hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A normalitás mítosza


A normalitás mítosza

| |
 

Máté Gábor, kanadai orvos a Normalitás Mítosza címet viselő előadásában a kirekesztő nyugati értékrendet és kultúrát tárgyalta, szerinte a materialista szemlélet patogén-tényező számos mentális betegségben.

A kanadai orvos szerint az utilitarizmus, a versengő és egyéni örömelvet hirdető kultúránk folyamatos és konzekvens elembertelenedéshez és tömeges boldogtalansághoz vezetett, amely folyamatban a konszumerizmus is kulcsszerepet játszik.

A normalitás fogalma kapcsán kiemelte, hogy a mentális betegségek spektrumszerű elrendezést mutatnak, a személyiség működése rendkívül összetett és még kevéssé ismert. A mentális betegségek bináris (normális és abnormális) felosztása helyett sokkal adekvátabb ha egy kontiinumnak tekintjük őket.

Máté szerint paradox módon a skizofrén betegnek számára nem Észak-Amerika nyújta a legjobb ellátást, hanem egyes indiai faluk, ahol a kirekesztés helyett az elfogadás, az integráció és a szociális kapcsolatok megtartó ereje értelmet adhat a szenvedésnek.

Szomatikus betegségek és terápiájuk is erős összefüggést mutatnak a környezeti tényezőkkel. Ma már a kontextuális tényezők tudatos felismerése és kezelése a nyugati szomatikus orvoslás feladata lenne, illetve team-munkában a pszichoszociális és spirituális segítségnyújtás is.



A második francia forradalom, a posztstrukturalista fordulat óta nyilvánvaló, hogy a mentális betegség is szociális konstruktum. A közösségi pszichiátriai ellátás hangsúlyozza a beteg, illetve tapasztalati szakértő partnerként történő kezelést, felelősséggel való felruházását, illetve azt, hogy a felépülés egy erősen individualizált és egyben közösségi folyamat, amelyben a hospitalizáció és a farmakoterápia is helyett kaphat, ám ez soha nem árthat, illetve soha nem írhatja felül az emberi méltósághoz fűződő alapvető emberi jogokat. Ismert, hogy a pszichiátriai betegek lakóhelyén történő ellátása a hatékony megoldás.

Máté a teljes betegségfogalomra kiterjeszthetőnek tartja a konstruktivista álláspontot, szerinte a betegség sohasem nem egyedi, izolált jelenség, sőt (betegségenként változó mértékben ugyan, de a) kialakulásuk is kulturálisan meghatározott. Azok a társadalmak, amelyek elvágnak a közösségből, főkent az individualizmus ideológiájánnak és intézményeinek segítségével szükségszerűen megbetegítenek. Számos epidemiológiai kutatás látszik alátámasztani, hogy a civilizációs betegségek közvetlenül a nyugati életformánkból adódnak (megváltozott alvás, értintés, étkezés, mozgás, ébrenlét stb.)

Szintén direkt patogén tényezőnek látja azt, hogy a materialista társadalomban az értékrend csúcsán kikezdhetetlenül az anyagi javak és a megszerzett, illetve mutatott társadalmi státusz áll. A kialakult társadalmi versengés és kiemelkedési kényszer, valamint a kóros személyközi uralmi vágy nem enged teret más értékkonstrukciók kialakulásának és megszilárdulásának.

Az egyén a fogyasztása mentén kerül végső értékelésre és mindez háttérbe szorítja a művészeti, spirituális vagy közösségi értékeket, vagy azokat is piacosítja. Akik nem fogyasztanak vagy termelnek hard piaci értékeket, azok értéktelenek társadalmunk számára. Mindez – Máté Gábor szerint – direkten patogén tényező.

A folyamat ugyanakkor nem teljesen visszafordíthatatlan, egyéni és globális terápiás lehetőséget Máté a spiritualitás intelligenciában lát, amelyet – sajátosan - úgy definiál, hogy az evolúciós szempontból eredetinek tekinthető erős emberi társas beágyazottságba, közösségi támogatásba, az együttérzésbe történő visszahívás.

Brys Zoltán
eLitMed.hu


Kulcsszavak

konszumerizmus, mentális betegség, individualizmus, spiritualitás

Kapcsolódó anyagok

Mire is van szüksége a távolodónak?

A spiritualitás megjelenése a szenvedélybetegek 12 lépéses kezelési modelljében

Gyógyszerészek a mentális betegek ellátásában?

Spiritualitás és a pszichiátria

A normalitás mítosza

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Magyar egészségpolitika: aktuálisan és a történelem távlatából

A diszfunkcionális egészségügyi rendszerek legmélyebb problémája egyfelől az egészségpolitika reális célmodelljének hiánya, másfelől tartós önértékelési zavara a többi szakpolitikához képest. Ennek mindenkori terméke az alapmodell koherencia nélküli, jó esetben eklektikus működése.

Tovább


Tudományos orvoslás és komplementer medicina: Kibékíthetetlen ellentétek vagy egymást támogató rendszerek?

A nemzetközi szakirodalomban elsősorban a „conventional” elnevezéssel jelölik az orvosilag igazolt, az egészségügy hivatalos területén végzett gyógyító tevékenységeket. Magyarul nevezhetjük az angol/latin jelző után konvencionálisnak, hivatalosnak, illetve akadémikus or vos - lásnak („academic medicine”) is.

Tovább


Új lehetőségek a magyarországi egészségveszteségek becslésére

A Globális Betegségteher Vizs­gálat (GBV) az 1990-es évek elejétől teszi közzé jelentéseit. A jelen cikk 2010-es adatok alapján készült elemzéseket használ, melyek 291 betegségre, 67 egészségkockázati tényezőre és 187 országra vonatkoz­nak.

Tovább


Társasjátékok az orvosképzésben

A „tanulás” és „játék” szavak értelmének szem befordítása már általános iskolás korban megkezdődik. Mindenki számára ismerősek lehetnek az „Előbb a tanulás, aztán a játék!” vagy az „Ez nem játék, hanem komoly dolog!” mondatok. A gyermekek így jutnak arra a következtetésre, hogy a játékot és a tanulást külön kell kezelniük, valamint arra, hogy a játék élvezetével szemben a tanulás valamilyen fáradságos, és kevéssé szórakoztató folyamat.

Tovább


A normalitás mítosza