Filp Csaba képzőművész alkotói és akadémiai pályája bővelkedik az elismerésekben: Munkácsy Mihály-díjas, DLA, egyetemi docens, tanszékvezető a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Amiről ebben az írásban szó lesz, mégsem a felsorolt kiválóságok valamelyike, hanem Filp szoros kötődése a gasztronómiához, melynek visszfénye – szerencsénkre – esik művészetére is. Az elmúlt időszakban egyre többet foglalkozott a római császárkori patrícius Apicius receptjeinek felélesztésével. Az így készített fogásait az Omne Luxus elnevezésű formáció tematikus vacsoráin már mindannyian élvezhetjük. Ez a festőművész tehát főz is. Az anekdota szerint Filp Csaba egykori mestere Károlyi Zsigmond mondta, hogy csak az tudhat jól festeni, aki jól főz. Mert mindkét metódus az anyag átlényegítéséről szól, amelyhez szükséges nagyfokú technikai ismeret. Filp Csaba Részletekbe veszve című kiállításának enteriőrje. Forrás: Óbudai Kulturális Központ Filp Csaba csendéleteket fest elsősorban. Formázott vásznain, kollázsain sorakoznak a zöldség, gyümölcs- és húsáruk. A festészeti hagyományban sem igen találkozunk megsütött, megpárolt, megfőzött élelmiszerek ábrázolásával, inkább nyers formájukban, alapanyagokként mutatták meg azokat. Filp egyre gyakrabban fest húsokat modellről, fotóról vagy emlékezetből, és legújabb alkotásain kizárólag húsok láthatóak. „A hús szép, furán szépnek találom, és élvezem a megfestését” – mondta az alkotó. Aztán felhívta a figyelmemet Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című művének egyik részletére, amely a disznóvágás során feltárulkozó állati test – mondjuk úgy – himnusza. "Odatartottam a csöbröt, és belefordult az az egész gyönyörű pejsli, a nedves színeknek és formáknak ez a szimfóniája, semmi sem lelkesített föl úgy, mint a halványpiros sertéstüdő, gyönyörűen dagadó, akár a laticel, színben semmi sem oly szenvedélyes, mint a máj sötétbarnája, az epe smaragdjával díszítve, mint a viharfelhők, mint a selymes bárányfelhők, ugyanúgy vonul a belek mertén a göröngyös zsír, sárgán, mint a szétcsöpögött gyertya, mint a méhviasz.” Filp Csaba Részletekbe veszve című kiállításának enteriőrje. Forrás: Óbudai Kulturális Központ Filp legújabb vásznain is a rózsaszín „húshorizontok” „kvázi dicsfényben”, girland- vagy monstrancia-szerű elrendezésben, fantasztikus kegyajándékokként láthatóak, amelyekben hajladoznak és hullanak alá a parizerszeletkék mint barokk festmények rózsái. Szükséges ezen a ponton különbséget tenni az értékes színhús és a beazonosíthatatlan eredetű, silány felvágott között, utóbbi ugyanis – szintén idézet – „buta dolog, még festeni is”. A barokk korban kedvelt úgynevezett Vanitas-képek luxuscikkeket ábrázoltak, a kor magasabb társadalmi rétegei által elérhető termékeket, amelyek még így is, hogy oly magas értéket képviseltek, arra voltak hivatottak, hogy emlékeztessenek: minden csak hiábavalóság, hisz miden földi dolog elkerülhetetlenül az enyészetté lesz. Ezzel szemben a ma húsipari keverékeinek célja a legkevésbé sem az, hogy eszünkbe jusson a „vanitatum vanitas” morális üzenete, sokkal inkább azt sugallják, hogy mindez számít, „a legkisebb is számít”, főleg akció idején! Az áruházak masszív fogyasztásra ösztönöznek, a tékáikban sorakozó termékek csillognak-villognak az állandó művi megvilágításnak köszönhető, ami nem mellesleg intenciózusan vizuálisan megtévesztő, akárcsak sok barokk-kompozíció. Filp Csaba Részletekbe veszve című kiállításának enteriőrje. Forrás: Óbudai Kulturális Központ Oda lyukadtunk ki, hogy Filp Csaba szándéka húsos csendéleteivel az anyag szépségének – az érzékisséget sem mellőző – kifejezésén túl, markáns társadalmi kritika megfogalmazása volt. Ám munka közben cseppnyi groteszk humor vegyült a kritikába, így lett az eredmény a fogyasztói társadalom egyfajta szatirikus kigúnyolása. Ezzel olyan elődökhöz kapcsolódik, mint például Marco Ferreri és az ő A nagy zabálás című filmje. A húsos csendéleteket szemlélve, akárcsak az említett Omne Luxus-féle vacsorákon, azt „esszük”, amit Filp Csaba főzött – újra felidézve Károlyi mester metaforáját. Merkl Márta eLitMed.hu 2019. május