hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Adjunk időben adrenalint!


Adjunk időben adrenalint!

| |
 

Ha nincs lehetőség szívmegállás esetén defibrillátor alkalmazására, akkor nagyobb a túlélés valószínűsége, ha korán adrenalint adnak.

A szívmegállások nagy és egyre növekvő részében kezdetben defibrillátorral nem kiüthető ritmuszavar van jelent (aszisztole vagy pulzus nélküli elektromos aktivitás). Ennek aráa 2009-ben 82%, 200-ben még csak 69% volt. A szívmegállás kezelésének irányelvei ilyen esetekben az adrenalin korai alkalmazását javasolják, de ezt nem támasztották eddig alá erős bizonyítékok.

A szerzők retrospektíven értékelték több mint 25000 beteg adatait, akik kórházban szenvedtek el szívmegállást, de nem intenzív terápiás osztályon vagy sürgősségi osztályo, és akiknél kezdetben aszisztole vagy pulzus nélküli elektromos aktivitás volt jelen. A betegek fele az újraélesztés megkezdése után több mint 3 perccel kapta meg az első adrenalindózisát. A későbbi adrenalinadás összefüggésben állt a túlélés szignifikánsan kisebb valószínűségével. Legfeljebb a szívmegállás után három perc múlva beadva az adrenalint a túlélés valószínűsége 12%, 4–6 perc múlva 10%, 7–9 perc múlva 8% és >9 perc után már csak 7% volt. A neurológiailag ép állapotban történő túlélés valószínűsége is lényegesen nagyobb volt az adrenalin minél korábbi beadása esetén.

Úgy tűnik az adatok alapján, hogy a jó minőségű mellkasi kompressziók mellett fontos minél korábban adrenalint adni a szívmegállást elszenvedett beteg újraélesztése során.

Forrás: Donnino MW et al. Time to administration of epinephrine and outcome after in-hospital cardiac arrest with non-shockable rhythms: Retrospective analysis of large in-hospital data registry. BMJ 2014 May 20; 348:g3028. (http://dx.doi.org/10.1136/bmj.g3028)

dr. Lipták Judit
2014.06.11.

Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület kommentárja:

Lipták doktornő 2014. június 11-én jegyzett rövid összefoglalójában Donnino MW és mtsainak „Time to administration of epinephrine and outcome after in-hospital cardiac arrest with non-shockable rhythms: Retrospective analysis of large in-hospital data registry” című, a BMJ 2014. május 20-i számában megjelent közleményét referálja. Szeretnénk az összefoglalóhoz bizonyos kiegészítéseket tenni, melyek segíthetik az olvasókat az információ „környezetbe helyezéséhez”. Különösen fontosnak érezzük ezt azért, mert az adrenalin használatával kapcsolatos ellentmondások egyre nagyobb hangsúlyt kapna az újraélesztés evidenciái között.

A referált közlemény megjelenését követően, online formában július 31-én egy másik metaanalízis jelent meg „Effects of prehospital adrenaline administration on out-of-hospital cardiac arrest outcomes: a systematic review and meta-analysis” címen, P. Atiksawedparit és munkatársai által jegyezve, a Critical Care „hasábjain”. A metaanalízis eredménye egyértelműsíti, hogy kórházon kívüli keringésmegállás (out-of-hospital cardiac arrest = OHCA) esetén az adrenalin alkalmazása ugyan növeli a spontán keringés visszatértének gyakoriságát, de már a rövidtávú túlélést nem javítja, a minőségit pedig inkább rontja.

1. A hirtelen keringésmegállást követő percekben extrém mértékű szimpatikus aktiválódás zajlik, s ha az összeomlást követően pillanatok alatt helyre tudjuk állítani a keringést, (például kamrafibrillációban defibrillációval), rendszerint magas vérnyomást mérünk. Amennyiben az újraélesztés több perccel később indul, már eltérő a helyzet. Hiába van még mindig szimpatikus hiperaktivitás, a metabolikus zavar, elsődlegesen a savanyodás miatt ez már nem tud vazokonstrikciót eredményezni. A mellkas kompressziókkal a pumpát helyettesítjük, de az így fenntartott csekély mértékű áramlás nem tud az ellazult erekben vérnyomást generálni. Csak az értónus helyreállítása révén tudunk megfelelő artériás középnyomást elérni, s ez a szív saját perfúziójának a záloga. A szer, melyet erre használunk, az adrenalin, (epinefrin) évtizedek hagyományaként maradt gyakorlatunkban. Az alkalmazott dózisban erős vazokonstriktor hatású, s így a kívánt célt elérjük vele, ugyanakkor kedvezőtlen metabolikus hatásai mellett a pulzusszámot jelentősen megnöveli, a szív energia-igényét fokozza. Ezek az összefüggések magyarázzák, hogy a kórházon kívüli újraélesztésnél az adrenalin alkalmazásával ott helyben nagyobb arányban áll helyre a perfúziós nyomás, több beteg kerül be élve a kórházakba, azonban a kórházi szakban - talán az adrenalin mellékhatásainak is köszönhetően, több beteget veszítünk el. Kételyeink ellenére nem tudunk mást javasolni, az adrenalin egyelőre ott marad az újraélesztési ajánlásokban.

