Vannak települések, ahol évről évre ugyanaz történik. Zemplénben és Abaújban télen néhány falvat nem lehet megközelíteni, mert elzárja őket a hó. Itt még nem pusztult el minden ló és a fészerben várják a bevetést a szánkók. A Sajó és Hernád ugyanabból a hegyből ered odaát, és a hirtelen olvadás minden évben veszélyeztet itthon falvakat. Hol az egyik hol a másik viszi a prímet. A Bodrog Kárpátalja 5 folyócskájából viszi a vizet a Tiszába. A Bódva szintén Északról, nyáron is szorgalmasan csurdogáló patak, vizét talán kisebb terület öntözésére is lehetne használni. Ez a patak minden évben nagytakarítást végez a vizenyős, mezőgazdasági művelésre évszázadok óta alkalmatlan szegény soron. A csodálatos Árpád-kori templom a domb tetejéről figyeli hosszú ideje a hevenyészett gátat, melyet évente 1-3 alkalommal távolról hozott homokzsákokkal próbálnak magasítani. Ócsanálost a Hernád fogja rendszeresen körbe. Ilyenkor nem lehet a falut megközelíteni, de az ott lakók felkészültek. Az idén más volt a helyzet. Boldvát az idén is elérte a várható, de a csenevész védművek nem bírták a terhelést. Edelényben a csodálatos Coburg kastély kertjét és számtalan lakóházat tett tönkre hömpölygő szennyes ár. 1974-ben volt utoljára ekkora esőterhelés ezen a vidéken. Birkózunk Patakon a pincébe feltört vízzel. A házat 1807-ben, mint a városszéli ócska házat emlegették. Kőház, állja a sarat, falai vastagok, pincéje száraz. Most nem. Hordjuk és szivattyúzzuk a vizet, lessük a falat és köszönetet mondunk, mert túlélte. Most Miskolcot Kassa felől csak kerülővel lehetett megközelíteni. A fő tettes a Sajó, amelynek árterületét jelentősen feltöltötték, és ezen a területen jelenleg bevásárló központok terpeszkednek. (Lakóparkot is terveztek!) A városi patak kiöntötte a toronyházak pincéit, megszaggatta az utat és a leszakadt domboldal megzavarta az évtizedek ott nyugvók nyugalmát. Az ártér nélkül maradt Sajó a nyugodtan pihenő Felsőzsolca (város) házait vette irányba, áttörte a gátat, menekült mindenki ki merre látott, és nem volt ember, aki kiállott a gátra, vagy árvízi hajósként magához ragadta volna a kormányt. Ja, tévedés! Azt mondják, hogy a helyi háziorvos kolléganő magára vállalta az emberpróbáló feladatot. Ezen a területen a kiöntött Sajó és a hatalmasra duzzadt Hernád egyesítette erőit és messzi határú tengerré varázsoltak földet, kertet, házat, állatot és hömpölyögve vitték a megrázó képeket az informátorokhoz. Szörnyűség és szörnyűség, dráma, küzdelem, szerencsétlenség és hatalmasra nőtt megoldandó tennivalók és megható történetek. Meghatódva pillantok ezekre vissza. Képek sodródnak egymás mellé! Ónodon –Rákóczi fejedelem sorsdöntő országgyűlésének színhelyén- a polgármester áll a combig érő csízmában a gáton és dolgozik. Kicsit nehezen találja meg a szavakat a nagy derék ember. Riporternő faggatja. - Van valami, ami hiányzik a védelemhez? - Végezzük a dolgunkat. - Nem volt fosztogatás? - Csak két embert figyelmeztettünk, hogy ne próbálják meg! - Úgy látom, hogy falu apraja nagyja itt van a gáton? - Mindenkinek van dolga! Csináljuk! - Mért van bezárva a kocsma? - Bezárattam! Szesztilalom van. Aki a gáton van, annak hozunk, az asszonyok meg főznek! - Van valamire szükségük? - Isten segítségére és az eső megállására. A magunk dolgát elvégezzük! Most már a szakemberek is segítenek, talán jönnek távoli országrészről is hozzáértő emberek. - Hogy tudnak ebben a szakadó esőben dolgozni? - Nagyon nehéz, de csak az kap felszerelést, gumicsizmát, vízhatlan kabátot, aki a gáton dolgozik! Itt ismerjük egymást! Snitt! A helyi tv mutat egy nyolc év körüli cigány kisfiút, ahogy birkózik egy homokzsákkal. „Hagyd - mondta egy idősebb parasztember -, Nehéz ez neked!” „De jön víz - mondja a gyerek -, és a háttérben feltűnik az árban derékig fürdő Ónodi vár.” Snitt! Vizsgáztatok. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi karán a jelölt fáradt. Saját mondókája közben küszködik az ásítással. Érdekes! -gondolom. „Mit csinált az éjjel? - kérdezem a részletekre és a magyarázatra sem kíváncsian. Éjjel 11 körül a kollégium előtt nagy dudaszó, majd rohanó lábak és egy hangos torok: „kell menni a gátra Edelény bajban van!” - válaszolja. „És hányan mentek?” „Ötször fordult a busz.” „Maga hova való?” - kérdeztem meghatódva: Ónodra, miért kérdezi? Snitt! Megindult a segítség! Ónodot nem mosta el az ár. Az MGT Nagygyűlésén felmerült a lehetőség, hogy a magam hozzájárulása mellett a közösség is lehetőséget lát a segítségnyújtásra. Bizonyos mértékben felvállaltam, hogy körüljárom a számtalan célpontot. Ónod nekem nagyon szimpatikus volt. Nem ismerem őket. Felhívtam a papot, az iskola igazgatót, akik azt mondták, hogy a helyreállítási munkákat a polgármester irányítja, és hozzá nyugodtan fordulhatok. Megnéztem a falu honlapját, ahol meg van határozva néhány irány. A polgármester helyettese vette fel a kagylót, közölte, hogy a főnök néhány perc múlva visszajön, sürgős dolga van - mondja -, és talán kacsint hozzá egyet, de addig, ha tud ő szívesen segít. Kérdésemre, hogy valamely középület, templom iskola, közösségi ház vagy más speciális feladat vár e felújításra megrágva a szavakat válaszol. Nálunk ilyen kár nincs - mondta kissé szuszogva a visszatért polgármester, a gátat szeretnénk biztonságosabbá tenni. „1996-ban, amikor szintén nagy-nagy volt a víz, a gátat a falu külső segítség nélkül 60 cm-el megmagosította, de most 40 cm-el még ezt is meghaladta. A gátat kell megcsinálnunk, ehhez egy munkagép kéne és erre nincs pályázati lehetőség, ha tudnak, abban segítsenek, kérem. Bocsánat a katasztrófavédelemtől keresnek.” A helyettes folytatja: „minket már ért árvíz. Tavaly amikor a nagy aszály volt, a falu a máshol fel nem használt homokzsákokat és jelentős faanyagot vásárolt, és most amikor csak folytatódott az esőömlés a veszélyeztetett épületeket aládúcoltuk, és mélyebben fekvő épületeket megkíséreltük homokzsákokkal megvédeni. Képzelje sikerült! A gép nagyon kéne, a félig feltárt várból most megint kiáshatjuk a sarat, de ezt a falu vállalta, csak menjen tovább az ásatás. A gépre még nincs meg a pénz. Az Ónodról elszármazottak a világ minden részéből az ügy mellé álltak, védik a falujukat!” Miskolc, 2010.június Újszászy László