hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban

| |
 

Kevés olyan informatív paraméter van a diabetes mellitus kezelésében, mint a HbA1c, mely mindig is igen fontos útirány-jelző volt mind a beteg, mind a kezelő team felé, legyen szó bármelyik típusú DM-ről. Értéke az aktuális célnak megfelelően adott intelmet, avagy elismerést a páciens mögött álló időszakról. Intelmet, hogy a diabetes szövődményeivel való korrelációja, változtatás híján teret nyerhet; és elismerést, hogy lám: a cukorbetegség így valóban csupán feltételekhez kötött egészség lesz. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy ha egyszer ennyire nélkülözhetetlen, és kóros értéke egyértelmű kórjelző, nem kellene-e bevonni a cukorbetegség diagnosztikai kritériumai közé.

Vegyük a mai diagnosztikai kritériumokat! Diabetes mellitusról beszélünk abban az esetben, ha az éhomi vércukorszint 7,0mmol/l, illetve felette és/vagy a 2órás OGTT eredmény, illetőleg a bármikor mért vércukorérték 11,0 mmol/l felett van. A kérdés tehát az, hogy ezek elégségesek-e, vagy pedig szükséges bevonni melléjük a protokollba más egyéb paramétereket is, mint például a HbA1c. Bármilyen változtatás történne, a legfontosabb az, hogy a jelenlegi gyakorlatot még jobbá, sikeresebbé tegye. Ezért érdemes a HbA1c kérdését gyakorlati szempontból megközelíteni.

Minden gyakorló kezelő teamtag és páciens, hozzátartozó jól tudja, hogy egy kiváló HbA1c érték nem feltétlenül jelent mindenkori kiváló vércukorértékeket is. Tudjuk, hogy amikor egy új, 2-es típusú diabeteses beteg kerül elénk, nem tudhatjuk biztosan, hogy az mikor is kezdődött nála pontosan, vagyis nem tudhatjuk, hogy nem-e friss, csupán 3-4 éves a betegsége. Miért fontos ez? Azért, mert a kezdeti szakaszra igen jellemző a gyakori, a hiperinsulinaemia következményeként jelentkező postprandiális hipoglikaemia. Tudjuk jól, hogy még egy állandóan szélsőséges értékek között ingadozó T1DM-es páciens is képes nagyon jó HbA1c eredményt produkálni. De például azt is tudjuk, hogy egy nyári időszakban a vércukorértékek igen nagy valószínűséggel és gyakorisággal kedvezően alakulhatnak.

Ha pedig evidencia, hogy a jobb érték még nem gyógyulás, avagy egészség, akkor könnyen olyan helyzet elé kerülhetünk, hogy kóros éhomi és/vagy OGTT mellé megfelelő HbA1c érték adódik. Könnyű belátni, hogy ez fordítva nem igen történhet meg. Így vetődik fel az a kérdés, hogy akkor mi értelme lenne a diagnosztikai kritériumok közé beemelni a HbA1c értéket? Ráadásul ekkor, függetlenül ennek (akár legyen) igen kisszázalékú esélyétől, ha a diabetes diagnózisának önálló (vagyis vércukor laborparaméterek nélküli) kritériuma lenne a glikozilált hemoglobin értéke, akkor úgy bocsátanánk útjára ezen fent említett esetünket, hogy valójában a legnagyobb esélytől fosztjuk meg: a korai, megfelelő kezeléstől. Vagy előfordulhat, hogy nem gondoltak a beteg esetlegesen fennálló anaemiájára, ami szintén megtévesztő lehet a HbA1c eredményére nézve.

A jelenlegi kritériumok mindegyike olyan, hogy az egyéni adottságokat diabetes mellitus fennállása esetén teljes mértékben kizárja, itt álnegatív eredmény nem lehet. Hiszen jól tudjuk: csak a betegség lehet ugyanaz, a beteg sosem, vagyis minden cukorbeteg más és más; erről szól az otthoni vércukormérés és a 3 havi glikozilált fehérje nézése; az önmenedzselésnek is ez a szükségessége: ismerje meg önmagát, ne csak betegségét, mert ez elengedhetetlen a sikeres kezeléshez.

És így vetődik fel egy igen sarkalatos kérdés: adott esetben (lsd. fentebb) nem fordulhat-e elő, hogy ez a változtatás (ti.: a HbA1c beemelése ezen protokollba) esetlegesen megsértheti a nil nocere elvét is?

