hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban

| |
 

Kevés olyan informatív paraméter van a diabetes mellitus kezelésében, mint a HbA1c, mely mindig is igen fontos útirány-jelző volt mind a beteg, mind a kezelő team felé, legyen szó bármelyik típusú DM-ről. Értéke az aktuális célnak megfelelően adott intelmet, avagy elismerést a páciens mögött álló időszakról. Intelmet, hogy a diabetes szövődményeivel való korrelációja, változtatás híján teret nyerhet; és elismerést, hogy lám: a cukorbetegség így valóban csupán feltételekhez kötött egészség lesz. Joggal vetődik fel tehát a kérdés, hogy ha egyszer ennyire nélkülözhetetlen, és kóros értéke egyértelmű kórjelző, nem kellene-e bevonni a cukorbetegség diagnosztikai kritériumai közé.

Vegyük a mai diagnosztikai kritériumokat! Diabetes mellitusról beszélünk abban az esetben, ha az éhomi vércukorszint 7,0mmol/l, illetve felette és/vagy a 2órás OGTT eredmény, illetőleg a bármikor mért vércukorérték 11,0 mmol/l felett van. A kérdés tehát az, hogy ezek elégségesek-e, vagy pedig szükséges bevonni melléjük a protokollba más egyéb paramétereket is, mint például a HbA1c. Bármilyen változtatás történne, a legfontosabb az, hogy a jelenlegi gyakorlatot még jobbá, sikeresebbé tegye. Ezért érdemes a HbA1c kérdését gyakorlati szempontból megközelíteni.

Minden gyakorló kezelő teamtag és páciens, hozzátartozó jól tudja, hogy egy kiváló HbA1c érték nem feltétlenül jelent mindenkori kiváló vércukorértékeket is. Tudjuk, hogy amikor egy új, 2-es típusú diabeteses beteg kerül elénk, nem tudhatjuk biztosan, hogy az mikor is kezdődött nála pontosan, vagyis nem tudhatjuk, hogy nem-e friss, csupán 3-4 éves a betegsége. Miért fontos ez? Azért, mert a kezdeti szakaszra igen jellemző a gyakori, a hiperinsulinaemia következményeként jelentkező postprandiális hipoglikaemia. Tudjuk jól, hogy még egy állandóan szélsőséges értékek között ingadozó T1DM-es páciens is képes nagyon jó HbA1c eredményt produkálni. De például azt is tudjuk, hogy egy nyári időszakban a vércukorértékek igen nagy valószínűséggel és gyakorisággal kedvezően alakulhatnak.

Ha pedig evidencia, hogy a jobb érték még nem gyógyulás, avagy egészség, akkor könnyen olyan helyzet elé kerülhetünk, hogy kóros éhomi és/vagy OGTT mellé megfelelő HbA1c érték adódik. Könnyű belátni, hogy ez fordítva nem igen történhet meg. Így vetődik fel az a kérdés, hogy akkor mi értelme lenne a diagnosztikai kritériumok közé beemelni a HbA1c értéket? Ráadásul ekkor, függetlenül ennek (akár legyen) igen kisszázalékú esélyétől, ha a diabetes diagnózisának önálló (vagyis vércukor laborparaméterek nélküli) kritériuma lenne a glikozilált hemoglobin értéke, akkor úgy bocsátanánk útjára ezen fent említett esetünket, hogy valójában a legnagyobb esélytől fosztjuk meg: a korai, megfelelő kezeléstől. Vagy előfordulhat, hogy nem gondoltak a beteg esetlegesen fennálló anaemiájára, ami szintén megtévesztő lehet a HbA1c eredményére nézve.

A jelenlegi kritériumok mindegyike olyan, hogy az egyéni adottságokat diabetes mellitus fennállása esetén teljes mértékben kizárja, itt álnegatív eredmény nem lehet. Hiszen jól tudjuk: csak a betegség lehet ugyanaz, a beteg sosem, vagyis minden cukorbeteg más és más; erről szól az otthoni vércukormérés és a 3 havi glikozilált fehérje nézése; az önmenedzselésnek is ez a szükségessége: ismerje meg önmagát, ne csak betegségét, mert ez elengedhetetlen a sikeres kezeléshez.

És így vetődik fel egy igen sarkalatos kérdés: adott esetben (lsd. fentebb) nem fordulhat-e elő, hogy ez a változtatás (ti.: a HbA1c beemelése ezen protokollba) esetlegesen megsértheti a nil nocere elvét is?

Jó és hasznos a HbA1c monitorozás, de tudni kell korlátait, tudni kell a maga helyén kezelni, mindig szem előtt tartani, hogy csupán egy irányjelző, egy visszajelzés az elvégzett munkáról.

eLitMed.hu
Mezei Zsuzsanna

Kulcsszavak

HbA1c, diabetes, T1DM, T2DM

Kapcsolódó anyagok

Diabeteses betegek Doppler-indexeredményeinek vizsgálata egy családorvosi praxisban

A cukoripar érdekei

A stroke rizikófaktorai

A nebivololhatás mélyebb elemzése

A 2-es típusú diabetes mellitus megjelenési gyakorisága a magyar hypertoniás populációban

Hozzászólások:

1.,   Kis János Tibor mondta   2012. Február 08., Szerda 17:31:49
Egyetértek a szerzővel abban, hogy nem kívánatos a HbA1c használata a diabetes diagnózisának felállításához, ráadásul a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint csak manifeszt cukorbetegség esetén kérhető vizsgálat. A vizsgálat drága, alacsony értéke nem zárja ki a diabetest. Ennek ellenére azt még tisztázni kellene, hogy mit csináljunk akkor, ha értéke egyértelműen magas, pl. 7% feletti, (pl: egy kolléga kérte a vizsgálatot nem tudván azt, hogy ezt nem tehette volna meg) az éhomi vc érték 7 mm alatti. Terheljük meg az ilyen beteget? Jelenlegi szabályozás szerint meg kell terhelni, vagy keresni kell egy random 11 mmol/l feletti vc értéket.....

