TARTALOM

 VISSZA

 


A random variancia mint karcinogén tényező?


A random variancia mint karcinogén tényező?

| |
 

Két évvel ezelőtti, nagy vihart kavart írásuk után Cristian Tomasetti matematikus és Bert Vogelstein, a Johns Hopkins University onkológusa újabb nagyszabású elemzésben vizsgálta a tumoros folyamatok kialakulásának okait. A Science című tudományos folyóiratban megjelent írás 69 ország populációjában elemezte különböző tumortípusok kialakulásának okait 432, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) által számon tartott tumorregiszter alapján.

Az elemzés tárgya volt mind a 17 olyan tumoros folyamat, amelyre vonatkozóan az IARC őssejtszintű adatbázist tart nyilván. A jelenlegi tudományos konszenzus alapján a rosszindulatú daganatok kialakulása olyan folyamatosan felhalmozódó génmutációk következménye, amelyek fokozni képesek az adott szövetet alkotó sejtek proliferációját. Ezen mutációkat okozhatják környezeti tényezők, illetve örökletes faktorok is.

Tomasetti és Vogelstein hipotézise alapján azonban egy harmadik, független tényező is hozzájárulhat a rák megjelenéséhez — mégpedig a DNS osztódása során megjelenő véletlenszerű hibák okozta mutációk, a random variancia hatása.

2015-ben végzett, az Egyesült Államokra korlátozódó kutatásuk során kimutatásra került, hogy az egyes szövettípusokban előforduló tumorok életciklus-kockázata összefügg az adott szöveteket alkotó egészséges őssejtek összes osztódásának átlagos számával. A jelenlegi, kutatás megerősíteni látszik ezt az eredményt, az összes vizsgált országban erős, statisztikailag szignifikáns összefüggést kimutatva a két vizsgált tényező között.

A Cancer Research UK által nyilvántartott epidemiológiai adatok és a genomanalízis módszertanának integrálásával a kutatók felvázolták az örökletes tényezők, a környezeti hatások valamint a random variancia által okozott génmutációk arányát 32 különböző tumortípusnál. Számításaik szerint az összes génmutáció 29%-a tudható be különböző, befolyásolható külső környezeti tényezőnek. Ezen arány azonban széles skálán változhat: a tüdő, a nyelőcső vagy a bőr malignus folyamatainál a környezeti hatás okozta mutációk aránya a 60%-ot is meghaladja, azonban a prosztata, a mell vagy az agytumoroknál a 15%-ot sem éri el. Örökletes okok csupán a mutációk 5%-ának a hátterében voltak fellelhetők, míg a mutációk 66%-a a random varianciának köszönhető.

A szerzőpáros korábbi írása meglehetősen felforgatta a szakmai közvéleményt, mivel számos szakértő szerint a véletlenszerűség hangsúlyozásával a rákmegelőzés fontossága ellen kampányoltak. Természetes hát, hogy a jelenlegi tanulmányt is kiemelt figyelem övezte a tudományos világban. A kritikusok felrótták, hogy a tanulmány nem foglalkozott azzal a felvetéssel, hogy a környezeti tényezők tumorképződésre gyakorolta hatása a mutációkon túl is megjelenhet.

Ross Prentice, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ biostatisztikusa kihangsúlyozta: számos tényezőtől függhet az, hogy a káros mutációk létre tudnak-e hozni invazív tumorokat: befolyásolhatja ezt többek között a szervezet inzulinszintje, a gyulladásos paraméterek milyensége, vagy akár az obezitás is. Mások vitatták a szerzők metodológiáját is. Richard Gilbertson, a Cambridge tumorbiológusa szerint a szerzők egy túlzottan leegyszerűsítő választ adtak egy nagyon komplex problémára. Két évvel ezelőtt a hangos bírálók közé tartozott Anne McTiernan, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ epidemiológusa is, aki ezúttal is szkepticizmusának adott hangot. Szerinte köztudomású az öröklés és a környezeti hatások szerepe a tumorgenezisben, azonban a Tomasetti és Vogelstein által felhasznált adatok nem bizonyítják kellőképpen a véletlenszerűség kiemelt szerepét a mutációk kialakulásában.

