hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A korunk népbetegsége: az elhízás


A korunk népbetegsége: az elhízás

| |
 

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Annak ellenére, hogy a társadalmunkban az obezitás egyre terjedő jelenség, sem a betegoktatásban, sem az orvosképzésben nem kap kellő figyelmet a túlsúly kezelése. Az amerikai orvosi egyetemeken a teljes képzés alatt összesen átlag 20 órában hallhatnak a jövendőbeli orvosok a kóros elhízás megelőzési és kezelési stratégiáiról, ami messze elmarad az ideálistól. Egy ausztrál felmérés eredményei szerint az orvostanhallgatók és a praktizáló orvosok között súlyos sztereotípiák élnek az obezitással küzdő betegekkel szemben. A válaszadók úgy ítélték, hogy az elhízottak általában kevésbé együttműködő, kényelmes, akaratgyenge emberek. Ezzel párhuzamosan, az esetleges megbélyegzéstől tartva, az obez páciensek, ha tehették, inkább messze elkerülték az egészségügyi ellátórendszert: az elhízott nők 68%-a utasította el, hogy problémájával orvoshoz forduljon. Nem csoda tehát, ha a többlet kilók kérdése plusz terheket ró az orvos-beteg kapcsolatra, feszültséget és szorongást kelt mindkét fél számára. A kínos hallgatás helyett alternatívát jelenthetnek az orvosoknak és betegeknek szóló oktatási programok, amelyek elháríthatják a kommunikációs akadályokat, eloszlathatják a tévhiteket, konkrét tanácsokkal szolgálnak a személyre szabott kezelési stratégia kiválasztáshoz.

Az obezitás kezelésének első lényegi lépése az időben történő felismerés és a már esetlegesen kialakult társbetegségek szűrése. A mindennapi családorvosi gyakorlatban még mindig a testtömeg-indexen (BMI-n) és a derékkörfogaton alapuló szűrőmódszert alkalmazzák a leggyakrabban a túlsúlyos betegek szűrésére. A kórosan magas BMI és a hasi elhízás felmérések szerint növeli a hypertónia, a stroke, a dyslipidaemia, a nem-alkoholos zsírmáj és a II. típusú diabetes mellitus kialakulásának kockázatát. Az Edmonton-féle obezitási osztályozási rendszer, amely az antropometriai értékeken túl már a fizikai aktivitást és a kialakult társbetegségeket is alapul veszi, 0-4 terjedő skálán helyezi el az elhízás súlyosságát. Az 0-1 fokú obezitás családorvosi körülmények között kezelhető, míg a 3-4 fokú elhízás esetében specialista megkeresése, valamint farmakológiai- és sebészeti beavatkozás igénybevétele is mérlegelendő.

A súlycsökkentés alappillére az energiabevitel korlátozása, a fizikai aktivitás fokozása és az életvitel megváltoztatása. Vizsgálatok szerint a testtömeg 5%-ának leadása már kedvezően befolyásolja a betegek életminőségét és csökkenti társbetegségek kialakulásának kockázatát. A súlycsökkentésre irányuló, legelterjedtebb diétatípusok (alacsony szénhidrát vagy zsírtartalmú, telítetlen zsírsavakban gazdag ún. mediterrán, alacsony glikémiás indexű szénhidrátot tartalmazó étrend) hatásait összehasonlító kutatás eredményei szerint, bár a különböző étrendek rövidtávú súlycsökkentő hatásaikban adódtak különbségek, azonban tartós, 12-24 hónapos alkalmazásuk hasonló eredményeket hozott. A diéta típusának megválasztása így a beteg életvitelének és preferenciájának megfelelően, az orvos és a beteg közös megegyezésével kell, hogy történjen. Számítások alapján egy 40 kg/m2 BMI-jű nőnek napi 350 kcal kell csökkenteni az összenergia-bevitelét ahhoz, hogy 6 hónap alatt 5%-ot veszítsen a súlyából, ugyanakkor, ahhoz, hogy az elért testsúlyt fenntartsa a kiindulási diétánál 90 kcal-al csökkentett étrend elégséges. Fontos hangsúlyozni, hogy a súlyfelesleg mellett is kialakulhatnak hiányállapotok, az obez betegek jelentős részét érintheti az egyes vitaminok és nyomelemek hiánya, így például D vitamin vagy vashiány.

Az étrend mellett a rendszeres mozgás, fizikálisan aktív életmód az obez betegek gondozásának másik központi kérdése. A WHO ajánlása szerint heti 150 perc közepes intenzitású testmozgás, 2-3 alkalommal izomfejlesztő testedzés javasolt mindenki számára. A rendszeres testmozgás csökkenti a vérnyomást, kedvezően befolyásolja a lipidprofilt, csökkenti a visceralis zsírszövet mennyiségét, ezáltal javítja a glükóztoleranciát. Egy amerikai felmérés alapján az obez betegek 25%-ának sikerül az évi 5%-os testtömegcsökkentés. Nagyobb arányban voltak sikeresek azok, akik legalább napi 60 percet mozognak, alacsony kalória-és zsírtartalmú étrendet tartanak, rendszeresen reggeliznek, ellenőrzik a súlyukat és konzekvensen kitartanak ebben hétköznapokon és hétvégéken is.