2. A kórházon belüli újraélesztés (in-hospital cardiac arrest = IHCA) egy speciális probléma. Szemben a kórházon kívüli hirtelen halállal, mely többnyire kamrafibrilláció következménye, itt sokkal gyakoribb a „nem sokkolható ritmus”, az aszisztólia, illetve a pulzus nélküli elektromos aktivitás. Ugyancsak számos tanulmány utal arra, hogy a IHCA esetek szignifikánsan idősebb populációt érintenek, ennek minden kóroki és kórélettani következményével. Ezekre az esetekre vonatkozik Donninoék vizsgálata, megfigyelésük más csoportra nem terjeszthető ki. Míg a kórházon kívüli hirtelen halál többnyire kardiális betegséget (ezen belül koszorúérbetegséget) jelez, a kórházi esetekben gyakori ok a hipoxia, a krónikus keringési elégtelenség, illetve egyéb társbetegségek. A kórházban meghaló betegeknek - bármi legyen is a halál közvetlen oka - terminálisan leggyakrabban aszisztoliája alakul ki. A tisztánlátás érdekében használhatjuk a „végzetszerű halál” fogalmát, mely gyógyíthatatlan, végstádiumú, élettel (életminőséggel) nem összeegyeztethető állapotokat zár le. Ezeknél a betegeknél semmiféle újraélesztést nem végzünk. A másik kategória a „potenciálisan elkerülhető, megelőzhető halál”, s ezt rendszerint hosszabb idő alatt kialakuló, romló bevezető panaszok és tünetek előzik meg.

3. Érdemes elgondolkodni a „minél korábbi adrenalin adásról”. A kérdés az, hogy az óra mikor indul, a keringésmegállás pillanatában, vagy akkor, amikor valaki észreveszi, hogy valami baj van? Merchant és munkatársainak 2011-es adatai szerint az Egyesült Államok kórházaiban évente 200.000 kórházi halálesetet próbálnak kezelni. Az Amerikai Kardiológus Társaság (AHA) statisztikái szerint a kórházon belüli hirtelen halál túlélése felnőtteknél kevesebb, mint 20%! Figyelemre méltó, hogy a túlélők 95%-a a haláleset bekövetkeztekor monitorozva volt, illetve szemtanú jelenlétében következett be az összeomlás. Az „elkerülhető halál kockázatát” mindezek alapján leginkább a fenyegető állapot felismerésével, illetve a betegmonitorozással lehet csökkenteni.
Összefoglalva, keringésmegállás során az adrenalint a jelenleg érvényben lévő irányelvek szerinti időben és dózisban kell alkalmazni. A korrekt adatrögzítésre épülő regiszterek alapját képezik a megfelelő evidenciák levonásának és utat mutatnak az újraélesztés fejlesztésének, további korszerűsítésének. Kórházi ellátás során a betegek állapotának monitorizálásával, ennek megfelelő értékelésével a kórházi halálozás – mennyiségi és minőségi szempontból is - csökkenthető.

Budapest, 2014. augusztus 27.
a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság
ad hoc munkacsoportja nevében
Rudas László dr. és Berényi Tamás dr.




Kulcsszavak

szívmegállás, adrenalin, mellkasi kompresszió

Kapcsolódó anyagok

Adjunk időben adrenalint!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A cukoripar érdekei

Összesen 60 tanulmányt elemzése alapján (28 vizsgálat és 32 áttekintő közlemény) a kutatók azt állapították meg, hogy a független vizsgálatokhoz képest azok a tanulmányok, amelyeket az üdítőital-gyártók finanszíroztak, szignifikánsan nagyobb arányban jutottak arra a következtetésre, hogy nincs összefüggés az üdítőital-fogyasztás, valamint az elhízás és a diabetes között.

Tovább


Az apoptózisgátlás gátlása – fókuszban az MCL1

Az apoptózis szabályozásáért az úgynevezett Bcl-2 gén-, illetve proteincsalád tagjai a felelősek (Bcl-2: B-cell lymphoma 2), amelyek közül egyesek serkentik a sejthalált (pl. BAX, BAK), míg mások (pl. Bcl-X, Bcl-2, MCL1) gátolják.

Tovább


A perindopril/indapamid/amlodipin hármas fix kombinációval szerzett gyakorlati tapasztalataink -- Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1)

A rendelkezésre álló számos gyógyszeres terápiás lehetőség ellenére az optimális vérnyomáskontroll aránya mindössze 20-40%-ra tehető Európa-szerte. Ennek hátterében jelentős szerepe van az igen kedvezőtlen adherenciát eredményező többszörös szabad kombinációknak is. Habár a közel két évtizede megjelenő, és azóta folyamatosan egyre inkább teret hódító fix dózisú kettős kombinációk előnyösen alkalmazhatóak, a betegek jelentős részénél (>30%) azonban legalább három különféle támadáspontú gyógyszer adására van szükség az optimális vérnyomáskontrollhoz. Ennek megfelelően racionális igény mutatkozott a hármas fix kombinációk iránt. A Magyarországon tavaly óta elérhető, ACE-gátló perindoprilt, tiazidszerű diuretikum indapamidot és kalciumcsatorna-blokkoló amlodipint tartalmazó fix kombinációval szerzett tapasztalataink (ABPM-vizsgálatokkal igazolva) azt mutatják, hogy a kardiológiai társbetegséggel rendelkező hypertoniás betegek körében való rutinszerű alkalmazással jelentősen javítható a betegek terápiás fegyelme, illetve ezen keresztül a hosszú távú vérnyomáskontroll.

Tovább


Playback színház az orvosképzésben

A modern orvosképzésben egyre jobban előtérbe kerül a korai klinikai tapasztalat szükségessége. Ebben pedig nagy szerepe van az empátiának, a bizalom kialakításának és a jó kommunikációs készségeknek. A playback színház ezen értékek kialakításában és megosztásában nyújt segítséget.

Tovább


Adjunk időben adrenalint!