Ám a szerzők eredményei méltatást is kaptak. Brian Druker, az Oregoni Egyetem Rákkutató Intézetének vezetője dicsérte, hogy Tomasettiék írása hiánypótló lehet számos jelenleg is ismert jelenség hátterének megértéséhez. Elmondta, hogy a tumoros betegek kezelése során gyakran felmerül a magyarázat keresése, annak megválaszolása, hogy ‘miért pont én’ — és az adatok azt mutatják, hogy sokszor nincs más magyarázat, csak a véletlenszerűség. Daniel Haber, a Massachusettsi Kórház Rákkutató Központjának igazgatója pedig felhívta a figyelmet arra, hogy megtévesztőek azok a viták, amelyek a mutációk okozóinak pontos megoszlásáról folynak: az igazán lényeges javaslat a korai diagnosztika fontosságának hangsúlyozása. Ebben a konklúzióban Vogelstein és Tomassetti is egyetért. A kutatás vezetői számos fórumon hangsúlyozták, hogy ugyan a random variancia mutációk kialakulásában játszott domináns szerepe alátámaszthatja a véletlen fontosságát a tumorgenezis folyamatában, azonban ez nem jelenti a prevencióra való törekvés haszontalanságát. Kiemelték hogy egy tumor kialakulásához számos mutáció egyidejű fennállására van szükség, amelyek egy része igenis kezelhető életmódváltással, testsúlykontrollal, valamint a dohányzásról való leszokással.

A véletlenszerűség tényezővé válása miatt azonban elengedhetetlen prioritásként kezelni a szekunder prevenció eszközeinek nagyfokú fejlesztését is, mivel számos tumortípus megfelelő kezelése csupán a kellően korai diagnosztizálás és a hatékony terápia kiválasztása útján érhető el. A szerzők bíznak abban, hogy a korai felismerés eszközeinek fejlesztése lehet tanulmányuk egyik fő eredménye, ezen célkitűzés fontosságát pedig a szakmában ritka módon egyértelmű szakértői konszenzus övezi.

Vitainditó közlemény: Tomasetti, Cristian, Lu Li, and Bert Vogelstein. "Stem cell divisions, somatic mutations, cancer etiology, and cancer prevention." Science 355, no. 6331 (2017): 1330-1334.

Cseh Katalin dr.
eLitMed.hu
2017. 04. 24.


Kulcsszavak

random variancia, onkológia, patogén, DNS-osztodás, DNS, szekunder prevenció

Kapcsolódó anyagok

Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

Daganatos betegek életminősége

Onkofilozófia

Paleoonkológia - A múlt üzenete

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A hosszú távú életkilátások egyeztetése

A terápiás irányelvek egyre nagyobb százaléka ajánlja a hosszú távú életkilátások figyelembe vételét az idősebbek preventív ellátásával kapcsolatos döntések meghozatalakor. Így pl. azokban az esetekben, amikor az életkilátás tíz évnél rövidebb, az irányelvek ellenzik a rutin rákszűrést és a cukorbetegek számára kevésbé intenzív glikémiás célt tűznek ki.

Tovább


Az artériás merevség és az időskori dementia

A dementia még idős korban is módosítható kockázati tényezőjét azonosította egy 15 éves utánkövetést alkalmazó vizsgálat. A Pittsburghi Egészségtudományi Egyetem kutatói megállapították: az artériás merevség mérése még az agyi betegségre utaló minor jelek mérésénél is nagyobb eséllyel képes megjósolni, kinél valószínű dementia kialakulása. Mivel az artériás merevség csökkenthető antihipertenzív medikációval és életmódváltoztatás, pl. a fizikai aktivitás növelése révén is, az eredmény arra utal, hogy a veszélyeztetett betegek körében megelőzhető vagy késleltethető lehet a dementia kialakulása.

Tovább


Az orális antikoagulánsok hosszú távú alkalmazhatósága idős korban PF esetén nemzetközi konszenzusdokumentum eredményei alapján (OAC-FORTA 2016)

Az oralis antikoagulánsokat gyakran alkalmazzuk az idős betegeknél is, hiszen előnyük bizonyított a stroke-prevencióban. A hatékonyság, a tolerálhatóság és a biztonságosság alapján létrehozott FORTA (Fit fOR The Age) klasszifikáció során 4 alkalmazhatósági kategóriába sorolták a jelenleg széles körben használt antikoagulánsokat. A szavazás alapjául szolgáló bizonyítékokat nagy klinikai RC-tanulmányokból választották ki. 10 nyugat-európai szakértő egymástól függetlenül értékelte használhatóságukat az idős populációban.

Tovább


NOAC kezeléssel együtt járó major vérzéses események rizikója: a „real-world” vizsgálatok szisztematikus áttekintése

Jelen tanulmány az első szisztematikus áttekintése a real-world vizsgálatoknak, melyek non-valvuláris pitvarfibrilláló betegeknél alkalmazott új típusú antikoagulánsok és a warfarin által okozott major vérzéses szövődmények gyakoriságát vizsgálta. Több mint 4000 vizsgálatból 26 került kiválasztásra. Az apixaban terápia szignifikánsan alacsonyabb major vérzéses rizikóval járt, mint a warfarin. A dabigatran 9 vizsgálatban szignifikánsan kevesebb, 7 vizsgálatban hasonló vérzéses szövődmény rátát mutatott a warfarinnal összevetve. A rivaroxaban és warfarin vérzéses szövődmény rátája hasonló volt.

Tovább