Hírvilág

A Magyar Idegtudományi Társaság nyílt levele a CEU kapcsán

2017. ÁPRILIS 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Idegtudományi Társaság (MITT) Elnöksége felhívja Magyarország Kormánya figyelmét, hogy a felsőoktatási törvény módosítása következtében a Magyarországon folyó nemzetközi szintű, gondolkodási folyamatokkal foglalkozó (kognitív) idegtudományok legértékesebb műhelyeinek működése ellehetetlenül. A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszéke nem csak az ország vezető kognitív idegtudományi intézete, de nemzetközi összehasonlításban is a világ vezető intézetei közé tartozik. Szeretnénk felhívni a Kormány figyelmét, hogy a Tanszék nemzetközi szinten is elismert kutatókat csábított haza olyan világhírű egyetemekről mint a University College London, University of Cambridge, Brandeis University vagy az International School of Advanced Studies. Kutatóik a szakma legelismertebb tudományos folyóirataiban (pl. Science, PNAS, Neuron, J Neurosci, eLife, stb.) közlik tudományos eredményeiket. Fontos kiemelni, hogy a CEU Kognitív Idegtudományi Tanszékének magas szakmai színvonalát jelzik a kutatói által Magyarországra hozott nagy összegű kutatási támogatások is. Például, a tanszék kutatói tíz pályázatot nyertek el Európa legrangosabb egyéni kutatókat támogató pályázatán (European Reseach Council: ERC: számos Advanced, Consolidator, Starting valamint Synergy pályázat). Ez a teljesítmény nem csak magyar, hanem nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló! Az Intézet kutatói azon felül, hogy a világ élvonalbeli idegtudósaival működnek együtt, számos magyar vezető idegtudományi műhellyel (pl. MTA KOKI, MTA TTK, MTA Wigner, BME, ELTE) is kivételes munkakapcsolatot ápolnak. A CEU Kognitív Idegtudományi Tanszékén számos olyan, az országban egyedülálló kutatás folyik (mint például a kognitív fejlődéstudomány, társas kognitív tudományok, vagy elméleti idegtudományok), melyek megszűnése vagy akadályoztatása is súlyos és visszafordíthatatlan károkat okozna a magyar idegtudományok egésze számára. Ezen felül a Tanszék a magyar idegtudományi közélet dinamikus fejlődését számos kezdeményezéssel segíti elő, mint például a havonta megrendezésre kerülő Budapesti Elméleti Idegtudományi Fórum, vagy a széles körben látogatott kognitív idegtudományi szemináriumok, melyeken számos hazai és külföldi (pl. Harvard, MIT, Stanford, Cambridge egyetemekről) előadó kap lehetőséget eredményei bemutatására az ország teljes nyilvánossága előtt. Összefoglalva, szeretnénk felhívni a Kormány figyelmét arra az esetleg nem túl széles körben ismert tényre, hogy a nagy tradícióknak örvendő magyar idegtudomány egyik legjelentősebb fellegvára a CEU-n működik, és ezért a CEU működésének ellehetetlenítése visszafordíthatatlan károkat okozna a Kormány számára is kiemelt jelentőséggel kezelt idegtudományoknak. Dr Reglődi Dóra Dr Acsády László Dr Nusser Zoltán A MITT Elnöke Elnökségi tag Elnökségi tag Budapest, 2017.04.07. Forrás: MITT weboldala, https://mitt.hu/hu/hir.php?id=104

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kincses Gyula: Pezsgő kamarai életet szeretnénk

A Magyar Orvosi Kamara (MOK), és azon keresztül az egészségügy megújítását tűzték ki célul az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport résztvevőiből az ez év elején szerveződött Újratervezés tagjai, amelynek jelöltjei nyertek november utolsó napján a hivatásrend tisztújító küldöttgyűlésén. A kamara elnökévé Kincses Gyulát választották 202 szavazattal 120 ellenében.

Alapellátás sürgősségi szempontú átalakítása