Gondolat

Az önazonosság lehetőségei

2012. MÁJUS 05.

Szöveg nagyítása:

-
+

– 'Álom, álom, kitalálom, Magamat is kitálalom' - írod a Ribizliálom című könyvedben, nem félsz, hogy valaki visszaél ezzel? – A körülöttem lévők féltettek ettől. Addig működött a félelemkapu, míg át nem léptem rajta. A Ki beszél? videó-sorozat is sokat segített, negyven napon át negyven, átalam szeretett és tisztelt ember beszélt a könyvemről, és ennek kapcsán magáról.

Fotók: Laczi Mátyás


– Vannak olyan passzusok, melyek 'veszélyesek' lehetnek. 'Isten farkán ülök...' – mondod. – Ott riogott a vészmadár, ’Na, ezek után, milyen életed lesz!’, de az egészben mégis volt egy puha, lágy hozzáállás, emberi melegség, ahogy megmutatom, igen, én így csinálom, ez vagyok. Az emberek ugyanígy reagáltak, finoman megnyíltak, azt kaptam vissza, amit adtam.


– Látható, hogy éled és használod a csodát. – Sokakat megérintett és inspirált a humor nyelvén megírt csoda, ami a történeteimben benne rejlik. Volt, aki írni kezdett, vagy olyan dolgokról kezdett beszélni, amiről addig nem, vagy a szüleivel rendezte a viszonyát. Úristen, a Barabás László fizikus azt mondja, hogy inspirálódott a könyvemtől? Megkerestek olyanok is, akiknek egy csapásra átmosta az életét és elsöpörte belőle azt, amiket már nem akart ott látni. – Tele van mesei fordulattal a Ribizliálom, van benne gonosz, jó, a segítő, az akadályozó, az úton levés, a megfordulás, a letérés, varázsigék. Szándékod volt, hogy így vidd végig a történetedet? - Igen, szeretem, és sokat olvasok meséket, például egy Szeged környéki, tanyasi mesemondó, Tombácz János meséit. Azt gondolom, hogy nincs olyan nagy különbség a valóság és a mese között, ezt, amiben vagyunk, mesének is föl lehet fogni. – 'Könyvet írok magamról, könyvet ..... Mi a francnak.' Megkaptad a választ? – Hát, például várom az első gyerekemet.


– Ezzel zárul a könyv, hogy itt az ideje szülni… – Igen, én meg játszom, hogy jé, mily meglepő, hogy teherbe estem. Biztos, hogy ez is válasz volt rá, meg mély vágy volt bennem megfoganni. 35 évesen. Ezzel a könyvvel kinyitottam magamban egy széles kaput, addig pici dolgokat eresztettem át a tudattalan részemből, kis sejtelmeket, érzeteket, azóta, mint a zuhatag, ömlenek rám. Erre nem volt könnyű reagálni, 9 hónap alatt született meg a szöveg, a feltörő tudattalan anyag zavart okozott, de én akartam, hogy így legyen, és azért engedtem, mert tudtam, most már van erőm elbírni vele. – Ez be is került a könyvbe. – Leírtam egy mondatot, s éreztem, hogy van ott még valami, ezért újra meg kellett kérdeznem, hogy valójában mit akarok mondani. Volt, hogy először egyáltalán nem azt írtam le, amit igazából akartam, olyankor elkezdődött egy belső utazás, amihez bátorság kellett, hogy egyáltalán föltegyem magamnak a következő kérdést. – Folyamatos dialógusban állsz magaddal. – A másik mi a francnak az, hogy képes legyek olyan mélységben elbeszélgetni magammal, hogy válaszok szülessenek. Például arra, hogy meg tudjak maradni egy férfi mellett, gyerekem, családom legyen. Mély vágy volt ez bennem. – Tárgya-e a szerelemnek a gyermek? Szerelmetes gyermekem... – Számomra sokfajta szerelem létezik, még csak a hasamban van a gyermekem, de ez is szerelem, szimbiózis, a legteljesebb egybeolvadás. A belső szótáramban a szerelem semmiképp nem egy romantikus, rövid lángolás, hanem a közelkerülésnek, a mély megismerésnek a lehetősége. És hát a gyermekem, hogy ne volna tárgya ennek! – A szerelem földi vagy égi élmény? – Mindenképpen valós, az égit hozzuk le a földre. Bennem nincs annyira szétválasztva az égi és a földi.


– Nádas Péter szerint, a szerelem valamely idegen dolog, mely átmenetileg belénk költözik, s az ember határozottan mágikus jellegű elképzelése, ami elmúlik. – Régen én is azonosítottam a szenvedéllyel, a mágikussal és az ideiglenessel, most azt gondolom, hogy a szerelem a hétköznapokban is állandóan jelen lehet, nem villámcsapásszerű, mégis mágikus. – Mi az önélmény, az önazonosság? – Éppen próbáról jövök, ott is voltak ilyen pillanatok, az ösztön és intellektus finom játéka. Aztán a mozgás. Sok szabad mozgásformát követek, improvizáció, transztánc, jóga, mind a jelenben tartanak, magamhoz hoznak közel. – Az önazonosságod átéléséhez szükséged van a gyermekre? – Nem tudom, hogy így mondanám-e, de a gyermek biztos, hogy egy újabb kiteljesedés lehetősége az ember életében. Gyimesi Ágnes Andrea

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

COVID-19

COVID-19: intenzív ellátást igénylő, kritikus állapotban levő betegek intenzív terápiás ellátásának lehetőségei

Az European Society of Intensive Care Medicine and the Society of Critical Care Medicine jelentette meg 2020-ban az Intensive Care Medicine-ben a Surviving Sepsis Campaign (SSC): Guidelines on the management of critically ill adults with cooronavirus disease 2019. (COVID-19) című irányelvét 36 nemzetközi szerző, mikrobiológusok, infektológusok, intenzív terápiás és sürgősségi szakorvosok, egészségügyi szakdolgozók és egészségpolitikusok részvételével.

Klinikum

A "Gamification" alkalmazásának lehetőségei

ÉBERFI Zsuzsanna, ENGELHADT Fanni, KUTOR Norbert

A játék az egyik legösszetettebb cselekvési forma, kielégítő vizsgálatához segítségünkre lehet olyan ismertető jelek feltérképezése, amely megkülönbözteti más tevékenységformáktól, mint például a munka, alkotás. Dolgozatunk elemzi, milyen szerepet kaphat a tudásmegosztás területein, az oktatásban.

Egészségpolitika

Május 27. a Sürgősségi Orvostan Napja

A szolidaritás hetén, a Nemzetközi Gyermeknapot követően egy újabb jeles nemzetközi napot jegyezhetünk Európában: ez május 27-e, a Sürgősségi Orvostan Napja. Idén egy új szokás születésének lehetünk tanúi.

Gondolat

Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban

GYŐRFFY Zsuzsa, ÁDÁM Szilvia