hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A humor jótékony formái a terápiában



A humor jótékony formái a terápiában

| |
 

Samuel T. Gladding & Melanie J. Drake Wallace (2016) Promoting Beneficial
Humor in Counseling: A Way of Helping Counselors Help Clients, Journal of Creativity in Mental Health, 11:1, 2-11, DOI: 10.1080/15401383.2015.1133361


A szerzőpáros cikke azt a látszólag könnyed és kissé szokatlan kérdést teszi fel, hogy a humor alkalmazása belefér-e a terápiás folyamatba. Van-e létjogosultsága, és milyen szándékkal, milyen céllal érdemes alkalmazni?

De valóban könnyed, súlytalan ez a kérdés? Biztosan nem az, mert a pszichoterápiás viszony, mint gondosan ellenőrzött kommunikációs helyzet, érzékeny minden behatásra. Márpedig a humor a maga összetettségében és sajátos kommunikációs szerepével oldani és kötni egyaránt tud. Megkönnyebbülést és zavart is kelthet két ember között. Nagy elővigyázatosságot, jó érzéket kíván tehát az alkalmazása. A szerzőpáros szerint azonban megéri megkockáztatni, mert annyi értéket rejt magában.

A humor, ez a komplex és dinamikus jelenség jellegzetesen emberi élmény, amely az adott ember fejlettségi szintjéhez és érdeklődési területeihez igazodik. Az elmúlt években jellemzővé vált a humorra mint az emberi jóllét egyik összetevőjére tekinteni. Eszerint a megközelítés szerint a humor esszenciális „összetevője” azoknak a személyiségeknek, akik teljességre és egészségre törekszenek.

Pozitív hatásai testi és mentális téren egyaránt jelentősek. A nevetés hatására nő például a vér oxigénszintje és az endorfintermelés, csökken a stressz, a humor gyakorlásától erősödik a kreativitás és a problémamegoldó képesség. Emellett lehetőséget ad az erős érzelmek konstruktív kifejezésére is. Segít nézőpontot váltani, és megküzdeni az adott helyzettel. A pszichológián belül van egy olyan kevéssé ismert, de a múlt század első felére visszanyúló tradíció, amely a humorban a terápiás növekedés eszközét látja (Gordon Allport, Albert Ellis, Viktor Frankl). Még a kognitív-behaviorista megközelítések is használtak humoros eszközöket.

Mivel a humor számtalan formában jelenhet meg, a cikk röviden bemutatja azokat a megjelenési formáit, amelyek a terápiás érintkezés során felbukkanhatnak. Hét pozitív fajtát nevez meg példákkal: ilyen az anekdota, a vicc, a szójáték, a szellemes társalgási fordulatok, az irónia, a túlzás, illetve amikor a beszélő önmagát hangsúlyozza, tréfásan „fényezi”. Ezekhez képest a humor másik öt formája negatív hatású: a szarkazmus, a szatirikusság, a fekete, kíméletlen, lehangoló humor, a kötekedő ugratás és a sikamlós, durva humor.

A humor pozitív formái javítják a lelkiállapotot és közérzetet, igenlőek és hatékonyan kezelik a nehéz érzelmeket, míg a negatív humorfajták ennek pont az ellenkezőjét teszik. Aszerint is különböznek egymástól a humoros megnyilvánulások, hogy tervezetten vagy spontán módon történnek-e. A spontán humor is, például a szótévesztés, véletlen megbotlás is felhasználható konstruktívan.

