hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A humor jótékony formái a terápiában



A humor jótékony formái a terápiában

| |
 

Samuel T. Gladding & Melanie J. Drake Wallace (2016) Promoting Beneficial
Humor in Counseling: A Way of Helping Counselors Help Clients, Journal of Creativity in Mental Health, 11:1, 2-11, DOI: 10.1080/15401383.2015.1133361


A szerzőpáros cikke azt a látszólag könnyed és kissé szokatlan kérdést teszi fel, hogy a humor alkalmazása belefér-e a terápiás folyamatba. Van-e létjogosultsága, és milyen szándékkal, milyen céllal érdemes alkalmazni?

De valóban könnyed, súlytalan ez a kérdés? Biztosan nem az, mert a pszichoterápiás viszony, mint gondosan ellenőrzött kommunikációs helyzet, érzékeny minden behatásra. Márpedig a humor a maga összetettségében és sajátos kommunikációs szerepével oldani és kötni egyaránt tud. Megkönnyebbülést és zavart is kelthet két ember között. Nagy elővigyázatosságot, jó érzéket kíván tehát az alkalmazása. A szerzőpáros szerint azonban megéri megkockáztatni, mert annyi értéket rejt magában.

A humor, ez a komplex és dinamikus jelenség jellegzetesen emberi élmény, amely az adott ember fejlettségi szintjéhez és érdeklődési területeihez igazodik. Az elmúlt években jellemzővé vált a humorra mint az emberi jóllét egyik összetevőjére tekinteni. Eszerint a megközelítés szerint a humor esszenciális „összetevője” azoknak a személyiségeknek, akik teljességre és egészségre törekszenek.

Pozitív hatásai testi és mentális téren egyaránt jelentősek. A nevetés hatására nő például a vér oxigénszintje és az endorfintermelés, csökken a stressz, a humor gyakorlásától erősödik a kreativitás és a problémamegoldó képesség. Emellett lehetőséget ad az erős érzelmek konstruktív kifejezésére is. Segít nézőpontot váltani, és megküzdeni az adott helyzettel. A pszichológián belül van egy olyan kevéssé ismert, de a múlt század első felére visszanyúló tradíció, amely a humorban a terápiás növekedés eszközét látja (Gordon Allport, Albert Ellis, Viktor Frankl). Még a kognitív-behaviorista megközelítések is használtak humoros eszközöket.

Mivel a humor számtalan formában jelenhet meg, a cikk röviden bemutatja azokat a megjelenési formáit, amelyek a terápiás érintkezés során felbukkanhatnak. Hét pozitív fajtát nevez meg példákkal: ilyen az anekdota, a vicc, a szójáték, a szellemes társalgási fordulatok, az irónia, a túlzás, illetve amikor a beszélő önmagát hangsúlyozza, tréfásan „fényezi”. Ezekhez képest a humor másik öt formája negatív hatású: a szarkazmus, a szatirikusság, a fekete, kíméletlen, lehangoló humor, a kötekedő ugratás és a sikamlós, durva humor.

A humor pozitív formái javítják a lelkiállapotot és közérzetet, igenlőek és hatékonyan kezelik a nehéz érzelmeket, míg a negatív humorfajták ennek pont az ellenkezőjét teszik. Aszerint is különböznek egymástól a humoros megnyilvánulások, hogy tervezetten vagy spontán módon történnek-e. A spontán humor is, például a szótévesztés, véletlen megbotlás is felhasználható konstruktívan.

