Nehéz tollat ragadni, minden megközelítés tiszteletlenül és kicsinyesnek hat vele kapcsolatban. Tudtuk, hogy különleges és tudtuk, hogy utolérhetetlen. „Előttünk jár, régóta” írja róla Deme Tamás. Mindig is értelmezhetetlen volt számomra, hogy egy európai szellemi nagyság véleménye instant módon elérhető az e-mail fiókomban. Elmondása szerint közel 100 hazai, határon túli magyar és nemzetközi szakmai hálózattal tartotta aktívan a kapcsolatot. Megközelíthető maradt és rendíthetetlenül humánus, bármikor igénybe lehetett venni széles körű szakértelmét. Közel száz cikket írt csak számunkra és számtalan közleményt lektorált. A kiadótól minden orvosi és társadalomtudományi lapot szívesen fogadott. Különösen szerette a British Medical Journal kiadványait. Néhány éve pénteken két meglehetősen nagy papírdobozt vittem át hozzá tömve angol nyelvű orvosszakmai folyóiratokkal. Leplezetlen örömmel átvette, majd csöndesen megjegyezte: „Hétvégére talán elég lesz.” Minden bizonnyal eidetikus memóriája volt, évekkel ezelőtt látott közleményeket tudott oldalszámmal, szerzőkkel felidézni. Többször említette, hogy a fejében szinte minden vele történt, vagy megfigyelt jelenségekről modelleket épít, megcáfol és újrakonstruál. (Propose, but verify.) Visszajátszotta a történéseket, újraolvasta - fejben – a vonatkozó könyvfejezeteket, közleményeket. Az elkövetett hibákat pedig korrigálta. Mert szerénysége mellett felelősséget vállalt magánéletében, praxisában és tudományos munkásságában egyaránt. Feltételezem, hogy – hozzám hasonlóan másoknál is – köteteink shelf-life-ja magas; egy adott téma ismertetésében figyelembe vette a különböző szemléleti terekben született értelmezéseket, a felvetések ismeretelméleti hátterét, a felgyűlt vizsgálatok megalapozottságát, valamint tudomány és iparpolitikai szempontokat is. És még nyilván sok mást is, amit én nem látok. Tűrhetetlennek találta az ideológiai alapon ellátatlan vagy rosszul ellátott betegek helyzetét. Legtöbbször „terápiás” szándékkal ragadott tollat. Itthon elsők között írt a pszichoterápiáról, az öngyilkosságról, és az empátiáról, megragadta a közvetlen emberi kommunikáció jelenségét. A tömegkommunikáció, a szociálpszichológia és a pedagógia világában is elismert szakember volt. Nem volt sem konzervatív, sem liberális szemléletű, bármely oldal hibáit jelezte: korai szexológiai munkásságában felhívta a figyelmet a konzervatív hozzáállás káros hatásaira, míg élete utolsó évében a liberális eszmeáramlat túlkapásaira hívta fel a figyelmet ugyanazon a területen. Mindkét esetben úgy gondolta, hogy már embertársai látják kárát az adott gondolkodásmód szűklátókörűségének. Valóban előttünk járt, régóta. Az értelmiségi szó egyik értelmezése a független véleményalkotás képességét tartja az értelmiségi legfontosabb ismérvének. Buda Béla sem szakmai, sem közéleti kérdésekben nem engedte meg magának, hogy reflektálatlanul használjon divatos, trendi véleményeket. Mindezt nem dafkeség, vagy a nagyotmondás unalmas sémájával tette, hanem a világ iránti belső kíváncsiságától vezérelve. Az utóbbi években felemelte a hangját szűkebb szakmája, a pszichiátria dehumanizálódása és medikalizálódása ellen, valamint a kapcsolódó ideológia áramlat, a neurománia ellen is. Támogatta a közösségi pszichiátriai ellátás terjedését, valamint a fenntartható fejlődés keretében értelmezett felelős fogyasztás gondolatkörét is. Persze, mint oly sokan, én is csak egy szeletet láttam szerteágazó tevékenységéből. Láttam, hogy egyszerre kíváncsian, támogatóan és elfogulatlanul tekint a fiatal tudományterületekre is (neurogasztroenterológia, computational social science, social ecology, neuroszemantika etc.). Számos fiatal kutatót is támogatott, orientált és a területük széles körű olvasásra sarkalt. A medicina világágban, a pszichiátriában, a pszichoanalízisben, a pszichoterápiás képzésben, sőt még a new-age mozgalom kapcsán kibontakozó lélektani irányzatok esetében is szomorúan konstatálta, hogy a területek "piacosodásával" a józan szakmai megfontolások háttérbe szorulnak és sokszor az anyagi érdekek rejtett primátusa érvényesül. Ennek következtében pedig kialakulnak a feudális hűbérei rendszerek és érdekszövetségek, amelyek szellemi terében már csak a "hithű gondolatok" kapnak helyett. Buda Béla kényesen megőrizte függetlenségét, nem csatlakozott egyetlen tudomány-ideológiai szekértáborhoz sem, ez talán akadályozta volna abban a szellemi munkában, ami lételemét adta. Lényeglátásával és sajátos iróniájával folyamatosan bogozta a szövevényes embert érintő jelenségek komplex hálózatát. Fáradhatatlanul küzdött a káros kimondatlanságok és természetes beállítódások ellen. A tudományos köntösbe bújtatott „hitéleti válaszok” számára nem voltak értékesek, ahogy a tudományos rangok sem. Az ismereti korlátaink határain belül - prediktív erővel bíró, - jobb modelleket keresett a már éppen megragadható emberi jelenségekre. A pszichoterápia, kommunikációelmélet és a társadalomtudomány területén több kötet terve kész volt a fiókjában. Sajnos a szakmai közélet nem mindig mutatott receptivitást gondolatai iránt, illetve nehezen tolerálta rendkívüli érzékenységét; egy ideje mondogatta, hogy "midlife crisis"-ben van... Halálával mérlegre teszem találkozásainkat és elszégyellve érzem, hogy mennyivel többet kaptam. Kollégákkal beszélve tudom: többen érezzük így. Jobb lett volna tegnap modani: Béla: köszönöm! Sit tibi terra levis. Brys Zoltán eLitMed.hu 2013