Hírvilág

A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot

2018. DECEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

A tengeri teknősök minden fajában találtak mikroműanyagot a kutatók, akik két óceán és egy tenger mind a hét faját, több mint száz egyedet vizsgáltak meg - írta a Phys.org. A Global Change Biology című szaklapban megjelent tanulmány készítői az Atlanti- és a Csendes-óceánból, valamint a Földközi-tengerből kifogott minden egyes egyed gyomrában kimutattak mikroműanyag szemcséket. A leggyakoribb a mikroszál volt, ami származhat ruhából, gumiabroncsból, cigarettafilterből vagy hajózási, halászati eszközökből: kötélből, hálóból. "Nem tudjuk még, hogyan hatnak a teknősökre a műanyagrészecskék. Kis méretük miatt úgy haladnak át a tápcsatornán, hogy nem tömítik el, mint a nagyobb darabok. További kutatásoknak kell kideríteniük, hogy befolyásolják a vízi élőlények szervezetét az apró szemcsék" - mondta Emily Duncan, az Exeteri Egyetem ökológusa, aki a plymouthi tengerbiológiai laboratóriummal és a Greenpeace kutatólaboratóriumával dolgozott együtt a tanulmányon. A mikroszemcsék szennyezettek lehetnek, baktériumokat, vírusokat hordozhatnak a felszínükön, de az is lehet, hogy sejtszinten ártanak az állatoknak - tette hozzá. A vizsgált 102 teknősben több mint 800 szintetikus részecskét találtak, azonban csak a tápcsatornájuk egy részét kutatták át, becsléseik alapján akár ennek húszszorosa is lehet az összes mikroszemcse száma. A kutatók szerint a lenyelt műanyagok valószínűleg a szennyezett tengervízből és az üledékből, a megevett állatokból és növényekből jutottak a teknősök szervezetébe. A vizsgált állatok vagy a partokra vetődve pusztultak el, vagy halászok hálóiba keveredtek. Három helyen gyűjtötték őket össze: az atlanti példányokat Észak-Karolinában, a csendes-óceániakat az ausztráliai Queenslandben, a földközi-tengerieket Ciprus északi részén. Forrás: MTI 2018. december 6., csütörtök 13:41

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.

Hírvilág

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.