2 Celsius-fok felé emelkedik, akkor az országok garantáltan elszabaduló klímaproblémákkal néznek szembe, amire nincs forgatókönyvük - mutatott rá Kőrösi Csaba, politikus. Forrás: MTI 2018. december 4., kedd 10:48
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
Ember és környezet
Égnek az erdők, a városok. Kontinenseket elmosó áradások, éhínség, forróság, pusztító földrengések, járványok. A migráció megoldhatatlanná vált a nemzetek számára. Természeti, humanitárius és geopolitikai összeomlás tanúi vagyunk. Kiszámíthatatlanná vált nemzeti és világgazdasági folyamatokban, hatalmas bizonytalanságban kell a gazdasági szereplőknek termelni, működni.
Pszichiátriai betegek családi ápolása Geelben, megállíthatatlanul zsugorodó agy, mintavétel lábtörlőkről, szódásszifon és Sokol rádió a demencia ellen. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
Nyaki gerinc traumás sérülése során jelentkező arteria vertebralis dissectio, két esetbemutatás
Az arteria meningea media embolisatio szerepe a krónikus subduralis haematoma kezelési algoritmusában, legújabb evidenciák és saját tapasztalataink
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás