hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A dogmák szelíd ellenfele


A dogmák szelíd ellenfele

| |
 

Nehéz tollat ragadni, minden megközelítés tiszteletlenül és kicsinyesnek hat vele kapcsolatban. Tudtuk, hogy különleges és tudtuk, hogy utolérhetetlen. „Előttünk jár, régóta” írja róla Deme Tamás. Mindig is értelmezhetetlen volt számomra, hogy egy európai szellemi nagyság véleménye instant módon elérhető az e-mail fiókomban. Elmondása szerint közel 100 hazai, határon túli magyar és nemzetközi szakmai hálózattal tartotta aktívan a kapcsolatot. Megközelíthető maradt és rendíthetetlenül humánus, bármikor igénybe lehetett venni széles körű szakértelmét.

Közel száz cikket írt csak számunkra és számtalan közleményt lektorált. A kiadótól minden orvosi és társadalomtudományi lapot szívesen fogadott. Különösen szerette a BMJ kiadványait. Néhány éve pénteken két meglehetősen nagy papírdobozt vittem át hozzá tömve angol orvosszakmai folyóiratokkal. Leplezetlen örömmel átvette, majd csöndesen megjegyezte: „Hétvégére talán elég lesz.”

Minden bizonnyal eidetikus memóriája volt, évekkel ezelőtt látott közleményeket tudott oldalszámmal, szerzőkkel felidézni. Még az ábrák számozását és feliratait is. Többször említette, hogy a fejében szinte minden vele történt, vagy megfigyelt jelenségekről modelleket épít, megcáfol és újrakonstruál. Visszajátszotta a történéseket, újraolvasta - fejben – a vonatkozó könyvfejezeteket, közleményeket. Az elkövetett hibákat pedig korrigálta. Mert szerénysége mellett felelősséget vállalt magánéletében, praxisában és tudományos munkásságában egyaránt.

Feltételezem, hogy – hozzám hasonlóan másoknál is – köteteink shelf-life-ja magas; egy adott téma ismertetésében figyelembe vette a különböző szemléleti terekben született értelmezéseket, a felvetések ismeretelméleti hátterét, a felgyűlt vizsgálatok megalapozottságát, valamint tudomány és iparpolitikai szempontokat is. És még nyilván sok mást is, amit én nem látok. Mindezt ütköztette a gyakorlattal és saját tapasztalatival is.

Tűrhetetlennek találta az ideológiai alapon ellátatlan vagy rosszul ellátott betegek helyzetét. Legtöbbször „terápiás” szándékkal ragadott tollat. Itthon elsők között írt a pszichoterápiáról, az öngyilkosságról, és az empátiáról, megragadta a közvetlen emberi kommunikáció jelenségét. A tömegkommunikáció, a szociálpszichológia és a pedagógia világában is elismert szakember volt.

Nem volt sem konzervatív, sem liberális szemléletű, bármely oldal hibáit jelezte: korai szexológiai munkásságában felhívta a figyelmet a konzervatív hozzáállás káros hatásaira, míg élete utolsó évében a liberális eszmeáramlat túlkapásaira hívta fel a figyelmet ugyanazon a területen. Mindkét esetben úgy gondolta, hogy már embertársai látják kárát az adott gondolkodásmód szűklátókörűségének. Valóban előttünk járt, régóta.

Az értelmiségi szó egyik értelmezése a független véleményalkotás képességét tartja az értelmiségi legfontosabb ismérvének. Buda Béla sem szakmai, sem közéleti kérdésekben nem engedte meg magának, hogy reflektálatlanul használjon divatos, trendi véleményeket. Mindezt nem dafkeség, vagy a nagyotmondás unalmas sémájával tette, hanem a világ iránti belső kíváncsiságától vezérelve.

Az utóbbi években felemelte a hangját szűkebb szakmája, a pszichiátria dehumanizálódása és medikalizálódása ellen, valamint a kapcsolódó ideológia áramlat, a neurománia ellen is. Támogatta a közösségi pszichiátriai ellátás terjedését, valamint a fenntartható fejlődés keretében értelmezett felelős fogyasztás gondolatkörét is. Persze, mint oly sokan, én is csak egy szeletet láttam szerteágazó tevékenységéből. Láttam, hogy egyszerre kíváncsian, támogatóan és elfogulatlanul tekint a fiatal tudományterületekre is (neurogasztroenterológia, computational social science, social ecology, neuroszemantika etc.). Számos fiatal kutatót is támogatott, orientált és a területük széles körű olvasásra sarkalt.

A medicina világágban, a pszichiátriában, a pszichoanalízisben, a pszichoterápiás képzésben, sőt még a new-age mozgalom kapcsán kibontakozó lélektani irányzatok esetében is szomorúan konstatálta, hogy a területek "piacosodásával" a józan szakmai megfontolások háttérbe szorulnak és sokszor az anyagi érdekek rejtett primátusa érvényesül. Ennek következtében pedig kialakulnak a feudális hűbérei rendszerek és érdekszövetségek, amelyek szellemi terében már csak a "hithű gondolatok" kapnak helyett. És ő nem volt hajlandó értékek helyett érdekek mentén dolgozni.

Kényesen megőrizte függetlenségét, nem csatlakozott egyetlen tudomány-ideológiai szekértáborhoz sem, ez talán akadályozta volna abban a szellemi munkában, ami lételemét adta. Lényeglátásával és sajátos iróniájával folyamatosan bogozta a szövevényes embert érintő jelenségek kusza hálózatát. Fáradhatatlanul küzdött a káros kimondatlanságok és természetes beállítódások ellen. A tudományos köntösbe bújtatott „hitéleti válaszok” számára nem voltak értékesek, ahogy a tudományos rangok, vagy az impaktfaktor sem. Az ismereti korlátaink határain belül - prediktív erővel bíró, - jobb modelleket keresett a már éppen megragadható emberi jelenségekre.

A pszichoterápia, kommunikációelmélet és a társadalomtudomány területén több kötet terve kész volt a fiókjában. Sajnos a szakmai közélet nem mindig mutatott receptivitást gondolatai iránt, illetve nehezen tolerálta rendkívüli érzékenységét; egy ideje mondogatta, hogy "midlife crisis"-ben van...

Sit tibi terra levis.


Brys Zoltán
eLitMed.hu
2013.08.10


Kulcsszavak

nekrológ, Buda Béla, pszichoterápia

Kapcsolódó anyagok

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

A spiritualitás megjelenése a szenvedélybetegek 12 lépéses kezelési modelljében

Kreatív újraélés: az álmokat játszó Álomszínház

A humor jótékony formái a terápiában

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A humor jótékony formái a terápiában

A szerzőpáros cikke azt a látszólag könnyed és kissé szokatlan kérdést teszi fel, hogy a humor alkalmazása belefér-e a terápiás folyamatba. Van-e létjogosultsága, és milyen szándékkal, milyen céllal.

Tovább


Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?

Amikor 1956-ban Csákányi László a Magyar Rádió mikrofonja elé állt, és elénekelte a Doktor urat, csak azok tudták hogy egy Jókai regényhőst hallanak, akik megnézték a Fővárosi Operettszínházban Huszka Jenő - Fischer Sándor: Szabadság, Szerelem című daljátékát...

Tovább


Pénelopé szertefoszló vászna

Gondolatok Gyimesi Júlia Pszichoanalízis és Spiritizmus című kötete kapcsán. A pszichológiatörténet viszonylag keveset foglalkozott a spiritizmus a lélektan kialakulásában betöltött szerepével. A kötetből kitűnik, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.

Tovább


Cselló és sclerosis multiplex

Jacqueline du Pré életének, sikerének és tragédiájának meghatározói

Tovább


A dogmák szelíd ellenfele