Jó és hasznos a HbA1c monitorozás, de tudni kell korlátait, tudni kell a maga helyén kezelni, mindig szem előtt tartani, hogy csupán egy irányjelző, egy visszajelzés az elvégzett munkáról.

eLitMed.hu
Mezei Zsuzsanna

Kulcsszavak

HbA1c, diabetes, T1DM, T2DM

Kapcsolódó anyagok

Diabeteses betegek Doppler-indexeredményeinek vizsgálata egy családorvosi praxisban

A cukoripar érdekei

A stroke rizikófaktorai

A nebivololhatás mélyebb elemzése

A 2-es típusú diabetes mellitus megjelenési gyakorisága a magyar hypertoniás populációban

Hozzászólások:

1.,   Kis János Tibor mondta   2012. Február 08., Szerda 17:31:49
Egyetértek a szerzővel abban, hogy nem kívánatos a HbA1c használata a diabetes diagnózisának felállításához, ráadásul a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint csak manifeszt cukorbetegség esetén kérhető vizsgálat. A vizsgálat drága, alacsony értéke nem zárja ki a diabetest. Ennek ellenére azt még tisztázni kellene, hogy mit csináljunk akkor, ha értéke egyértelműen magas, pl. 7% feletti, (pl: egy kolléga kérte a vizsgálatot nem tudván azt, hogy ezt nem tehette volna meg) az éhomi vc érték 7 mm alatti. Terheljük meg az ilyen beteget? Jelenlegi szabályozás szerint meg kell terhelni, vagy keresni kell egy random 11 mmol/l feletti vc értéket.....

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A testedzésen alapuló rehabilitációs terápia alkalmazása pulmonális hypertoniában

A legújabb kutatási eredmények arra utalnak, hogy a testedzésen alapuló rehabilitáció alkalmazásával komoly terápiás súllyal bíró javulást lehet előidézni a pulmonalis hypertoniában szenvedő betegek fizikális állapotában

Tovább


A cukoripar érdekei

Összesen 60 tanulmányt elemzése alapján (28 vizsgálat és 32 áttekintő közlemény) a kutatók azt állapították meg, hogy a független vizsgálatokhoz képest azok a tanulmányok, amelyeket az üdítőital-gyártók finanszíroztak, szignifikánsan nagyobb arányban jutottak arra a következtetésre, hogy nincs összefüggés az üdítőital-fogyasztás, valamint az elhízás és a diabetes között.

Tovább


Az apoptózisgátlás gátlása – fókuszban az MCL1

Az apoptózis szabályozásáért az úgynevezett Bcl-2 gén-, illetve proteincsalád tagjai a felelősek (Bcl-2: B-cell lymphoma 2), amelyek közül egyesek serkentik a sejthalált (pl. BAX, BAK), míg mások (pl. Bcl-X, Bcl-2, MCL1) gátolják.

Tovább


A perindopril/indapamid/amlodipin hármas fix kombinációval szerzett gyakorlati tapasztalataink -- Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1)

A rendelkezésre álló számos gyógyszeres terápiás lehetőség ellenére az optimális vérnyomáskontroll aránya mindössze 20-40%-ra tehető Európa-szerte. Ennek hátterében jelentős szerepe van az igen kedvezőtlen adherenciát eredményező többszörös szabad kombinációknak is. Habár a közel két évtizede megjelenő, és azóta folyamatosan egyre inkább teret hódító fix dózisú kettős kombinációk előnyösen alkalmazhatóak, a betegek jelentős részénél (>30%) azonban legalább három különféle támadáspontú gyógyszer adására van szükség az optimális vérnyomáskontrollhoz. Ennek megfelelően racionális igény mutatkozott a hármas fix kombinációk iránt. A Magyarországon tavaly óta elérhető, ACE-gátló perindoprilt, tiazidszerű diuretikum indapamidot és kalciumcsatorna-blokkoló amlodipint tartalmazó fix kombinációval szerzett tapasztalataink (ABPM-vizsgálatokkal igazolva) azt mutatják, hogy a kardiológiai társbetegséggel rendelkező hypertoniás betegek körében való rutinszerű alkalmazással jelentősen javítható a betegek terápiás fegyelme, illetve ezen keresztül a hosszú távú vérnyomáskontroll.

Tovább


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban