Klinikum

Szöveg nagyítása:

-
+

Három tanulmány megállapítása szerint a cukoripar és az üdítőital-gyártók manipulálhatják a tudományos kutatást, hogy saját üzleti érdekeiknek megfelelő eredmények szülessenek, így többszörösen is felelősek lehetnek az elhízás, a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri betegségek járványszerű terjedéséért. A rossz gyakorlat mértékét és formáját az Annals of Internal Medicine és a JAMA Internal Medicine egy-egy tanulmánya elemzi, míg az American Journal of Preventive Medicine cikke azt mutatja be, hogy az üdítőital-gyártók többek között nemzeti egészségügyi szervezetek támogatásával is akadályozhatják a számukra kedvezőtlen törvények kialakítását. „A cukoripar megtanulhatta a leckét a dohánygyártóktól: ha meg akarod akadályozni, hogy a terméked egészségre káros voltát bizonyító tudományos vizsgálatok alapján a termék forgalmazását korlátozó szabályok szülessenek, kreálj bizonytalanságot és hitesd el, hogy a nyilvánvaló tények ellentmondásosak”, írja (1) a New Scientistben David Miller, az angliai University of Bath professzora. Dean Schillinger és munkatársai 60 vizsgálatot elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a cukoripar tudományos ellentmondásokat kreálva akarja elterelni a figyelmet az üdítőitalok, valamint az elhízás és a diabetes kialakulása közötti kapcsolatról (2). A kutatók a PubMed adatbázisában kerestek olyan cikkeket, amelyek 2001 januárja és 2016 júliusa között jelentek meg, és a cukorral ízesített üdítők elhízásra és diabéteszre gyakorolt hatását elemezték; azokat a tanulmányokat, amelyeket az üdítőital-gyártók versenytársai finanszíroztak (ásványvíz- és tejtermék-ipar), kizárták az elemzésből. Összesen 60 tanulmány került be a végső analízisbe (28 vizsgálat és 32 áttekintő közlemény), és mint kiderült, a független vizsgálatokhoz képest azok a tanulmányok, amelyeket az üdítőital-gyártók finanszíroztak, szignifikánsan nagyobb arányban jutottak arra a következtetésre, hogy nincs összefüggés az üdítőital-fogyasztás, valamint az elhízás és a diabétesz között. Valamennyi negatív eredménnyel (=nincs összefüggés) zárult tanulmány (n=26; 100%) finanszírozásában részt vettek az üdítőital-gyártók, míg a pozitív eredményű tanulmányok (n=34) közül csak egy esetében szerepelt szponzorként a cukoripar (n=1; 2,9%). Mint Schillinger és munkatársai megjegyzik, egy évtizede már született egy áttekintő közlemény, ami megállapította, hogy a táplálkozással kapcsolatos vizsgálatok általában részrehajlóak a szponzor termékei iránt (3), azonban az ő tanulmányuk az első, ami olyan experimentális vizsgálatok eredményét tekinti át, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy feltárják a cukros üdítők fogyasztásának metabolikus következményeit. A már idézett David Miller – aki tavaly Impact of Market Forces on Addictive Substances and Behaviours címmel könyvet is írt arról, hogyan használja a tudományt lobbizásra az alkohol-, dohány- és cukoripar – hozzáteszi: bevett módszer, hogy az ipar látszólag független tudományos szervezeteket finanszíroz, ezek a szervezetek pedig az ipar érdekeinek megfelelően befolyásolják a törvényhozást. Az American Journal of Preventive Medicine tanulmánya (4) megállapítja: 2011 és 2015 között a két legnagyobb üdítőital-gyártó legalább 96 nemzeti egészségügyi szervezetet támogatott, amelyek cserébe akadályozták az