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

ACE-gátló kezelés infarktus előtt és után Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Összefoglaló az ACE-gátlók és ARB-k coronaria atherosclerosisára való hatásáról. Amíg az ACE-gátlók és az ARB-k balkamra-diszfunkcióra való hatása régóta ismert, a kedvező reverz remodelláció sokat vizsgált effekt, addig ezen szereknek a coronaria atheroscleroticus folyamataira való hatása kevésbé volt a figyelem fókuszában. Valójában az ACE-gátlók kedvező hatása az atherosclerosisra igen korán kimutatható, ezért fontos már az infarktus előtt is az ACE-gátló kezelés. Külön figyelmet érdemel a veseelégtelenség és a betegek hosszú távú adherenciája ezen betegcsoportban.

Tovább


A hypertoniás betegek cardiovasculariskockázat-függő hatékony terápiája a Magyar Hypertonia Regiszter adatai alapján Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Magyarországon több mint 3,5 millió lakosnak van magasvérnyomás-betegsége. A nem gyógyszeres és gyógyszeres terápia „eredményeképpen” azonban csak 40-45% között van azok száma, akiknél elértük a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomásértéket. Ennek oka lehet a nem megfelelően választott vérnyomáscsökkentő terápia, a nem megfelelő gondozás, de ugyanilyen értékkel járul hozzá a sikertelenséghez az orvos-beteg együttműködés elégtelensége és a betegek nem kellő informáltsága. A Magyar Hypertonia Regiszter 2015. évi adatbázisa alapján kiderült, hogy a célvérnyomás-elérés területileg jelentősen különbözik hazánkban és a hypertoniabetegség vonatkozásában, ez lényegében egybeesik a hypertoniamorbiditás és -mortalitás területi eltéréseivel. A területi megosztottság hátterében a szociális-kulturális és gazdasági háttér különbözőségén kívül jelentős szerepet játszhat az egészségügyi ellátás különbözősége és a szakmai munka eltérő megfelelősége. Hypertoniás betegekben a leggyakoribb és legnagyobb kockázati tényezőt jelentő diabetes mellitust, ischaemiás szívbetegséget és krónikus vesebetegséget vizsgálva, mindhárom egyidejű fennállásakor a célvérnyomás-elérési arány csak 26% volt férfiakban és 33% volt nőkben. A Regiszter adatai alapján kiderült, hogy a perifériás érbetegség a nőknél vezető ok a célértékelérés sikertelenségében, melyet a zsíranyagcsere- és a húgysavanyagcsere-zavar, továbbá az elhízás követ. Férfiaknál a zsíranyagcsere-zavar a vezető ok, melyet a dohányzás, alkoholfogyasztás és a perifériás érbetegség követ. Az összesített eredmények alapján a betegek 88%-a kombinált kezelést kapott és a kombinációban a szakmai irányelvek alapján javasolt bázisgyógyszereket alkalmaz ták. Az ilyen vonatkozásban helyes gyakorlat mellett a nem megfelelő célértékelérési arány okaként a betegkonkordancia és -adherencia nem meg felelősége vethető fel. Mind a betegtájékoztatás, mind az orvos-beteg kapcsolaton belüli gondozás minősége javításra, fejlesztésre szorul. Ennek lehetőségi köre az orvosi kompetenciák egy részének átadása a jól képzett szakasszisztenseknek/ápolóknak, akik a kockázatfelmérésben és alapvizsgálatban meghatározó szerepet játszhatnak. Fontos lenne a gyógyszerészek nagyobb arányú bevonása a gondozásba, a telemedicinális módszerek alkalmazása mellett. A Regiszter adatbázis-feldolgozásának eredményeiből levonható következtetések pedig megerősítik a populációszintű ismeretek fontosságát és a Regiszterbe történő adatfelvétel folytatásának szükségességét is.

Tovább


Rossz gyógyszer-perzisztencia - kinek a felelőssége, orvosé, betegé? Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

A hypertonia hazánkban az egyik leggyakoribb betegség és az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. A vérnyomás megfelelő kezelése, a célértékek elérése fontos eszköz a coronariabetegség, a stroke, a krónikus vesebetegség kialakulása kockázatának és a mortalitás csökkentésében. Hypertoniában az életmódkezelésen túl a gyógyszeres terápia szerepe a meghatározó. Essentialis hypertoniában az esetek túlnyomó részében élethosszig tartó antihipertenzív terápia szükséges. Az antihipertenzív terápia sikerességében a megfelelő hatóanyagok, illetve ezek kombinációjának kiválasztásán túl a terápiahűség játszik alapvető szerepet. Az adherenciát befolyásoló tényezők között szerepet játszik a gyógyszerek száma, ezek adagolásának napi gyakorisága, az alkalmazott gyógyszercsoportok tulajdonságai, az életkor és a nem is. Hazai adatok szerint a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 20%-kal haladja meg a szabad kombinációét, ugyanakkor a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 25%-kal jobb a ramipril/hydrochlorothiazidéhoz képest.

Tovább


A random variancia mint karcinogén tényező?

Egyes ráktípusoknál egy eddig nem tárgyalt, független tényező is hozzájárulhat a rák megjelenéséhez — mégpedig a DNS osztódása során megjelenő véletlenszerű hibák okozta mutációk, a random variancia hatása.

Tovább


A glikozilált hemoglobin érték klinikai jelentősége és helye a klinikumban