Sokféleképpen csillanhat fel tehát a humor, de a terápia során történő humornak nem az a célja, hogy kellemes perceket szerezzen. Hanem az, hogy előremozdítsa a folyamatot, belátásra vagy változásra inspiráljon. A cikk több érzékletes példát hoz fel a humor segítő használatára. A terápia elején például jégtörőként szolgálhat. Alkalmazható akkor, ha váratlan, mulatságos esemény történik, például a kliens és a terapeuta egymás lábára lépnek. Ha a csend vagy feszültség uralkodik el egy helyzeten, vagy a terapeuta bántás nélkül szeretné emlékeztetni a páciensét valamire. Találó metafora a humorra a gumikard, amellyel vér nélkül lehet bevinni a találatot; azaz a nehéz közléseket is elviselhetővé tehet, miközben megnyugtatja a klienst és erősíti a bizalmat. A humor élvezete, gyakorlása házi feladatként is adható, hogy a páciens abban az időben, amit nem a terapeutájával tölt, vidámabbá és örömtelibbé tegye az életét.

Mindennek dacára a szakirodalom meglepően keveset foglalkozik a szerzők szerint azzal, hogy a pozitív humor hogyan illeszthető be a terápiába. Ezért a cikk hat irányelvet is megfogalmaz a humor alkalmazásával kapcsolatban. A legfontosabb mindenekelőtt az, hogy humor nem lehet zavaró tényező, hanem gazdagítania kell a terápiás folyamatot és növelni a páciens jóllétét.

A terapeutáknak emellett fel kell készülniük a humor spontaneitására. Fel kell mérniük azt is, hogy kliensük mennyire fogékony egyáltalán a humorra, illetve hogyan reagál rá. Megkérdezhetik, hogy a páciens mit talál humorosnak, és megfigyelhetik, hogy hajlamos-e nevetni önmagán, a saját helyzetén. A humor szolgálja mindig a kliens érdekeit, ne a terapeutáról szóljon (pl. ne az eszességét, szellemességét csillogtassa vele). Ne is az legyen a humor célja, hogy szórakoztassa a pácienst, hanem legyen mélysége, legyen kongruens a terápiával – és magával a terapeutával is, hiszen ő sem veszítheti el a hitelességét a humor alkalmazása közben.

Ha gondosan, elővigyázatosan alkalmazzák, a humornak helye van a terápiában, hogy megkönnyítse azokat a változásokat, amelyeket a kliensnek át kell élnie. Függetlenül attól, hogy a terapeuta milyen elméleti megközelítést alkalmaz, a humor kiegészítő és segítő szerepe olyan potenciál, amelyet érdemes beemelni a közös munkába.

Dr. Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu


Kulcsszavak

pszichoterápia, humor, terápia, határtartás

Kapcsolódó anyagok

Fulvesztranttal szerzett tapasztalataink egy súlyosan komorbid emlőrákos betegünknél

Izolált szisztolés hypertonia gyermekekben és fiatalkorúakban I.

Bioszimiláris gyógyszerek

Az immunterápia mellékhatásai

Onkológiai kezelések okozta perifériás neuropathia

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?

Amikor 1956-ban Csákányi László a Magyar Rádió mikrofonja elé állt, és elénekelte a Doktor urat, csak azok tudták hogy egy Jókai regényhőst hallanak, akik megnézték a Fővárosi Operettszínházban Huszka Jenő - Fischer Sándor: Szabadság, Szerelem című daljátékát...

Tovább


A dogmák szelíd ellenfele

Lényeglátásával és sajátos iróniájával folyamatosan bogozta a szövevényes embert érintő jelenségek kusza hálózatát. Fáradhatatlanul küzdött a káros legtöbbször implicit, vagy kontextuálisan megnyilvánuló – kimondatlanságok, fenomenológia beállítódások ellen.

Tovább


Pénelopé szertefoszló vászna

Gondolatok Gyimesi Júlia Pszichoanalízis és Spiritizmus című kötete kapcsán. A pszichológiatörténet viszonylag keveset foglalkozott a spiritizmus a lélektan kialakulásában betöltött szerepével. A kötetből kitűnik, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.

Tovább


Cselló és sclerosis multiplex

Jacqueline du Pré életének, sikerének és tragédiájának meghatározói

Tovább