üdítőital-fogyasztás csökkentését célzó szabályozás bevezetését (a Boston University kutatói 28 olyan adózással és hirdetés-korlátozással kapcsolatos törvénytervezetet azonosítottak, amelyet az üdítőital-gyártók lobbistái lehetetlenítettek el). Abszurd módon olyan szervezetek is elfogadtak pénzt az üdítőital-gyártóktól, amelyek kimondott célja kifejezetten a cukorbetegség elleni küzdelem, így pl. az amerikai diabétesz egyesület (American Diabetes Association) vagy a cukorbetegség fiatalkori megjelenését kutató alapítvány (Juvenile Diabetes Research Foundation). 2015 végéig a dietetikusok és a gyermekgyógyászok akadémiája (Academy of Nutrition and Dietetics, illetve American Academy of Pediatrics) is szerződésben állt az több üdítőital-gyártó céggel. A cukoripar nemcsak az elhízás- és diabetes kialakulásában betöltött szerepét akarja torzítani (a becslések szerint az USÁ-ban az üdítőital-fogyasztás az 1977 és 2007 között kialakult súlyfelesleg ötödéért felelős), de olyan tanulmányok megjelenését is támogatja, amelyek a kardiovaszkuláris megbetegedések számának növekedését eredményezik, állapítja meg JAMA Internal Medicine cikke. Cristin Kearns és munkatársai esettanulmánya (5) az 1960-as és 1970-es években keletkezett ipari dokumentumok alapján bemutatja, hogy a cukoripar olyan kutatási programot finanszírozott, ami sikeresen vonta kétségbe a finomított kristálycukor fogyasztásának egészségre káros voltát, és azt sulykolta a szakemberek és a lakosság fejébe, hogy a zsírfogyasztás a felelős a kardiovaszkuláris megbetegedésekért. Az esettanulmány leírja, hogy a kardiovaszkuláris mortalitás 1950-es évekbeli növekedése miatt az USÁ-ban számos vizsgálat indult a kóroki tényezők felderítése érdekében – vizsgálták többek között a koleszterin, a fitoszterolok, a kalóriafelesleg, az aminosavak, a zsírok, a szénhidrátok, a vitaminok és az ásványi anyagok szerepét. Az 1960-as évekre két hipotézis látott napvilágot: John Yudkin elsődleges kóroki tényezőként a hozzáadott cukrokat azonosította, míg Ancel Keys szerint a kardiovaszkuláris megbetegedésekért a zsírfogyasztás tehető felelőssé. A cukorgyártók szövetsége (Sugar Association) ekkor úgy döntött, elhiteti az emberekkel, hogy az első magyarázat téves, és a második magyarázat az igaz. Egy konferenciájukon még azt is bejelentették, hogy ha a lakosság „az egészségi állapotának javítása érdekében” kalóriafogyasztásának 20%-át zsír helyett cukorral fedezné, az egyharmaddal növelhetné a cukorfogyasztást. A következő években mai árfolyamon 5,3 millió dollárt költöttek arra, hogy megtanítsák: „a cukor tartja az emberi lényeket életben” és „a cukor teszi lehetővé, hogy megküzdjünk mindennapi problémáinkkal”. A Sugar Association kutatási igazgatója, John Hickson 1964-ben kezdte meg a támadást Yudkin „cukorral kapcsolatos negatív attitűdje” ellen, és felkérte a Harvard Egyetem közegészségügyi-táplálkozástani tanszékének két munkatársát (Mark Hegsted és Robert McGandy), hogy a tanszékvezető Fredrick Stare felügyeletével írjanak egy áttekintő közleményt a szénhidrát- és koleszterin-metabolizmusról, és különösen azokról a tanulmányokról, amelyek a cukor ártalmairól szólnak, összesen 6500 dollár díjazásért (mai áron 48 900 dollár). A levelezés tanúsága szerint a szemlézendő tanulmányokat Hickson válogatta, és a tudósok tisztában voltak az elvárásokkal. Mint Hegsted írta: “Világos számunkra, hogy