Sokféleképpen csillanhat fel tehát a humor, de a terápia során történő humornak nem az a célja, hogy kellemes perceket szerezzen. Hanem az, hogy előremozdítsa a folyamatot, belátásra vagy változásra inspiráljon. A cikk több érzékletes példát hoz fel a humor segítő használatára. A terápia elején például jégtörőként szolgálhat. Alkalmazható akkor, ha váratlan, mulatságos esemény történik, például a kliens és a terapeuta egymás lábára lépnek. Ha a csend vagy feszültség uralkodik el egy helyzeten, vagy a terapeuta bántás nélkül szeretné emlékeztetni a páciensét valamire. Találó metafora a humorra a gumikard, amellyel vér nélkül lehet bevinni a találatot; azaz a nehéz közléseket is elviselhetővé tehet, miközben megnyugtatja a klienst és erősíti a bizalmat. A humor élvezete, gyakorlása házi feladatként is adható, hogy a páciens abban az időben, amit nem a terapeutájával tölt, vidámabbá és örömtelibbé tegye az életét.

Mindennek dacára a szakirodalom meglepően keveset foglalkozik a szerzők szerint azzal, hogy a pozitív humor hogyan illeszthető be a terápiába. Ezért a cikk hat irányelvet is megfogalmaz a humor alkalmazásával kapcsolatban. A legfontosabb mindenekelőtt az, hogy humor nem lehet zavaró tényező, hanem gazdagítania kell a terápiás folyamatot és növelni a páciens jóllétét.

A terapeutáknak emellett fel kell készülniük a humor spontaneitására. Fel kell mérniük azt is, hogy kliensük mennyire fogékony egyáltalán a humorra, illetve hogyan reagál rá. Megkérdezhetik, hogy a páciens mit talál humorosnak, és megfigyelhetik, hogy hajlamos-e nevetni önmagán, a saját helyzetén. A humor szolgálja mindig a kliens érdekeit, ne a terapeutáról szóljon (pl. ne az eszességét, szellemességét csillogtassa vele). Ne is az legyen a humor célja, hogy szórakoztassa a pácienst, hanem legyen mélysége, legyen kongruens a terápiával – és magával a terapeutával is, hiszen ő sem veszítheti el a hitelességét a humor alkalmazása közben.

Ha gondosan, elővigyázatosan alkalmazzák, a humornak helye van a terápiában, hogy megkönnyítse azokat a változásokat, amelyeket a kliensnek át kell élnie. Függetlenül attól, hogy a terapeuta milyen elméleti megközelítést alkalmaz, a humor kiegészítő és segítő szerepe olyan potenciál, amelyet érdemes beemelni a közös munkába.

Dr. Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu


Kulcsszavak

pszichoterápia, humor, terápia, határtartás

Kapcsolódó anyagok

A verruca vulgaris kezelése konzervatív és krioterápia kombinálásával

Kilépés a traumák örök jelenidejéből - Mezey Péter művészetterapeuta módszere és terápiás tapasztalatai

A fizikai aktivitás szerepe az onkológiában

Az EGFR receptorcsalád jelentősége az onkológiai gyakorlatban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?

Amikor 1956-ban Csákányi László a Magyar Rádió mikrofonja elé állt, és elénekelte a Doktor urat, csak azok tudták hogy egy Jókai regényhőst hallanak, akik megnézték a Fővárosi Operettszínházban Huszka Jenő - Fischer Sándor: Szabadság, Szerelem című daljátékát...

Tovább


A dogmák szelíd ellenfele

Lényeglátásával és sajátos iróniájával folyamatosan bogozta a szövevényes embert érintő jelenségek kusza hálózatát. Fáradhatatlanul küzdött a káros legtöbbször implicit, vagy kontextuálisan megnyilvánuló – kimondatlanságok, fenomenológia beállítódások ellen.

Tovább


Pénelopé szertefoszló vászna

Gondolatok Gyimesi Júlia Pszichoanalízis és Spiritizmus című kötete kapcsán. A pszichológiatörténet viszonylag keveset foglalkozott a spiritizmus a lélektan kialakulásában betöltött szerepével. A kötetből kitűnik, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.

Tovább


Cselló és sclerosis multiplex

Jacqueline du Pré életének, sikerének és tragédiájának meghatározói

Tovább