hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Bázisinzulin-igény elhízott cukorbetegekben


Bázisinzulin-igény elhízott cukorbetegekben

| |
 

Svájci szerzők elhízott, 2-es típusú diabeteses (T2DM) betegek bázisinzulin-igényét tanulmányozták. Vizsgálatukban az NPH, a detemir és a glargin inzulinok hatását hasonlították össze, és az éhomi vércukorszint ideális célértékét próbálták meg elérni.

A vizsgálatba hat 30-as BMI index alatti és 14 elhízott (30-as BMI index feletti) beteget vontak be. Minden egyes beteget mindhárom bázisinzulinnal kezelték. Mindhárom inzulinnal elérték az éjféli és a reggeli célértékeket, és egyik sem volt képes teljesen megelőzni a glükózszint emelkedését hajnali 5 és 8 óra között. Az elhízott betegek esetében azonban a célérték eléréséhez az analóg inzulinokból nagyobb dózisra volt szükség. Ez 30-as BMI index felett különösen jelentős volt.

Már korábban is ismeretes volt, hogy T2DM-ben szenvedő betegek esetében az NPH igényhez képest relatíve magasabb analóginzulin-dózis szükséges azonos célérték mellett. Ami az analóg inzulin alkalmazása mellett szól, az az alkalmazás egyszerűsége, a napi egyszeri injekció és az éjszakai hypoglykaemia előfordulásának csökkenése. Azonban elhízott betegek esetében az NPH alkalmazásával az inzulinigény alacsonyabb, az éjszakai hypoglykaemia előfordulása pedig helyes alkalmazás mellett ritka.

Ha a közelmúltban felmerült összefüggés a rák előfordulása és az inzulindózis között a további kutatások alapján beigazolódni látszik, ez az anyagi megfontolások mellett további érvként szolgálhat az NPH alkalmazása mellett.

A szerkesztő megjegyzése: A szemlézett levél a Diabetologia hasábjain jelent meg. A vizsgálat megbízhatóságát csökkenti a vizsgálatba bevont betegek kis száma. Ez az írás is arra utal, hogy a bázisinzulinok alkalmazása, biztonságossága körül még mindig forró a levegő, és a kérdések lezárásához további vizsgálatok szükségesek.

Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kis János

Forrás: Diabetologia 2009; 52:2668–2669.




Kulcsszavak

2-es típusú diabetes, inzulin, analóg inzulin, bázisinzulin, elhízás, hypoglykaemia, BMI

Kapcsolódó anyagok

A korai cardiovascularis mortalitás csökkentésének ENSZ-terve 2025-ig és a program sikerének becslése

A köszvény és a hyperuricaemia kezelésének újdonságai: fókuszban a célérték vezérelte kezelés

Az adipokinom és a lipidparaméterek közötti összefüggések vizsgálata magyarországi elhízottakban

Az elhízás és a daganatok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az Alzheimer-kór mint szisztémás megbetegedés – amyloid-β metabolizmus a szervezetben

Az Alzheimer-kórral (AD) kapcsolatos kutatás tradicionálisan az agyra fókuszál, holott számos perifériás és szisztémás rendellenesség köthető a betegséghez, és napjainkban egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek a rendellenességek hozzájárulnak a betegség progressziójához. Wang és munkatársainak áttekintő közleménye az AD egy fő jellegzetességére, az amyloid-β-ra (Aβ) fókuszál, számba veszi a szisztémás rendellenességek és az Aβ-metabolizmus összefüggéseit, és arra a következtetésre jut, hogy a szisztémás rendellenességek nem másodlagosan alakulnak ki, hanem alapvető szerepük van az AD progressziójában. Az AD szisztémás megközelítése lehetőséget adhat a jelenleg gyógyíthatatlan betegség megelőzésére, korai diagnózisára és terápiájára.

Tovább


A nem szteroid gyulladáscsökkentők növelhetik az akut miokardiális infarktus kockázatát - szemlézés

A British Medical Journal 2017 áprilisába közölte Michèle Bally kanadai epidemiológus nagyszabású kutatását, amely alátámasztotta, hogy az összes vizsgált NSAID —celecoxib, rofecoxib, valamint a tradicionális NSAID-ek közé sorolható ibuprofen, diclofenac és naproxen — a gyógyszerszedés kezdeti időtartama alatt megnövelheti a szívinfarktus kockázatát.

Tovább


A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, mely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek a hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2, 80,38%; p<0,001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A 6 hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül.

Tovább


A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A VERITAS vizsgálat igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos mérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakciót”, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz.

Tovább


Bázisinzulin-igény elhízott cukorbetegekben