Az eredményes testtömeg-csökkentéshez szükséges, olykor kifejezetten nehéz életmódváltás megköveteli az orvos és a beteg szoros együttműködését. A fizikális eltérések kezelésén túl jó, ha a kezelőorvos tisztában van a magatartásorvoslás nyújtotta lehetőségekkel. A beteg aktív bevonásában a terápiás döntéshozatalba, a célok és nyereségek tudatosításában, a táplálékbevitel és testtömeg ön-ellenőrzésének megtanításában segítséget jelenthetnek bizonyos kommunikációs módszerek, például a motivációs interjú technikájának elsajátítása.

Amennyiben a fenti módszerek nem hoznak eredményt, vagy súlyos fokú elhízással állunk szemben, gyógyszeres vagy sebészeti beavatkozás válhat szükségessé. A farmakológiai étvágycsökkentők és fogyasztószerek alkalmazása az utóbbi évtizedekben visszavont készítményeknél (fenfluramine, sibutramine és rimonabant) észlelt mellékhatások miatt különös odafigyelést és óvatosságot igényel. Jelenleg különböző hatásmechanizmuson alapuló készítményeket használnak a testsúly csökkentésére, ezek közé tartoznak a pancreas lipáz gátlók (orlistat), központi idegrendszerre ható szerek (lorcasein, phenitermine, naltrexone, bupropion), és a II. típusú diabetes kezelésében használt glükagon-like peptid (liraglutide).

A különböző sebészeti beavatkozások viszonylag költséges és kockázatos eljárások, hatékonyságukról mindeddig csak alacsony esetszámú vizsgálatok születtek. A kezdeti eredmények azt sugallják, hogy az operációk segítségével a másodlagos ko-morbiditás csökkenthető. A három leggyakrabban alkalmazott műtéttípus a laparoszkópos, állítható gyomorgyűrű, a Roux-en Y gyomor bypass és a gyomor-kisebbítő ún. sleeve gastrectomia eredményességének és kockázatának összehasonlítására további vizsgálatok szükségesek.


Az obezitás kérdésének megközelítése, a prevenciós és kezelési stratégiák kiépítése napjainkban reformkorát éli. Az elhízás, mint betegség felismerése, a nyílt és támogató kommunikáció és a kellő példa mutatása nem pusztán az egészségügyi ellátórendszer tagjainak feladata, hanem szélesebb, minden társadalmi réteget érintő problémakör. Az áhított társadalmi (és személyi-szintű) változást a megfelelő, már gyermekkorban elkezdett oktatás hozhatja. Az idejében bevezetett egészségmegőrző táplálkozási és életmódbeli szokások segíthetnek a megállítani a nagy morbiditású és mortalitású, de megelőzhető kórkép terjedését.


dr. Csontos Ágnes Anna
eLitMed.hu

Eredeti közlemény: Dietz, WH, Baur, LA, Hall, K et al. Management of obesity: improvement of health-care training and systems for prevention and care. Lancet. 2015;


Kulcsszavak

obezitás, terápia, elhízás, népbetegség

Kapcsolódó anyagok

Fulvesztranttal szerzett tapasztalataink egy súlyosan komorbid emlőrákos betegünknél

Izolált szisztolés hypertonia gyermekekben és fiatalkorúakban I.

Bioszimiláris gyógyszerek

Az immunterápia mellékhatásai

Onkológiai kezelések okozta perifériás neuropathia

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A nem szteroid gyulladáscsökkentők növelhetik az akut miokardiális infarktus kockázatát - szemlézés

A British Medical Journal 2017 áprilisába közölte Michèle Bally kanadai epidemiológus nagyszabású kutatását, amely alátámasztotta, hogy az összes vizsgált NSAID —celecoxib, rofecoxib, valamint a tradicionális NSAID-ek közé sorolható ibuprofen, diclofenac és naproxen — a gyógyszerszedés kezdeti időtartama alatt megnövelheti a szívinfarktus kockázatát.

Tovább


A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, mely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek a hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2, 80,38%; p<0,001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A 6 hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül.

Tovább


A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A VERITAS vizsgálat igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos mérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakciót”, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz.

Tovább


ACE-gátló kezelés infarktus előtt és után Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Összefoglaló az ACE-gátlók és ARB-k coronaria atherosclerosisára való hatásáról. Amíg az ACE-gátlók és az ARB-k balkamra-diszfunkcióra való hatása régóta ismert, a kedvező reverz remodelláció sokat vizsgált effekt, addig ezen szereknek a coronaria atheroscleroticus folyamataira való hatása kevésbé volt a figyelem fókuszában. Valójában az ACE-gátlók kedvező hatása az atherosclerosisra igen korán kimutatható, ezért fontos már az infarktus előtt is az ACE-gátló kezelés. Külön figyelmet érdemel a veseelégtelenség és a betegek hosszú távú adherenciája ezen betegcsoportban.

Tovább


A korunk népbetegsége: az elhízás