Legyen szó bármilyen krónikus megbetegedésről, fontos feladat minden esetben a beteg félelmeinek eloszlatása és a bizalom kiépítése. A megfelelő beteg-együttműködés érdekében választ kell kapjon mindazokra a kérdésekre a terápiát és betegségét illetően, melyek segítik őt abban, hogy elkerülje a további állapotromlást, szövődmények kialakulását.

A felmérés

Az orális antikoaguláns terápia (OAT) széles körben alkalmazott mind a tromboembólikus események prevenciójában, mind terápiájában. Ugyanakkor manapság igen elterjedt, a terápiához köthető beteg-edukáció is. Kérdés, hogy vajon az oktatás tematikája mennyiben egyezik meg azzal, amit a betegek alapvetően és leginkább elvárnak tőle. A vizsgálat tárgya tehát az volt, hogy a betegek mit tartanak szükséges információnak és ehhez honnan, hogyan és mikor szeretnének hozzájutni.

Ennek érdekében kérdőíves felmérés történt a párizsi Saint Antoine Hospital kardiológiai osztályán és harminc franciaországi gyógyszertárban. Az egyik vizsgálati limitáló tényező pontosan ez volt: egyetlen osztály betegei körében vizsgálódtak és nem random választott gyógyszertárakban. Kiemelendő, hogy csakis kardiális indikáció miatti OAT betegek véleményét értékelték, azok akik valamilyen sebészeti beavatkozást követően részesültek OAT-ban, azokat a vizsgálatból kizárták. A kérdőív kitöltése önálló feladat volt, vagyis a résztvevők mindegyike az ehhez szükséges státusszal rendelkezett és természetesen 18 év felett volt.

A 371 páciensből 187-en ambuláns konzultáción, 184-en pedig gyógyszertárban lettek megkérdezve, 84,1%-uk kap K-vitamin antagonistát, 15,6%-uk pedig egyéb OAT-t. A kérdőív kérdéskörei négy fő téma körül érdeklődtek:
1. Ki edukáljon
2. Hol edukáljon
3. Mikor edukáljon
4. Hogyan edukáljon

Az ambulánsoknak is és a hospitalizált pácienseknek is igen nagy része a körzeti orvost, vagy a kardiológust hallgatná meg a legszívesebben. A legszükségesebb időpontoknak pedig a terápia kezdetét, illetve a terápia változtatását jelölték meg egyéni tanácsadás részeként. Érdekes eredmény, hogy összességében nézve sem a betegtársak, vagy hozzátartozóik, vagy akár nővér, vagy gyógyszerész sem lett megfelelő információ forrásként elismerve, ahogy az internet sem.

Ez utóbbit annyiban pontosítja a tanulmány, hogy konzekvensen csupán az idősebb páciensek körében volt igaz, a fiatalabbak szívesen tájékozódnak az interneten is. Vagyis ez a tény inkább annak a kulturális résnek a mutatója, ami az idős emberek és az internet között van. Mégsem hagyható figyelmen kívül, hiszen a probléma igen nagy túlsúlyban időseket érint. Ezért átgondolandó, hogy a manapság divatos egészségügyi weboldalak, vagy az úgynevezett „eHealth” applikációk fejlesztése mennyiben segítség azoknak, akik orális antikoaguláns terápiára szorulnak.

Ugyanakkor csoportbontásban azok, akiket a gyógyszertárakban kérdeztek meg, előbbre helyezték a nővért is és a gyógyszerészt is, mint információforrást, mint a kardiológus szakorvost azokhoz képest, akiket a kórházban interjúvoltak meg. Az eltérő preferálások indoklására a felmérés nem tért ki, holott ennek nemcsak bizalmi, de kényelmi oka is lehet. A szerzők ugyanis rákérdeztek a labor-látogatási hajlandóságra is: betegmonitorozás tekintetében azok, akik K-vitamin antagonistát kapnak sokkal fontosabbnak tartották a vértesztet, mint azok, akik egyéb OAT-ban részesülnek.

A felmérés igen erős diszkrepanciát talált a betegek terápiával kapcsolatos információ igénye és a napjainkban széles körben elterjedt beteg edukációs képzések beltartalma között. A vizsgálat azért fontos, mert ha sikerülne a jövőbeni formáját az oktatásnak jobban a betegek elképzelése szerint átformálni, az nagyban növelhetné az együttműködést és ezzel a terápia hatékonyságát is. A négy legfontosabb kérdés, amiről ők a leginkább hallani szeretnének a nem-várt hatásokról szólnak:

1. milyen mellékhatásai lehetnek az OAT-nak
2. mit kell tenni, ha nem-várt eseményt okoz
3. melyik gyógyszerekkel van interakcióban
4. melyik gyógyszereket vehetik be szaktanács igénybevétele nélkül

A jelen gyakorlat a fő hangsúlyt a betegség bemutatására, a megmaradt egészség megőrzésére helyezi, de általában véve nem ad választ azokra a kérdésekre, melyek a beteg embereket a leginkább foglalkoztatják. Pedig több más tanulmány is megerősítette, hogy betegségtől függetlenül a páciensek döntő többsége a terápia nem-várt hatásaira kíváncsi a leginkább és az azokra adandó megfelelő reakciók megismerésére.

A szerzők cikküket azzal a konklúzióval zárják, hogy fontos, nem elhanyagolható diszkrepanciát találtak a betegelvárás és a jelen edukációs programok között. Ezek az eredmények segítségül lehetnek olyan edukációs programok megtervezéséhez, melyek közelebb állnak a páciensek igényeihez és ezért nagyobb hatékonysággal bírhatnak.

Szemlézte: Mezei Zsuzsanna
eLitMed.hu