speciális érdekek fűzik önöket a szénhidrátokhoz, és igyekszünk az igényeiknek, amennyire tőlünk telik, megfelelni.” A megjelenés előtt a tanulmányt a cukoripar emberei ellenőrizték, és megállapították, hogy pontosan ezt várták el a tudósoktól. Az áttekintő közlemény (6) a New England Journal of Medicine-ben jelent meg két részben, Dietary Fats, Carbohydrates and Atherosclerotic Disease címmel; a cukoripari szponzorációt nem tüntették fel. Az írás a Sugar Association által veszélyesnek tartott tanulmányokat rossz minőségűnek nyilvánította, kijelentette, hogy a kardiovaszkuláris betegségek egyetlen biomarkere a szérumkoleszterin-szint, és megállapította: „Nem kétséges, hogy a kardiovaszkuláris betegségek megelőzése érdekében egyetlen diétás intervencióra van szükség, a koleszterinfogyasztás csökkentésére.” Mint Kearns és munkatársai megállapítják esettanulmányuk végén, e NEJM-cikk hatása messzire nyúlik, és szerepe van abban, hogy még ma sem általános, hogy a hozzáadott cukortartalom kardiovaszkuláris kockázatot növelő hatását idézzék a szakemberek. A NEJM-közlemény után a cukoripar egyéb krónikus betegségekkel kapcsolatban is „tudatformálásba” kezdett, így rendelt áttekintő tanulmányt pl. azzal kapcsolatban is, hogy nem a cukorfogyasztás tehető felelőssé a fogszuvasodásért (Kearns és munkatársai: Sugar industry influence on the scientific agenda of the National Institute of Dental Research’s 1971 National Caries Program: a historical analysis of internal documents. PLoS Med. 2015;12(3):e1001798). A szponzorált áttekintő tanulmány - Sugar in the Diet of Man – az FDA cukorral kapcsolatos véleményét is befolyásolta. Kazai Anita dr. eLitMed.hu 2017. január 20. Irodalomjegyzék 1) Don’t let sugary science skew the battle to regulate junk food – New Scientist 2) Schillinger D, Tran J, Mangurian C, Kearns C. Do Sugar-Sweetened Beverages Cause Obesity and Diabetes? Industry and the Manufacture of Scientific Controversy. Ann Intern Med. 2016;165:895-897. doi: 10.7326/L16-0534 3) Lesser és munkatársai: Relationship between funding source and conclusion among nutrition-related scientific articles. PLoS Med. 2007;4:e5 4) Daniel Aaron és Michael Siegel: Sponsorship of National Health Organizations by Two Major Soda Companies Am J Prev Med. 2017 Jan;52(1):20-30. doi: 10.1016/j.amepre.2016.08.010. Epub 2016 Oct 10. 5) Kearns CE, Schmidt LA, Glantz SA. Sugar Industry and Coronary Heart Disease ResearchA Historical Analysis of Internal Industry Documents. JAMA Intern Med. 2016;176(11):1680-1685. doi:10.1001/jamainternmed.2016.5394 6) Dietary Fats, Carbohydrates and Atherosclerotic Vascular Disease Robert B. McGandy, M.D., D. M. Hegsted, Ph.D., and F. J. Stare, M.D. N Engl J Med 1967; 277:242-247August 3, 1967DOI: 10.1056/NEJM196708032770505

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és cardiovascularis kockázat – ahogyan azt a kardiológus látja - A Figyelő 2016;1

KEREKES György

A rheumatoid arthritisben (RA) szenvedő betegek esetében már az 1950-es években leírták az érelmeszesedésre való fokozott hajlamot és az ehhez társuló magas szív- és érrendszeri halálozást. Miközben az átlagpopuláció halálozási adatai az utóbbi fél évszázadban jelentősen javultak, az RA-ban mért cardiovascularis (CV) mortalitási mutatók érdemben nem változtak.

Képdiagnosztika

Mit lát az alábbi cukorbeteg lábán?

T2DM és a Covid-19