Gondolat

Vászon halszemoptikával

2012. SZEPTEMBER 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

Bodor Lilla képzőművész köralakú, kortárs manierista olajfestményeiből nyílik összegző kiállítás Könnyed léptek címmel kedden Budapesten a Tat Galériában. A tárlat 25 olajfestményt mutatnak be, köztük a festőművész újabb alkotásait is. A tárlat aktualitását az adja, hogy a művész hosszabb időre elhagyja Magyarországot, így ez egyfajta összegző bemutató is - tette hozzá. Bodor Lilla művészetében a legfeltűnőbb, hogy a megszokott téglalapalakú vászonfelület mellett igen sok a tondó, a köralakú festmény. Képeinek olyan hatásuk van, mintha halszemoptikával készítette volna, a négyzetalakú munkái is olyanok, mintha domború lencsén át néznénk őket. A köralakú képekkel manipulálja a néző érzéseit, művészete a manieristákra reflektál, ők voltak azok a képzőművészet történetében, akik először befolyásolták a néző szemszögéből a látványt - magyarázta. Alkotásain a tárgyak és a tér absztrakt képi motívumokká válnak, néha át is változnak, elrendezésük pedig figurális képzetet kelt. A művész a valós és a saját képzeletének görbetükrén keresztül mutatja be életünk tereit - fejtette ki. Képein főként városi történeteket elevenít meg, a Pesti esti fikció című alkotásán a kávéház nyári teraszán üldögélő figurákat nyitott testtartással ábrázolja, a kinti és a benti tereket pedig összekapcsolja. A női szerepekről és az önértelmezésről szóló A Türkiz tükör című festményén a tükör a többi között a Hófehérke meséből ismert tükörre is utal. "De arra a paradoxonra is, hogy a tükör, egyrészt, ha akarjuk, azt hazudja nekünk, hogy a világ legszebbjei vagyunk, másrészt pedig soha nem hazudik, valós arcunkat tükrözi vissza"- fejtette ki. Bodor Lilla 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestere Gaál József volt. 2006-ban Erasmus-ösztöndíjas volt az edinburghi College of Art-ban, Nagy-Britanniában. A tárlat szeptember 17-ig tart nyitva. 2012. szeptember 3., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Kerülj Kékbe, kerülj Képbe

A Kis Lépések Alapítvány egyedülálló Magyarországon: hosszú évek óta segíti autizmussal élő gyerekek és családjaik életét egy speciális, a tanuláson keresztül történő új viselkedésminták beépítését célzó módszerrel. Alapvető attitűdjük már a nevükben is megfogalmazódik: az egymás felé való közeledésről szól, s arról, hogy a nagy célok elérése kis lépésekkel kezdődik.

Hírvilág

Megnyitotta kapuit a Janssen Akadémia

A Janssen ismét mérföldkőhöz érkezett: a Janssen Akadémia megnyitásával olyan egyedülálló kezdeményezést indít el, melynek keretein belül elősegíti a magyar orvosok, ápolók, egészségügyi szakemberek orvosi-egészségügyi tudásának elmélyítését.

Hírvilág

A háromdimenziós mozi káros élettani hatásai

A 3D technológia alkalmazásának káros élettani hatásai lehetnek.

Gondolat

Ahová a király is gyalog jár

NAGY Zsuzsanna

Már az állatvilágban megfigyelhető, hogy az egyed nem piszkít a család nyugvóhelyébe.

Hírvilág

Matisse újjászületése

Hároméves restaurálás: egy Matisse-kép újjászületése Svájcban